Archívum

Eredmények megjelenítése 37661-től 37680-ig 67895 találatból.

Devizahitelek - Ismét tiltakozik a bankszövetség az utólagos jogszabályalkotások ellen

Gazdaság - 2014-09-23
A Magyar Bankszövetség ismételten tiltakozik a piaci szabályokat felrúgó, utólagos jogszabályalkotások és a szektor tisztességtelenné minősítése ellen. A Bankszövetség szerint a visszamenőleges hatályú jogalkotás súlyosan sérti a jogállamiság elvét, az elszámoltatási törvény visszamenőleges hatályát a Fővárosi Törvényszék, továbbá július végi levelében az Európai Központi Bank is szóvá tette.

Varga: vissza kell szorítani a feketegazdaságot és bővíteni a hitelezést

Gazdaság - 2014-09-23
A feketegazdaság további visszaszorítását, a foglalkoztatás és a hitelezés bővítését, valamint a demográfiai kihívásokra való reagálást, a gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket nevezte a következő időszak fő gazdaságpolitikai teendőinek Varga Mihály

Magyarországon is változásokat hoz a nemzetközi adóelkerülés elleni küzdelem

Gazdaság - 2014-09-23

Véget vetnének a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának a G20 pénzügyi vezetői, akik hétvégi, ausztráliai értekezletükön tárgyalták meg az OECD erre vonatkozó javaslatait. A törekvések nem csak az olyan vállalatokat érinthetik majd, amelyek az elmúlt időszakban az adóelkerülés elleni küzdelem célkeresztjében szerepeltek - mint az Apple, a Google és a Starbucks -, hanem számos Magyarországon működő nemzetközi vállalkozást is - hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég.

Orbán Viktor: konszenzus van a duális képzés ügyében

Belföld - 2014-09-23

Orbán Viktor szerint a duális képzésnek megvannak a hagyományai Magyarországon, ezért középiskolai szinten "fel tudjuk építeni" ezt a képzési formát; "a nagy kérdés az", hogy végig lehet-e vinni ezt a felsőoktatásban is. A miniszterelnök erről a Komárom-Esztergom megyei 24 Óra című napilap keddi számában megjelent interjúban beszélt.

A vevők többsége legfeljebb 1 milliót ad használt autóért

...kontra - 2014-09-23

A használtautó értékesítéssel foglalkozó AAA Auto Csoport tapasztalata szerint a vevők többsége 800 ezer és egymillió forint közötti áron vásárol autót, a cég fóti telephelyén eddig megfordult használt autók átlagára 1,674 millió forint volt.  A csoport áprilistól, magyarországi működésének megkezdésétől augusztus végéig 1170 járművet adott el, az autók 14 százaléka Opel, 12 százaléka Ford, 11 százaléka Suzuki márkájú volt

Augusztusban is nőttek az európai autóeladások

Pro... - 2014-09-23

Augusztusban a tizenkettedik egymást követő hónapban nőttek Európában éves szinten az újonnan gyártott személygépkocsik eladásai a JATO Dynamics piackutató közleménye szerint. A 29 vizsgált országból kilencben csökkent az új autók értékesítése, a tíz legfontosabb gyártó közül négynél volt csökkenés.

 ÁTADTÁK A SZÍNIKRITIKUSOK DÍJÁT – A TITKAINK A LEGJOBB ELŐADÁS

    Vasárnap este osztották ki 34. alkalommal a Színikritikusok Díját. A Céh tagjai legalább évi 90 premier megtekintése után 15 kategóriában voksolhatnak az előző évad legjobb teljesítményeire.

A kritikusok idén Fodor Tamás színészt, rendezőt, a Stúdió K Színház alapítóját és korábbi igazgatóját ismerték el életműdíjjal.

Megjelent a lakossági fűtésrendszer korszerűsítésére kiírt pályázat

Ajánljuk - 2014-09-22

Megjelent a lakossági fűtésrendszer korszerűsítésére kiírt pályázat, a részletes pályázati dokumentáció hétfőtől elérhető a kormányzati honlapon és az ÉMI Nonprofit Kft. honlapján: egymilliárd forinttal támogatják a lakások önálló fűtésrendszerének kazáncserével megvalósuló korszerűsítését.

Baumag-ügy: a Kúria nagyrészt fenntartja a másodfokú ítéletet

Fontos - 2014-09-22

– A Kúria nagyrészt fenntartja a másodfokon hozott ítéletet a Baumag-ügyben hétfőn kihirdetett határozatában azzal, hogy az ötödrendű vádlott esetében mellőzi a próbára bocsátást.A Kúria döntését azzal indokolta, hogy a felülvizsgálati indítványokat többségében nem találta alaposnak. Hozzátette: törvénysértést észlelt a büntető anyagi jogi kérdések kapcsán, ezért változtatta meg az ötödrendű vádlottat, Balázs Pétert érintő ítéletet.

