Archívum

Eredmények megjelenítése 38021-től 38040-ig 67910 találatból.

Önkormányzat 2014 - A DK önállóan indul Debrecenben

Helyi - 2014-08-18

- Önállóan állít polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket Debrecenben az őszi önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció (DK) - jelentette be Varga Zoltán, a párt városi elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

Bécs lakossága folyamatosan nő, 2029-re eléri a kétmilliót

Olvastuk - 2014-08-18

Bécs lakossága folyamatosan nő, alig tizenöt év múlva a mostaninál 250 ezerrel többen, vagyis már kétmillióan laknak majd az osztrák fővárosban - derült ki az osztrák főváros önkormányzatának felméréséből.

Gázai konfliktus - A Hamász házi őrizetben tartja és lábon lövi a Fatah tagjait

Külföld - 2014-08-18

- A Hamász a Gázai övezetben házi őrizetben tartja a Fatah számos tagját, akik közül több mint száz ellenszegülőt lábon is lőttek - állítják az övezetben élő fatahosok.

A pulzáló sugárzás árulta el egy ritka típusú fekete lyuk létezését

Tudomány - 2014-08-18

A Tejútrendszertől 12 millió fényévnyire ritka, közepes tömegű fekete lyukat fedeztek fel, amelynek létezését a pulzáló sugárzás árulta el.

 

    A Marylandi Egyetem asztrofizikusainak tanulmánya a Nature online kiadásában látott napvilágot.

Farmer Expo - Felnőtt juhászképzést indít három egyetem

Fontos - 2014-08-18

Hazai felnőtt juhászképző tanfolyamok indításáról írt alá megállapodást a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség három egyetem mezőgazdasági karával hétfőn a debreceni Farmer Expón.

 

    A debreceni, a kaposvári és a szegedi egyetemeken összesen száz juhász kezdi meg a napi gazdálkodáshoz segítséget nyújtó három hónapos képzést szeptemberben - jelezte Hajduk Péter, az oktatást kezdeményező szövetség ügyvezetője hozzátéve, hogy további juhászok jelentkezését is várják a további tanfolyamokra.

Nyolcvanezer tonna olajat vásárolt a Mol az iraki Kurdisztánból

Befektetés - 2014-08-18

  Ferencz I. Szabolcs, a Mol-csoport társasági kapcsolatok ügyvezető igazgatója azt közölte: "annak érdekében, hogy diverzifikáljuk kőolaj-ellátásunkat és különféle minőségű kőolajakat teszteljünk finomítóinkban, a Mol-csoport 80 000 tonna kőolajat vásárolt piaci áron a kurdisztáni regionális kormánytól, amely a hétvégén meg is érkezett a horvátországi Omisalj kikötőbe" - írta.

Négy ország versenyzői indulnak a debreceni hőlégballonversenyen

Sport - 2014-08-18

- Négy ország - Lettország, Litvánia, Ausztria és Magyarország - húsz versenyzője vesz részt a csütörtöktől hétfőig megrendezendő 14. hőlégballonos Debrecen Kupán, ami egyben nemzeti bajnokság is.

Túl kevés szakmunkás érkezik Németországba az unión kívülről

Ajánljuk - 2014-08-18

Németország egy éve szinte tárt kapukkal várja a szakmunkásokat az unión kívüli országokból is, mégis nagyon kevesen élnek a lehetőséggel - írja a német Die Welt online kiadása a szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) adataira hivatkozva.

LMP: jogszerűtlenül működik az Agrárkamara

Belföld - 2014-08-18

Az LMP véleménye szerint jogszerűtlenül működik a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara – erről a Fővárosi Főügyészség állásfoglalására hivatkozó Sallai R. Benedek beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Több kártérítési lehetőséggel is élhetnek a csalódott turisták

Jogtudor - 2014-08-18
- Díjcsökkentést, kártérítést és sérelmi díjat is kérhet a turista az utazásszervezőjétől, ha nem azt kapta a helyszínen amiért fizetett, de a nagy utazási irodák már az üdülés helyszínén készpénzben kifizetik az alacsonyabb színvonalú szolgáltatás miatt visszajáró díjat .

Kertész Imre és Rubik Ernő kap Szent István Rendet idén

Belföld - 2014-08-18

A legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Szent István Rendet idén Rubik Ernő feltaláló és Kertész Imre író veheti át. Az elismerést olyan személyiségek kaphatják, akiknek nemzetközi elismertsége vitathatatlan, és szerte a világban öregbítik Magyarország hírnevét.

