Archívum

Eredmények megjelenítése 37841-től 37860-ig 67910 találatból.

Abbász előirányozta a Hamásszal való együttműködés beszüntetését

Külföld - 2014-09-07

- A Hamász nem tiszteli a palesztin egységkormány létrejöttekor kötött megállapodásokat, s az iszlamista szervezet továbbra is önkényuralmat gyakorol a Gázai övezetben - jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök a vasárnapra virradó éjjel Kairóban, s kilátásba helyezte az együttműködés beszüntetését, amennyiben a Hamász nem változtat a helyzeten.

Önkormányzat 2014 - Ítélőtábla: nem volt jogsértő a baloldali jelöltek kampányolása Csepelen

Belföld - 2014-09-07

A Fővárosi Ítélőtábla szerint helyesen állapította meg a Fővárosi Választási Bizottság (FVB), hogy nem történt törvénysértés, amikor Horváth Gyula, a Demokratikus Koalíció (DK) polgármesterjelöltje és Falus Ferenc (Együtt-PM, MSZP-DK) főpolgármester-jelölt választási kampányt folytatott egy csepeli orvosi szakrendelőben.

Hálaadó istentisztelet a felújított debreceni Református Nagytemplomban

Helyi - 2014-09-07

Szent István óta nem épült annyi új templom, illetve nem újult meg annyi templom az országban, mint 1998 és 2002 között, illetve 2010 óta - mondta az emberi erőforrások minisztere a megújult debreceni Református Nagytemplomban tartott hálaadó istentiszteleten vasárnap.

Ukrán válság - Amnesty International: mindkét fél háborús bűncselekményeket követett el

Külföld - 2014-09-07

Az ukrán milíciákat és az oroszbarát szeparatista erőket egyaránt háborús bűncselekményekért terheli felelősség - közölte vasárnap Londonban kiadott helyzetértékelésében az Amnesty International.A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének jelentése szerint az ukrajnai konfliktusban részes mindegyik oldal teljes közönyt tanúsít a polgári lakosság élete iránt, és durván megsérti a nemzetközi jog előírta kötelezettségeket.

Skót népszavazás - Többségben a függetlenség hívei

Külföld - 2014-09-07

A fejlemény vasárnapi londoni sajtóértesülések szerint komoly aggodalommal tölti el a brit uralkodót is. A YouGov közvélemény-kutató cég, amely a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap megbízásából végezte el a legújabb felmérést, kimutatta, hogy - a bizonytalan, illetve a szavazni nem kívánó választók kiszűrésével számolva - jelenleg 51 százaléknyian voksolnának Skócia függetlenné válására, és 49 százalékos a brit unió fennmaradását támogatók aránya.

Rossz hír az allergiásoknak

Belföld - 2014-09-06

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet előrejelzése szerint a hétvégén a parlagfű pollenkoncentrációja országszerte elérheti a nagyon magas szintet.

Központi kommunikációs hivatalt hoz létre a kormány

- Az egységes, koordinált kormányzati kommunikáció érdekében központi kommunikációs hivatalt hoz létre a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb, pénteki számában jelent meg.

Az ülve töltött idő csökkentése lehet a leghatékonyabb öregedésgátló módszer

Egészségügy - 2014-09-06

- Az ülve töltött idő csökkentése lehet a leghatékonyabb módja az öregedés lassításának - állítják svéd kutatók.

 

    A British Journal of Sports Medicine című folyóiratban közölt tanulmányuk szerint a túl sok ülés megrövidíti a kromoszómák végein található "védősapkákat", az úgynevezett telomereket, amelyek megakadályozzák, hogy sejtosztódáskor sérüljön a genetikai információ.

A szklerózis multiplex az immunrendszer "átprogramozásával" kezelhető

Tudomány - 2014-09-06

- A Bristoli Egyetem kutatóinak reményei szerint kifejleszthető olyan gyógyszer, amely "átprogramozva" az immunrendszert "kikapcsolja" a szklerózis multiplex kialakulásához vezető autoimmun folyamatokat.

