Archívum

Eredmények megjelenítése 38781-től 38800-ig 69024 találatból.

GKI: javultak a várakozások szeptemberben

Gazdaság - 2014-09-24

Az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak szeptemberben, a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke kissé emelkedett - derül ki GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésből, amelyet az Európai Unió támogatásával végzett.

Öt év alatt hatvan milliárd volt a nyári viharkár

Fontos - 2014-09-23

Május eleje és augusztus vége között 2010-től mostanáig 762 ezer viharkár bejelentést regisztráltak a biztosítók, közel 60 milliárd forint értékben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kedden.A legrosszabb év az induló, 2010-es volt. Akkor 311 ezer kárbejelentést tettek a biztosítók ügyfelei, a kárérték pedig 29,6 milliárd forint volt.

Rembrandt, Rainer, Rippl-Rónai és Maillol művei idén a Szépművészetiben és az MNG-ben

Ajánljuk - 2014-09-23

Többek között Rembrandt, Vermeer és a holland "arany évszázad" festői, Arnulf Rainer vagy Rippl-Rónai és AristideMaillol műveiből nyílnak kiállítások idén a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) és a felújítás miatt rövidesen bezáró Szépművészeti Múzeumban.

Milliárdokkal károsította meg a cseh államot a szeszmaffia

Mintegy 6,7 milliárd koronával - 75 milliárd forinttal - károsította meg adó be nem fizetésével a cseh államot az úgynevezett szeszmaffia. A Cseh Köztársaság történetében ez a legnagyobb  feltárt adócsalási ügy - közölte a cseh rendőrség kedden hozzátéve, hogy a vizsgálat eredményeit már átadták a legfőbb ügyészség képviselőinek Olmützben (Olomouc).

KKM: Magyarország 20,56 milliárd euró kohéziós támogatást kap 2014 és 2020 között

EU - 2014-09-23
A jelenlegi uniós költségvetési időszakban, azaz 2014 és 2020 között a Magyarország számára elérhető összes kohéziós támogatás 20,56 milliárd euró (mintegy 6385 milliárd forint) - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden.

Kutatók éjszakája - Több mint száz programot tart a Debreceni Egyetem

Tudomány - 2014-09-23

Több mint száz programmal várja az érdeklődőket a Debreceni Egyetem pénteken a kutatók éjszakáján. Az intézmény Debrecen mellett Hajdúböszörményben és Nyíregyházán is tart rendezvényeket, a műszaki tudományoktól a néprajzig terjed majd a kísérletezések, bemutatkozások tárháza.

Kopint-Tárki: éves szinten 3,5 százalék körüli gazdasági növekedés várható az idén

Gazdaság - 2014-09-23

 A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet szakértői szerint a magyar gazdaság az idén 3,5 százalék körül bővül, jövőre pedig 2,7 százalékkal.Az intézet kedden bemutatott prognózisa azzal számol, hogy az idei második negyedévi, 3,9 százalékos növekedés után lassul a gazdaság bővülése, és a fogyasztási kiadások gyorsulásához az állóeszköz-felhalmozás lassulása párosul 2014 második felében.

Külföldi sajtó Magyarországról - Német lap a konzervatív értékekről, svájci írás a Fideszen belüli hatalmi harcról

Külföld - 2014-09-23

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a kormány és a Fidesz tevékenységét értékelő kommentárt közölt keddi számának címoldalán. A svájci konzervatív Neue Zürcher Zeitung a Fideszen belüli hatalmi harccal foglalkozik.

Handó Tünde: nyitott, ügyfélbarát, szolgáltató bíróságok kellenek

Helyi - 2014-09-23

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint a bíróságoknak nyitottnak, ügyfélbarátnak és szolgáltatónak kell lenniük. Handó Tünde erről kedden, a Debreceni Járásbíróság új épületének bokrétaünnepségén beszélt. Az igazság, az igazságosság az, amelynek mindenkinek alá kell vetnie magát, aki ide belép, ügyfélnek, bírának egyaránt - mondta Handó Tünde az új bírósági épület leendő legnagyobb, 145 embert befogadó tárgyalótermének falai között.

Devizahitelek - Ismét tiltakozik a bankszövetség az utólagos jogszabályalkotások ellen

Gazdaság - 2014-09-23
A Magyar Bankszövetség ismételten tiltakozik a piaci szabályokat felrúgó, utólagos jogszabályalkotások és a szektor tisztességtelenné minősítése ellen. A Bankszövetség szerint a visszamenőleges hatályú jogalkotás súlyosan sérti a jogállamiság elvét, az elszámoltatási törvény visszamenőleges hatályát a Fővárosi Törvényszék, továbbá július végi levelében az Európai Központi Bank is szóvá tette.

