Archívum

Eredmények megjelenítése 37981-től 38000-ig 67910 találatból.

Devizahitelek - Elutasította a bíróság az első banki keresetet

Jogtudor - 2014-08-22

Elutasította az első devizahiteles banki keresetet a Fővárosi Törvényszék a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet kontra magyar állam perben pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

 Így tisztességtelennek minősülnek a takarékszövetkezet devizahiteleinek egyoldalú módosításai.

Külföldi sajtó Magyarországról - Frankfurter Allgemeine Zeitung, The Washington Post

Külföld - 2014-08-22

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a reklámadóval kapcsolatban közölt kommentárt pénteki számában.

   A televízió mint az állam ellensége című írásban a szerző, Johannes Ritter kiemelte, hogy német cégeket nem csak Kínában veszélyezteti az "állami önkény", és "Európa közepén is történnek olyan dolgok, amelyeknek semmi közük a jól működő gazdasági rendhez".

Gázai konfliktus – Tizenegy feltételezett izraeli kollaboránst végzett ki a Hamász

Külföld - 2014-08-22

- A Hamász péntek hajnalban kivégzett Gázában tizenegy olyan palesztint, akit Izraellel való együttműködéssel vádolt - közölte az izraeli közszolgálati rádió.

  A Hamász rendőrségének gázai központjában hajtották végre az ítéleteket, amelyeknek hátterében a rádió szerint a Hamász katonai vezetőinek Izrael általi likvidálása áll.

FT: a magyar reklámadó visszavetheti az RTL-csoport eredményét

Gazdaság - 2014-08-22

A Magyarországon bevezetett reklámadó várhatóan visszaveti a legnagyobb európai televíziós vállalkozás, az RTL-csoport eredményét - ezt emelte ki a vállalat első félévi profitbeszámolójáról szóló ismertetésében a Financial Times.

 A londoni gazdasági napilap idézete szerint a német Bertelsmann médiacsoport többségi tulajdonában álló RTL "a Magyarországon aktív összes külföldi befektető számára elriasztó jelzésnek" nevezte a "sietve bevezetett, elkobzással felérő reklámadót".

Ukrán válság - Merkel-tervet sürget országa fejlesztésére az ukrán külügyminiszter

Külföld - 2014-08-22

Egy német vezetésű nemzetközi fejlesztési programot, úgynevezett Merkel-tervet kell kidolgozni Ukrajna számára a második világháború utáni Nyugat-Európa támogatására amerikai kezdeményezésre indított Marshall-terv mintájára - jelentette ki az ukrán külügyminiszter német médiumoknak adott pénteki interjúiban.

Önkormányzat 2014 - A DK minden megyében önálló közgyűlési listát állít

Belföld - 2014-08-22

A Demokratikus Koalíció (DK) valamennyi megyében önálló megyei közgyűlési listát állít és létrehozza saját pártalapítványát - ismertette az ellenzéki párt elnökségi ülésének több döntését szóvivőjük.

  Gréczy Zsolt  közleményében azt írja, hogy budapesti kompenzációs listájukat Gy. Németh Erzsébet korábbi szocialista országgyűlési képviselő és fővárosi frakcióvezető vezeti.

Gázai konfliktus – Súlyos veszteséget okozott a Hamásznak vezetői kivégzése

Külföld - 2014-08-22

Súlyos veszteséget okozott Izrael a Hamásznak katonai vezetői kivégzésével - vélekednek a pénteki lapok Izraelben.

  Egy Háled Mesaallal, a Hamász politikai vezetőjével folytatott és Izrael által lehallgatott telefonbeszélgetés vezette Mohamed ed-Deifnek, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok, a Hamász katonai szárnya vezetőjének nyomára az izraeli hírszerzést.

US Open - Federer és S. Williams is a hatodik elsőségre hajt

Sport - 2014-08-22

A favoritok közül a svájci Roger Federer és az amerikai Serena Williams is hatodik trófeájára hajt a hétfőn kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságon, ahol magyar részről csak Babos Tímea főtáblás.

Pollenhelyzet - ÁNTSZ: az Alföld nagy részén már harmadfokú riasztás van érvényben a parlagfű miatt

Egészségügy - 2014-08-22
A Hajdúság és a Hortobágy kivételével az Alföld teljes területére harmadfokú riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet az elmúlt heti mérések alapján - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken .

Orosz embargó - FM-államtitkár: a tárca piacot keres az almának

Gazdaság - 2014-08-22

A kormány arra törekszik, hogy minimalizálja a magyar almatermelők orosz exporttilalom miatti veszteségeit - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, hozzátéve, a tárca azon dolgozik, hogy piacot találjon az almának.

