A százezredik utast köszöntötték hétfőn a debreceni repülőtéren: a Londonban dolgozó nagyváradi lánynak ajándékcsomagot adott át Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és Herdon István, a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoport vezérigazgatója.
A debreceni Főnix Csarnokban játssza hazai Európa Kupa-mérkőzéseit a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata.
A klub honlapjának hétfői tájékoztatása szerint a döntést Tóth Zoltán ügyvezető jelentette be hétvégén, a III. Szolnoki Olaj KK Szurkolói Családi és Sportnapon.
Megjelent a Norvég Civil Támogatási Alap civil szervezeteket támogató harmadik pályázatának felhívása, az első forduló beadási határideje október 15. - közölte az Ökotárs Alapítvány a pályázatot lebonyolító konzorcium vezetőjeként hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a pályázat célja, hogy segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában.
- Ukrajna, Európa és Oroszország érdeke, hogy a válságra politikai és ne katonai megoldás szülessen - hangoztatta Federica Mogherini olasz külügyminiszter - akit szombaton az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének választottak meg - a Corriere della Sera olasz napilap hétfői számában. Az olasz diplomácia vezetője szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök megszegi ígéreteit.
Hosszú Katinka újabb világcsúcsot ért el az úszók dubaji rövidpályás világkupaversenyén, ezúttal 100 méter vegyesen faragott a saját korábbi rekordjából.
A viadal honlapja szerint a magyar versenyző a délelőtti előfutamban 56.86 másodperc alatt teljesítette a távot, s ezzel megjavította a múlt csütörtökön, Dohában elért 57.25 másodperces rekordját.
Az emberi erőforrások minisztere szerint a vallásos neveléshez való jog alapvető emberi jog és az egyházi oktatási rendszer ma vonzó Magyarország. Erről Balog Zoltán a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanévnyitóján beszélt hétfőn.
A magyar iskolarendszerben az egyházi és nemzetiségi iskolák különös státussal bírnak - emlékeztetett a miniszter, aki azt mondta: az egyházi oktatási rendszer ma vonzó Magyarországon, működőképes és képes a megújulásra.
Mától csak sárga taxival lehet utazni Budapesten. Az új taxirendelet egy évvel ezelőtti bevezetése után minden taxisnak meg kellett újítania engedélyét, annak egyik feltétele volt a jármű sárgára színezése.
A 2013. szeptember 1-jén életbe lépett új taxirendeletben egyebek mellett rögzítették az autók küllemére vonatkozó szabályokat.
- A múlt év őszihez képest 5,7 százalékkal kevesebbe kerül az áram hétfőtől, miután a rezsicsökkentésről februárban hozott törvény erre vonatkozó szabálya vasárnap hatályba lépett.
A törvény úgy fogalmaz, hogy a szolgáltató által a lakosságnak kibocsátott számlában - az augusztus 31-ét követő időszakban igénybe vett villamos energiáért - fizetendő összeg nem haladhatja meg a 2013. november 1-jén alkalmazott díjak 94,3 százalékát.
- Az ősz első napján többfelé esős, hűvös időre kell készülni: néhol a legmelegebb órákban is csak 15 Celsius-fok lehet, az ország keleti felében viszont marad a nyárias meleg idő, akár 30 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. A hét további részében ismét jellemzően 25 fok körül alakulnak a maximumok, de változékony lesz az idő, többször lehetnek záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
- Az ukrajnai válság elmélyülése óta elszakadt az orosz államcsőd ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása a londoni piacon a legnagyobb felzárkózó gazdaságok csoportjának (BRIC) többi tagjáétól.
- Sir Paul McCartney is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amellyel a szórakoztatóipar, a sport és a tudomány legnagyobb nevei igyekeznek rávenni a skótokat arra, hogy a szeptemberi népszavazáson voksoljanak Skócia függetlenné válása ellen.
Ukrajnának fegyverekre van szüksége a Nyugattól, nem az orosz kaviárra és briliánsokra kivetendő embargóra - fejtette ki véleményét a hét végén Volodimir Feszenko ukrán politológus Petro Porosenko ukrán elnök brüsszeli tárgyalásait értékelve.
A NATO az ukrajnai válságban követett orosz politika miatt kiépít öt állandó támaszpontot Kelet-Európában és létrehoz egy négyezer fős gyorsreagálású alakulatot, a döntést minderről a jövő heti csúcstalálkozón hozzák meg - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
- A sokak szerint valaha talált legdrágább nyersgyémántra vár ajánlatokat szeptember 12-ig a Petra Diamonds, amely júniusban jelentette be, hogy talált egy 122,52 karátos kék gyémántot a híres Cullinan bányában.
Az 53 esztendős Rona Fairhead 2006 és 2013 között állt a Financial Times Group élén. A Pearson kiadóvállalat portfolióján belül működő cég gondozza a londoni gazdasági napilap nyomtatott és online médiaváltozatát.
Ha az elkövetkező napokban nem javul a helyzet Ukrajnában, akkor újabb uniós szankciókat fognak elrendelni Oroszországgal szemben - közölte Angela Merkel német kancellár az éjszakába nyúló szombati brüsszeli EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján.
Rendkívüli módon aggasztják az ukrajnai válság fejleményei az Európai Tanácsot, ezért az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő, a legfőbb stratégiai döntéseket meghozni hivatott testület arra kéri az Európai Bizottságot, hogy egy héten belül készítsen javaslatot, milyen további intézkedéseket lehet alkalmazni Oroszországgal szemben.
Der Standard című liberális osztrák lap szombaton véleményrovatában kivonatosan közölte A demokratikus maszk lehullott címmel, Charles Gati által írt kisebb tanulmányt, amely eredetileg a The American Interest című amerikai konzervatív folyóiratban augusztus 7-én jelent meg.
A magyar kormány a norvég kormánnyal fennálló vitájának gyors és eredményes lezárásában érdekelt, és visszautasítja, hogy Magyarország alapvető demokratikus értékek iránti elkötelezettségét bárki kétségbe vonja.