- NATO-csúcs - Megállapodás a gyorsreagálású erő létrehozásáról

...kontra - 2014-09-06

- Megállapodás jött létre a NATO walesi csúcsértekezletén egy új gyorsreagálású alakulat létrehozásáról. Ezt Anders Fogh Rasmussen főtitkár jelentette be péntek délután, az észak-atlanti szövetség kétnapos walesi csúcstalálkozójának főbb eredményeit ismertetve.

Ebola - Az EU további 140 millió eurót ajánlott fel

Fontos - 2014-09-06

Újabb 140 millió euró értékű intézkedéscsomagot állított össze az Európai Unió azoknak a nyugat-afrikai országoknak, amelyek az Ebola-járvány ellen küzdenek - tudatta pénteken az Európai Bizottság.

Házméretű aszteroida száguld el a Föld mellett vasárnap

Tudomány - 2014-09-06

- Házméretű aszteroida száguld el bolygónk közelében szeptember 7-én, vasárnap, ám a NASA szakemberei szerint az égitest nem jelent veszélyt sem a Föld, sem a körülötte keringő műholdak számára.

Külföldi sajtó Magyarországról - A SME a nemzeti italboltokról, a Gazeta Wyborcza a Szabadság Expressz budapesti állomásáról

Külföld - 2014-09-06
A nemzeti italboltok magyarországi bevezetéséről felröppent hírekkel kapcsolatban közölt kommentárt pénteken a SME című szlovák liberális lap. A szerző, Peter Morvay szerint még nem tudni, hogy a nemzeti dohányboltok után lesznek-e nemzeti italboltok is Magyarországon.

Miniszterelnöki biztos koordinálja a kormányfőhöz tartozó ügyekben szükséges egyeztetéseket

Jogtudor - 2014-09-06

- Miniszterelnöki biztosként Héjj Dávid koordinálja a jövőben a kormányfő feladatkörébe tartozó ügyekben szükséges társadalmi és kormányzati egyeztetéseket.

 

    A szeptember 1-jétől hatályos kinevezés a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg.

NATO-csúcs - Cameron: a NATO mindig megvédi a kelet-európai tagállamokat

Vélemény - 2014-09-06
David Cameron a walesi Newport kisvárosban folyó NATO-csúcsértekezlet második, záró munkanapját megnyitó nyilatkozatában bejelentette azt is, hogy a NATO többnemzetiségű gyorsreagálású alakulat létrehozását tervezi lengyelországi központtal.

NATO-csúcs - Kerry: nemzetközi összefogást szerveznek az iraki muszlim szélsőségesek ellen

Pro... - 2014-09-06

Az Egyesült Államok nemzetközi összefogás kialakításán dolgozik annak érdekében, hogy visszaszorítsák Irakban a muszlim szélsőségeseket - közölte pénteken a walesi Newportban zajló NATO-csúcstalálkozó helyszínén John Kerry amerikai külügyminiszter.

Már tíz kínai nagyvárosba látogathatnak vízum nélkül a külföldi turisták

A dél-kínai Kunming csatlakozásával tízre nőtt azoknak a kínai városoknak a száma, melyek 72 órás vízummentes tartózkodást tesznek lehetővé a külföldi turisták számára - adta hírül a kínai központi televízió.

Kiemelt beruházás lett a Miniszterelnökség átköltöztetése

Olvastuk - 2014-09-06

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.

Nőtt az euróövezeti és az uniós GDP is a második negyedévben

EU - 2014-09-06

A második negyedévben az eurózónában 0,7 százalékkal, az Európai Unió egészében 1,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) éves összevetésben - jelentette pénteken második, pontosított becslése alapján az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.

A katasztrófavédelemhez kerül a vízügyi hatósági jogkör

Belföld - 2014-09-06

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) látja el szeptember 10-től a vízügyi hatósági feladatokat. Közleményük szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóság korábbi önálló szervezeti egységének, az Országos Vízügyi Hatóságnak a jogutódja ettől kezdve a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.