Varga: vissza kell szorítani a feketegazdaságot és bővíteni a hitelezést

Gazdaság - 2014-09-23
A feketegazdaság további visszaszorítását, a foglalkoztatás és a hitelezés bővítését, valamint a demográfiai kihívásokra való reagálást, a gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket nevezte a következő időszak fő gazdaságpolitikai teendőinek Varga Mihály

Magyarországon is változásokat hoz a nemzetközi adóelkerülés elleni küzdelem

Gazdaság - 2014-09-23

Véget vetnének a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának a G20 pénzügyi vezetői, akik hétvégi, ausztráliai értekezletükön tárgyalták meg az OECD erre vonatkozó javaslatait. A törekvések nem csak az olyan vállalatokat érinthetik majd, amelyek az elmúlt időszakban az adóelkerülés elleni küzdelem célkeresztjében szerepeltek - mint az Apple, a Google és a Starbucks -, hanem számos Magyarországon működő nemzetközi vállalkozást is - hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég.

Orbán Viktor: konszenzus van a duális képzés ügyében

Belföld - 2014-09-23

Orbán Viktor szerint a duális képzésnek megvannak a hagyományai Magyarországon, ezért középiskolai szinten "fel tudjuk építeni" ezt a képzési formát; "a nagy kérdés az", hogy végig lehet-e vinni ezt a felsőoktatásban is. A miniszterelnök erről a Komárom-Esztergom megyei 24 Óra című napilap keddi számában megjelent interjúban beszélt.

A vevők többsége legfeljebb 1 milliót ad használt autóért

...kontra - 2014-09-23

A használtautó értékesítéssel foglalkozó AAA Auto Csoport tapasztalata szerint a vevők többsége 800 ezer és egymillió forint közötti áron vásárol autót, a cég fóti telephelyén eddig megfordult használt autók átlagára 1,674 millió forint volt.  A csoport áprilistól, magyarországi működésének megkezdésétől augusztus végéig 1170 járművet adott el, az autók 14 százaléka Opel, 12 százaléka Ford, 11 százaléka Suzuki márkájú volt

Augusztusban is nőttek az európai autóeladások

Pro... - 2014-09-23

Augusztusban a tizenkettedik egymást követő hónapban nőttek Európában éves szinten az újonnan gyártott személygépkocsik eladásai a JATO Dynamics piackutató közleménye szerint. A 29 vizsgált országból kilencben csökkent az új autók értékesítése, a tíz legfontosabb gyártó közül négynél volt csökkenés.

 ÁTADTÁK A SZÍNIKRITIKUSOK DÍJÁT – A TITKAINK A LEGJOBB ELŐADÁS

    Vasárnap este osztották ki 34. alkalommal a Színikritikusok Díját. A Céh tagjai legalább évi 90 premier megtekintése után 15 kategóriában voksolhatnak az előző évad legjobb teljesítményeire.

A kritikusok idén Fodor Tamás színészt, rendezőt, a Stúdió K Színház alapítóját és korábbi igazgatóját ismerték el életműdíjjal.

Megjelent a lakossági fűtésrendszer korszerűsítésére kiírt pályázat

Ajánljuk - 2014-09-22

Megjelent a lakossági fűtésrendszer korszerűsítésére kiírt pályázat, a részletes pályázati dokumentáció hétfőtől elérhető a kormányzati honlapon és az ÉMI Nonprofit Kft. honlapján: egymilliárd forinttal támogatják a lakások önálló fűtésrendszerének kazáncserével megvalósuló korszerűsítését.

Baumag-ügy: a Kúria nagyrészt fenntartja a másodfokú ítéletet

Fontos - 2014-09-22

– A Kúria nagyrészt fenntartja a másodfokon hozott ítéletet a Baumag-ügyben hétfőn kihirdetett határozatában azzal, hogy az ötödrendű vádlott esetében mellőzi a próbára bocsátást.A Kúria döntését azzal indokolta, hogy a felülvizsgálati indítványokat többségében nem találta alaposnak. Hozzátette: törvénysértést észlelt a büntető anyagi jogi kérdések kapcsán, ezért változtatta meg az ötödrendű vádlottat, Balázs Pétert érintő ítéletet.

Önkormányzat 2014 - FVB: összességében jogellenes a fővárosi címerhasználat Tarlós István plakátjain

Belföld - 2014-09-22

- A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfői elsőfokú határozatában úgy ítélte meg, összességében jogellenes a fővárosi önkormányzat címerének használata Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének plakátjain.

Életfogytiglani fegyházbüntetést kapott az élettársát agyonverő férfi

Jogtudor - 2014-09-22

Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 2011 februárjában egy debreceni lakásban agyonverte élettársát. A  különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt elítélt férfi leghamarabb 35 év letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. A bíróság a vádlottat kötelezte a hétmillió forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére is.