Az izraeli tengeri kommandósok szárazföldi akciójával, s az izraeli területek elleni palesztin rakétacsapásokkal kezdődött vasárnap az „erős szikla” hadművelet hatodik napja.
Rakétaveszélyt jelző légiriadóra ébredtek az emberek az ország déli és középső részén reggel hatkor. A Hamász következetesen az izraeli hírműsorokhoz időzíti nagyobb támadásait.
A holland válogatott szerezte meg a bronzérmet a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, ugyanis a szombati helyosztón 3-0-ra legyőzte a hazai csapatot.
A hollandok a 3. percben Robin van Persie büntetőjével szereztek vezetést, majd a 16. percben Daley Blind talált a hálóba.
A „NAGYERDEI KULTÚRPARK” Közhasznú Nonprofit Kft. ismert nevén, ahogy mi a debreceniek szoktuk mondani, az „Állatkert” vezetője időtlen idők óta Nagy Sándor Tibor. Az igazgató úr keze alatt rengeteget fejlődött a Kultúrpark. Munkája, szakmai hozzáértése, embersége megkérdőjelezhetetlen volt, és az mai is minden debreceni számára.
Az Együtt-PM debreceni szervezete tudni akarja, hogy a kormány valóban mindent megtett-e annak érdekében, hogy Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának első darabja, a Krisztus Pilátus előtt című festmény Magyarországon, illetve Debrecenben maradhasson.
- A fenséges geometriája címmel az Antal-Lusztig gyűjtemény és a Vass László gyűjtemény anyagából nyílik kiállítás szombaton a debreceni MODEM Modern és Kortárs Képzőművészeti Központban.
A kiállításon két prominens magyar műgyűjtemény párbeszédén keresztül rajzolódik ki a modern és az avantgárd művészet magyarországi története - mondta Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója a pénteki sajtóbejáráson.
A debreceni MODEM Modern és Kortárs Képzőművészeti Központ igazgatója elhibázottnak tartja azt az önkormányzati tervet, hogy a központ a jövőben a Déri Múzeum tagintézményeként működjön.
Kukla Krisztián pénteki közleményében "ezt az intézkedéstervet sietősen elhibázottnak, indoklását pedig különösen kétségesnek" nevezte.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági versenyügyi tanácsadó irodát indított öt vidéki nagyvárosban: Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsen és Győrben - közölte a versenyhivatal pénteken. A tájékoztatás szerint a hálózat létrehozásának célja a fogyasztók tájékozottságának, versenyjogi ismereteinek és fogyasztói tudatosságának növelése, ezáltal a versenykultúra és a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztése.
Új helyszínek is otthont adnak az idei augusztus 20-i debreceni virágkarneválnak: az új Nagyerdei Stadion, a megújult szabadtéri színpad, a Békás-tó és az Egyetem tér is otthona lesz a karneváli programoknak - közölte a város polgármestere pénteken, a Nagyerdei Stadionban tartott sajtótájékoztatón.
A parlament igazságügyi bizottsága nem támogatja tíz vallási közösség bevett egyházként való elismerését, mert a testület szerint nem teljesítik az állami együttműködésre vonatkozó feltételeket.
Az Országgyűlésnek pénteken benyújtott határozati javaslat indoklásában az olvasható, hogy a parlamenti szakbizottsághoz májusban érkezett megkeresés a tíz vallási szervezettől.
Majdnem 16 millió fontért (6,3 milliárd forint) cserélt gazdát egy négyezer éves egyiptomi szobor a Christie′s aukciósház londoni árverésén: a korábban múzeumi tulajdonban lévő és előzetesen nagyjából hatmillió fontra becsült mészkő alkotás eladását heves vita előzte meg és az illetékes múzeum akkreditációjának visszavonása is szóba került.
A kormány, egyedi döntés alapján, 1,46 milliárd forinttal támogatja a Bonafarm csoport új vágóhídjának megépítését Mohácson, amelynek összköltsége 7,3 milliárd forint lesz - mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten újságíróknak.
Magyarország fellép "a viking összeesküvés" ellen címmel közöl tudósítást pénteken a Libération. A francia baloldali lap szerint "boszorkányüldözés" kezdődött Magyarországon: Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz hasonlóan Orbán Viktor is támadást indított a szabadságjogok védelmezőivel szemben, amikor a KEHI mintegy 58 szervezet ellen indított eljárást.
Célegyenesbe érkeztek a tárgyalások arról, hogy az OTP Bank felvásárolja a portugál Millennium Bank romániai hálózatát - adta hírül pénteki számában a román Ziarul Financiar című gazdasági lap.
A lap szerint az OTP Bank Románia ezzel a 17.-ről a 13. helyre lépne előre a 40 szereplős romániai bankpiacon, részesedését 1,3 százalékról 2 százalékra növelve.
Korszerűsítik Kínában a világelső szuperszámítógépet, amely így a korábbinál is gyorsabb lesz - jelentette be a Nemzeti Szuperszámítógép Központ. A Tienho-2 (magyarul Tejút-2) szuperkomputer továbbfejlesztése két lépcsőben valósul meg. Nyáron az alaprendszert frissítik, amelynek köszönhetően a szerkezet átlagos számítási sebessége a jelenlegi 54-ről másodpercenkénti legalább 100 petaflopra nő majd. Ez azt jelenti, hogy minden egyes másodpercben 100 ezer milliárd számítás elvégzésére lesz képes.
Húsz-huszonöt év múlva megvalósulhat az ember Marsra utazása - jelentette ki Alekszandr Danyiljuk, a CNYIIMAS (a gépgyártás központi tudományos kutató intézete) orosz állami űripari vállalat igazgatója a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnél csütörtökön megrendezett kerekasztal-beszélgetésen.
Az imidacloprid nevű növényvédő szer okozza a közelmúlt jelentős madárpusztulását Európában holland kutatók szerint. A neonikotinoidok körébe tartozó, a mezőgazdaságban széles körben alkalmazott rovarirtó szer, melyet korábban a méhpusztulással is összefüggésbe hoztak, számos madárfaj - köztük fecskék, seregélyek és rigók - egyedszámának csökkenéséért felelős - írták a szakemberek a Nature című folyóiratban megjelent tanulmányukban.
Az Európa Tanács égisze alatt működő, strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében elmarasztalta Németországot, amiért az állam fellépett a Gerhard Schröder exkancellár után nyomozó Bild című lap ellen.
Pákh Imre tudomása szerint érdemben senki nem tárgyalt a kanadai Hamilton galériával a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy-kép megvásárlásáról. Az amerikai-magyar műgyűjtő ezt arra reagálva közölte, hogy a Krisztus Pilátus előtt című festmény megvásárlásról vagy a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló kormányzati szintű tárgyalások nem jártak sikerrel.
A kormány célja változatlanul az, hogy a Munkácsy-trilógiát hosszú távon egyben tartsa, az Igazságügyi Minisztérium jelenleg készíti elő a műalkotások állami megvásárlásának szabályairól szóló jogszabályt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága csütörtökön.
A betétesek, sőt maguk a bankok is "elmenekülhetnek" Skóciából, ha a függetlenségről kiírt szeptemberi népszavazáson az elszakadásra voksolók győznének - áll az egyik vezető európai pénzügyi szolgáltató csoport csütörtökön ismertetett új tanulmányában.