Engedély nélkül végzett húsfeldolgozást egy zalai húsnagykereskedő cég, amelynek telephelyén négy tonna húskészítmény foglaltak le.
A NAV pénzügyőrei a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársaival tartottak ellenőrzést a napokban egy Zala megyei húsnagykereskedésben. Ellenőrizték az ott tárolt élelmiszerek eredetét és leltárt is végeztek.
A nemzetgazdasági miniszter a bankokkal való tárgyalást tanácsolja a nehéz helyzetbe jutott devizaalapú autóhitellel rendelkezőknek.
Varga Mihály a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel kijelentette: a bankoknál vannak programok a nehéz helyzetbe került hitelesek megsegítésére, ilyen eszköz lehet például a futamidő meghosszabbítása a törlesztő részletek emelkedésének kivédésére.
2016-ra a világ leggazdagabb 1 százalékának kezében lesz a globális összlakosság együttes vagyonának több mint fele - közölte a szerdán kezdődő davosi világgazdasági fórum előtt az Oxfam.
A szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdő szervezet amerikai csoportja szerint a legtehetősebbek 2014-ben a javak 48 százalékát birtokolták. 2009-ben még 44 százalék volt ez az arány, 2016-ra viszont 50 százalék fölé emelkedik az előrejelzések szerint.
A jövő héten jellemzően felhős, borús, esős lesz az idő. Továbbra is többfelé 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, a hétvégén lehet kisebb lehűlés. Az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése szerint keddre éjjel foltokban köd képződhet, nagyrészt borult, párás időre lehet számítani.
Az LMP szerint a rezsicsökkentés és a költségek emelkedése miatt szétesik a hulladékgazdálkodás, önkormányzatok, többségi köztulajdonban lévő vállalatok kerülnek egyre közelebb a csődhöz.Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt önkormányzati szakszóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, folyamatosan romlik a szolgáltatás minősége, mivel a rezsicsökkentés mellett a kormányzat a szabályokat megváltoztatva 25-30 százalékkal emelte a tevékenység költségeit.
Rekordszámú katolikus hívő előtt, nem szűnő esőben mutatott be misét a Fülöp-szigetek fővárosának központi parkjában Ferenc pápa vasárnap, ázsiai látogatásának utolsó napján, s arra kérte hallgatóit, hogy legyenek "misszionáriusok" a földrészen, ahol a katolikusok aránya csupán 3,2 százalék.
A franciák 42 százaléka szerint el kellene kerülni a Mohamed-karikatúrák közlését, és a megkérdezettek fele a szólásszabadságot is korlátozná az interneten - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet vasárnap tett közzé a Journal du Dimanche című lap.
A görög rendőrség zsarolással, megvesztegetéssel és az ellenlábasok elleni pokolgépes merényletek elkövetésével vádolt, kiterjedt bűnszövetkezetet göngyölített fel, amelynek tagjai voltak rendőrök és politikusok is, köztük Akisz Cohacopulosz volt védelmi miniszter is - jelentette vasárnapra virradóra a görög média a rendőrségre hivatkozva.
- Elemzők becslése szerint 2018-ban 257 millió használt okostelefont adnak majd el, szemben a 2013-ban értékesített 53 millió készülékkel, ez pedig felveti azt a problémát, hogy mi történik a telefonokon tárolt személyes adatokkal.
Az adattörlési szoftvergyártó Blancco Ltd. előrejelzése szerint három év múlva a használt okostelefonok piaca a teljes új okostelefon-értékesítés 8 százalékát teszi majd ki.
Az LMP szerint nem az ország gazdasági teljesítménye, hanem a kormány tudatos gazdaságpolitikai döntései miatt csökkennek a magyarországi reálbérek. Szél Bernadett, az LMP társelnöke Budapesten újságíróknak azt mondta, a kormánynak szakítania kell azzal a meggyőződésével, hogy a reálbéremelés rontja az ország versenyképességét.
- A devizaalapú hitelek átváltására tett intézkedések miatt ezúttal dicsérik Orbán Viktor miniszterelnök gazdaságpolitikai lépéseit - írta a Financial Times.
A Magyar Liberális Párt (MLP) véleménye szerint a Fidesz azért nem hirdetett választási programot, mert a kormánypárt a Jobbik korábbi programját valósítja meg - erről a párt elnöke beszélt egy budapesti sajtótájékoztatón.
A hét meghatározó eseményei az Európai Központi Bank (EKB) januári monetáris politikai döntéshozó ülése mellett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) világgazdasági előrejelzése, illetve a davosi Világgazdasági Fórum lesznek.
A makrogazdasági naptárból a keddi nap emelkedik ki, mivel ekkor teszi közzé a kínai statisztikai hivatal a 2014. negyedik negyedévi GDP-növekedési adatokat, valamint a német ZEW gazdaságkutató intézet a januári német gazdasági hangulatindexét.
Az Európai Unió pályázati támogatásával stratégiai fejlesztési tervet készít a lengyel, magyar, román, szlovák és ukrán határ menti területek együttműködésének további erősítésére a Kárpátok Eurorégió:500 ezer eurós, mintegy 150 millió forint összegű támogatást nyertek el a program elkészíttetésére.
A 2020-ig tartó időszakra szóló fejlesztési tervet a nyíregyházi MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda dolgozza ki május végéig és a Kárpátok Eurorégió Tanácsa hagyja majd jóvá.
A befektetési ajánlású adósosztályzati sáv alsó szélére minősítette vissza Oroszországot a Moody′s Investors Service, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a jelentős egyidejű olajár- és devizaárfolyam-sokk tovább rontja az orosz gazdaság már most is gyenge növekedési kilátásait.
Új nagyköveteket nevezett ki, többek portfólióján pedig módosított a kormány a Magyar Közlöny pénteki számában megjelentek szerint.
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentette fenyegetés miatt Szaúd-Arábia 965 kilométer hosszú biztonsági kerítést épít az ország északi, Irakkal közös határa mentén - írta pénteken a Business Insider című amerikai internetes portál.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) szerint ésszerű lenne, ha a középiskolásoknak és a középfokú oktatásban részt vevő diákoknak könyvesboltokban kellene átvenniük a tankönyveket, mert a könyvszakma számára jelentős bevételkiesést okozott a tankönyvkiadás és a tankönyvellátás államosítása.
A német gazdaságnak több szempontból előnyös a svájci frank euróval szembeni árfolyamküszöbének eltörlése, a svájci jegybank (SNB) váratlan döntése "rendkívüli gazdaságélénkítő program" Németország számára a német kereskedelmi és iparkamarák szövetsége (DIHK) vezető közgazdásza szerint.