Iszlám Állam - Hagel nem zárta ki a szíriai területre mérendő légicsapások lehetőségét

Külföld - 2014-08-22

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter csütörtökön nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok szíriai területen is csapást mérjen az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet erőire.

 "Minden lehetőséget mérlegelünk" - jelentette ki egy kérdésre a Pentagon vezetője.

Álmosd kocsija, a "Kölcsey összehoz" nyerte a debreceni virágkarnevált

Helyi - 2014-08-21

A 45. Debreceni Virágkarnevál közönség által legszebbnek ítélt virágkocsija "Kölcsey összehoz" címmel Álmosd község kompozíciója lett - jelentette be Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere szerda este a Nagyerdei Stadionban.

Iszlám Állam - Obama közös erőfeszítést sürget

...kontra - 2014-08-21

- A Közel-Kelet kormányainak és népeinek közös erőfeszítéssel kell eltávolítaniuk azt a "rákot", amelyet az Iszlám Állam terrorista csoport jelent, megakadályozva annak továbbterjedését, Amerika pedig fellép az állampolgárai védelmében - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök.

Úszó Eb - Cseh László sorozatban ötödször győzött 200 m vegyesen

Sport - 2014-08-21

    Cseh 12. nagymedencés Eb-aranyérmét nyerte, ebben a számban pedig sorozatban ötödször diadalmaskodott. Ez a bravúr korábban is csak neki sikerült a kontinensviadalok történetében, méghozzá 400 méter vegyesen.

Farmer Expo : az agráriumban a tudásra van a legnagyobb igény

Fontos - 2014-08-21

- A magyar agráriumban a tudásra van a legnagyobb igény, ezt bizonyította az idei Farmer Expo - mondta Vaszkó László kiállításigazgató a szerdai vásárzárás után . Tájékoztatása szerint minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezte a szakmai fórumokat, a mangalicatartás kérdéseivel foglalkozó tanácskozásra például kétszer annyian voltak kíváncsiak, mint amennyi érdeklődőre számítottak.

Skót népszavazás - Az angolok ragaszkodnának Skóciához

Vélemény - 2014-08-21

Az angolok jelentős többsége azt szeretné, ha Skócia a brit unió fenntartására voksolna a szeptemberi népszavazáson. A Cardiffi és az Edinburghi Egyetem szakértői által közösen elvégzett, szerdán ismertetett átfogó felmérésből kiderül azonban az is, hogy ha Skócia mégis az elszakadás mellett döntene, akkor az angolok zöme szerint nem szabadna megengedni számára a font további használatát nemzeti fizetőeszközként.

Virágkarnevál - Az én virágkarneválom, díjkiosztó

Helyi - 2014-08-21

- A debreceni virágkarnevál az idén először beköltözött a kertekbe, az erkélyekbe, sőt a kirakatokba is: Az én virágkarneválom címmel kreatív helybelieknek meghirdetett versenyre több mint százan neveztek - mondta Papp László, a város stratégiai alpolgármestere szerdán, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon rendezett díjkiosztó ünnepségen.

Európa Liga - Újabb "ismerős" a Debrecen előtt

Sport - 2014-08-21

- Csütörtökön a svájci Young Boys vendégeként lép pályára a magyar bajnok Debrecen a labdarúgó Európa Liga-selejtező utolsó, negyedik fordulójának első mérkőzésén. A párharc győztese a sorozat főtábláján folytathatja szereplését, míg a vesztes számára véget ér a nemzetközi kupaidény.

Az ausztrál városok a legélhetőbbek, Budapest a felső középmezőnyben

Olvastuk - 2014-08-21

Ausztrália és Kanada nagyvárosaiban a legjobb az általános életminőség a világon; Budapest a rangsor középmezőnye felett szerepel - ez derül ki az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház szerdán ismertetett friss összeállításából.

  Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ egyik legnagyobb nem befektetési banki jellegű elemző és előrejelző intézete az idén is 140 nagyváros életminőségét vizsgálta a stabilitás, az egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és környezet, valamint az infrastruktúra szempontjából.

Iszlám Állam - Berlin és Róma is kész fegyverszállítással támogatni az iraki kurdokat

Pro... - 2014-08-21
- A német és az olasz kormány is hajlandó fegyverszállításokkal támogatni az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet ellen harcoló északi-iraki kurdokat - jelentették be szerdán Berlinben, illetve Rómában.