Önkormányzat 2014 - FVB: összességében jogellenes a fővárosi címerhasználat Tarlós István plakátjain

Belföld - 2014-09-22

- A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfői elsőfokú határozatában úgy ítélte meg, összességében jogellenes a fővárosi önkormányzat címerének használata Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének plakátjain.

Életfogytiglani fegyházbüntetést kapott az élettársát agyonverő férfi

Jogtudor - 2014-09-22

Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 2011 februárjában egy debreceni lakásban agyonverte élettársát. A  különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt elítélt férfi leghamarabb 35 év letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. A bíróság a vádlottat kötelezte a hétmillió forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére is.

Kivásárolja a Siemenst háztartási berendezéseket gyártó közös vállalkozásukból a Bosch

Gazdaság - 2014-09-22

- A Robert Bosch GmbH német technológiai konszern 3 milliárd euróért kivásárolja a Siemens AG 50 százalékos tulajdonrészét a Bosch Siemens Hausgeräte GmbH (BSH) vállalatból Az ügylet lezárására az illetékes hatósági engedélyek megszerzésével 2015 első felében kerülhet sor..

Skót népszavazás - Van Rompuy szerint bizonytalan légkört teremtenének a régiók függetlenségi törekvései

Külföld - 2014-09-22

Ha egy sor európai régió állna elő függetlenségi törekvéssel, az olyan bizonytalan légkört teremtene, "amiről szívesen lemondanánk" - mondta hétfőn egy belga rádióállomásnak adott nyilatkozatában Herman Van Rompuy, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó uniós testület, az Európai Tanács távozóban levő elnöke.

A Debreceni Ítélőtáblán és a törvényszéken is nőtt az ügyek száma

Helyi - 2014-09-22

A Fővárosi Ítélőtáblától átvett ügyek miatt nem késett a régiós ügyek elbírálása az első fél évben a Debreceni Ítélőtáblán: a büntetőügyek 90, a polgári ügyek 80 százalékát határidőben, három-négy hónap alatt feldolgozták - közölte a táblabíróság elnöke hétfőn sajtótájékoztatón.

Külföldi sajtó Magyarországról - FT: Navracsics is nehéz meghallgatásra számíthat

Külföld - 2014-09-22

Azok közé a kijelölt biztosok közé sorolja hétfői számában a Financial Times (FT) európai kiadása Navracsics Tibort, akik a lap szerint kemény meghallgatásra készülhetnek az Európai Parlamentben a jövő héten.  A magyar biztos a brit üzleti napilap szerint Orbán Viktorhoz fűződő viszonya miatt kerülhet a célkeresztbe, mert az EP-ban "sokan azzal vádolták a magyar miniszterelnököt, hogy eltiporja az egyéni szabadságjogokat".

Javította idei növekedési prognózisát a GKI

Gazdaság - 2014-09-22

A GKI Gazdaságkutató Zrt., legfrissebb prognózisa szerint a GDP 2014-ben 3 százalékkal, jövőre pedig 2 százalékkal bővülhet, ugyanakkor a bankrendszert sújtó újabb, ezermilliárdos teher jelentősen rontja a fejlődés perspektíváit - ismertette Vértes András, a GKI elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Tízezrek tiltakoztak New Yorkban a klímaváltozás ellen

Külföld - 2014-09-22

Több tízezren vonultak fel vasárnap New Yorkban a klímaváltozás elleni fellépés világnapja alkalmából.A szervezők szerint öt éve a világon sehol nem sikerült ekkora tömeget megmozgatni az ügy érdekében, mi több, a maga nemében talán ez volt minden idők legnagyobb ilyen megmozdulása.

Önkormányzat 2014 - Az önkormányzati választáson nincs győzteskompenzáció

Belföld - 2014-09-21

Az önkormányzati választáson nincs győzteskompenzáció, azaz a mandátumot szerző képviselőnek vagy polgármesternek a mandátum megszerzéséhez már nem szükséges számú szavazata nem "csúszik fel" jelölőszervezete kompenzációs listájára.

Skót népszavazás - Londoni elemzői vélemények a föderális berendezkedés esélyeiről és kockázatairól

Külföld - 2014-09-21

- Londoni szakértői vélemények szerint föderális alkotmányos berendezkedés felé indulhat el Nagy-Britannia a skóciai függetlenségi népszavazás nyomán, bár egy ilyen folyamat ismét felvethetné a brit unió szétesésének kockázatát.

Szingapúri Nagydíj - Hamilton sikerével az élre ugrott

Sport - 2014-09-21

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, sikerével pedig élre ugrott az összetett pontversenyben, mivel csapattársa, a német Nico Rosberg kiesett.

 A 2008-ban világbajnok Hamilton pályafutása 29., idei hetedik győzelmét aratta. A második helyen a Red Bull négyszeres világbajnok címvédője, a német Sebatian Vettel zárt, míg a harmadik csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo lett.