Gázai konfliktus - Leállították a Gázai övezet melletti izraeli vasútvonalat

Külföld - 2014-08-18

Az izraeli védelmi minisztérium elrendelte a Gázai övezet szomszédságában futó vasútvonal leállítását - közölte a közszolgálati rádió. Attól tartanak, hogy az övezetből páncéltörő rakétákat indítanak a szerelvények és azok utasai ellen, ezért felfüggesztették az Askelón és Szderót közötti járatokat mindaddig, amíg az izraeli vasúttársaság fel nem szereli rakéta-elhárítókkal a vagonokat.

Bamosz: további növekedés a befektetési alapok piacán

Jegyzet - 2014-08-18

Folytatódott a vagyon gyarapodása a befektetési alapoknál júliusban is, így 22 hónapja töretlen a növekedés. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) h legfrissebb adatai szerint a tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 74 milliárd forinttal, 1,4 százalékkal növekedett júliusban. Ez elsősorban a tőkebeáramlásnak köszönhető.

MNB: 85 százalék felett az államadósság a második negyedév végén

Gazdaság - 2014-08-18
Az államháztartás második negyedévi hiánya 302 milliárd forintot, a negyedéves bruttó hazai termék (GDP) 4,0 százalékát tett ki, az államháztartás adóssága június végén a GDP 85,1 százalékán állt, a három hónappal korábbi 84,4 és a múlt év végi 79,4 százalékkal szemben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett előzetes pénzügyi számláinak adataiból.

Orosz embargó - Oroszország az autóimportot is betiltja új szankciók esetén

Külföld - 2014-08-18

Oroszország kész további importkorlátozásokat bevezetni, egyebek között akár gépjárművekre is, amennyiben az Egyesült Államok és az EU újabb szankciókat léptet életbe ellene - idézi a Moscow Times hírportál a Vedomoszty moszkvai napilap cikkét.

Augusztus 20. - Schmidt Mária: Kertész Imre pályája csúcsteljesítményeiért kaphat kitüntetést

Vélemény - 2014-08-18

- Schmidt Mária történész szerint Kertész Imre Nobel-díjas író az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából pályája csúcsteljesítményeinek elismeréséért kaphat majd magas állami kitüntetést.

Közép-Európa 1989 - Walburga Habsburg Douglas: a páneurópai piknik okozta "az első rést" a vasfüggönyön

...kontra - 2014-08-18

A páneurópai piknik és a több száz NDK állampolgár Nyugatra távozása az ideiglenesen megnyitott határon okozta "az első rést" a vasfüggönyön - mondta Walburga Habsburg Douglas, Habsburg Ottó lánya az MTI-nek telefonon adott interjújában. Hozzátette: az esemény valódi jelentőségét akkor nem, csak később lehetett igazán felmérni.

Pozsgay Imre: a páneurópai piknik nélkül nem következett volna be a szeptemberi határnyitás

Pro... - 2014-08-18

A szeptember 10-i határnyitás a páneurópai piknik nélkül nem következett volna be - jelentette ki Pozsgay Imre egyetemi tanár, a huszonöt évvel ezelőtti rendezvény fővédnöke. Az akkori reformkommunista államminiszter visszaemlékezett az 1989. augusztus 19-i eseményekre, amelyek során a jelképes határnyitást kihasználva Sopron mellett több száz, az NDK-ból érkezett keletnémet menekült jutott át Magyarországról Ausztriába.

 

Lánglovagok Egyesület: közpénzen furikáznak a katasztrófavédelem vezetői

Belföld - 2014-08-17

Miközben a tűzoltóknak nem egyszer a jogos járandóságuk kifizetésért is a bíróságra kell járniuk, addig a katasztrófavédelem vezetői közpénzből jelentős mennyiségű magáncélú autóhasználatot élvezhetnek. Bakondi György főigazgató sofőrrel együtt annyit megy magáncélból a rendelkezésére bocsátott Skoda Superb 2.0 TD személyautóval, amennyit csak akar.

"Magyarország illiberalizmusa nem hagyható szó nélkül"

Külföld - 2014-08-17
Ezzel a  címmel közölt szerkesztőségi cikket a The Washington Post című amerikai napilap a hétvégén.

   A cikk szerint Orbán Viktor azzal küldte képviselőit Brüsszelbe az elmúlt négy évben, hogy bizonyítsák, félreértik politikáját. A miniszterelnök azonban tusnádfürdői beszédével "kirántotta a szőnyeget saját propagandistái lába alól".