- A Quaestor Értékpapír Zrt. idénre 2,6, 2015-re pedig 2,4 százalékos GDP-növekedést vár Magyarországon, valamint azt, hogy az államháztartási hiány 2014-ben 2,9, míg jövőre 3 százalék lesz - mondta Háda Bálint, a társaság vezető elemzője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint a gazdasági növekedés 2014-ben dinamikus lesz, elérheti a 3,3 százalékot, míg 2015-ben 2,4 százalékra lassulhat üteme.A gazdaságkutató szerint a növekedési ütem lassulása a technikai hatások mellett az egyedi gazdaságélénkítő folyamatok - növekedési hitelprogram, uniós források - lecsengésének következménye.
Az alapvető jogok biztosa belső vizsgálatot indított annak tisztázására, valóban egyeztetett-e a hivatal főosztályvezetője a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet programvezetőjével arról, mikor lásson napvilágot a józsefvárosi tűcsereprogramról készített ombudsmani jelentés.
Skóciát a jövőben még nagyobb önrendelkezési jogok illetik meg, de ebből az is következik, hogy az Egyesült Királyság többi nemzetének, köztük Angliának szintén nagyobb beleszólást kell adni saját ügyeibe - mondta pénteken, a skóciai népszavazás eredményét kommentálva David Cameron brit miniszterelnök.
- A függetlenséget elvető tábor megnyerte a skóciai népszavazást, miután a péntek reggelig ismertetett részeredmények szerint behozhatatlan előnyre tett szert. Alex Salmond skót miniszterelnök még a hivatalos végeredmény bejelentése előtt elismerte, hogy a függetlenségellenes oldal győzött a referendumon.
A skóciai népszavazásból a függetlenséget elvető tábor valószínűsíthető győzelme ellenére sem lehet azt a következtetést levonni, hogy Skócia a jelenlegi helyzet változatlanságára voksolt - mondta péntek reggel a skót miniszterelnök-helyettes.
Jelentős, a bizánci korból származó lakóhelyre bukkantak a régészek Jeruzsálemtől nyugatra - jelentette be az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) csütörtökön.Néhány hete régi kövekbe ütköztek a munkagépek harmincöt kilométerre Jeruzsálemtől, a Bét Semes nevű város új lakónegyedének építésekor, és riasztották az archeológusokat. Megindultak az ásatások, amelyek a vezető régész, Irene Zilberbod szerint valószínűleg egy kolostor maradványait tárták fel a föld mélyéből.
Az 1981. előtt, vagy ismeretlen időpontban üzembe helyezett gázkazánok műszaki-biztonsági felülvizsgálatát ez év utolsó napjáig kell megrendelni a gázszolgáltatónál, az eredeti határidő múlt év vége volt - olvasható a nemzetgazdasági miniszteri rendelet tervezetében a kormány honlapján.
- A kijelölt biztosok európai parlamenti meghallgatásairól, köztük is Navracsics Tibor esélyeiről ír csütörtöki számában Belgium második legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja, a La Libre Belgique.
A lap szerint Navracsics "a leggyengébb láncszem" a Jean-Claude Juncker által előterjesztett bizottságban.
Állami tulajdonú holdingok alakulnak a hulladékgazdálkodásra és a szennyvízkezelésre - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön Gyulán, a XVI. hulladékhasznosítási konferencián.
A fapados légitársaságok jogosan számolnak fel plusz költséget az utasaik által feladott csomagok után - állapította meg az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében, az egyik spanyol fapados légitársaság, illetve a spanyol fogyasztóvédő hatóság és az egyik spanyol bíróság közötti jogvita kapcsán.
A közbeszerzés keretében előírt minimálbér nem terjeszthető ki azokra a munkavállalókra, akiket egy másik tagállamban tevékenykedő alvállalkozó foglalkoztat a szerződés teljesítése során - mondta ki csütörtökön kihirdetett ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.
Debreceni egyetemisták és civil érdeklődők négynapos fesztiválja kezdődik csütörtök este a Debreceni Egyetem (DE) központi épülete előtti parkban: a Debreczeni Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivált immár negyedik alkalommal rendezik meg az egyetemi városrészben.
- Jóváhagyta az amerikai képviselőház szerdán, hogy az Egyesült Államok kormánya fegyverezzen fel és képezzen ki mérsékelt szíriai felkelőket az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet elleni harcra.
A republikánus többségű szövetségi alsóház 273-156 arányban határozott az intézkedésekről.
Lassú ütemben ugyan, de érezhetően romlik Nagy-Britannia államadós-kockázatának piaci megítélése, elsősorban a csütörtöki skót függetlenségi népszavazás lehetséges következményeinek bizonytalanságai miatt. Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató cég, a Markit Financial Information Services csütörtöki kimutatása szerint a brit államadósság-törlesztési leállás rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama jelenleg 25 bázispont.
Az államberendezkedés mélyreható átalakítása nincsen napirenden, az alaptörvénnyel kialakított közjogi berendezkedés stabilizációja folyik - válaszolta Trócsányi László igazságügyi miniszter a HVG-ben csütörtökön megjelent interjúban arra a kérdésre: kapott-e olyan "megrendelést", amely a jelenlegi parlamentáris rendszert az elnöki berendezkedés irányába tolná el.
Folytatódott a vagyon gyarapodása a befektetési alapok piacán augusztusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szerdán.A szövetség tagjai által kezelt befektetési alapok összvagyona 112 milliárd forinttal, 2,1 százalékkal nőtt augusztusban, a hónap végén 5363 milliárd forintot tett ki. Augusztusban összességében 80 milliárdnyi friss tőke érkezett az alapokba, a hónap nyertesei a kötvény- és a vegyes alapok, amelyek már az előző hónapban is szépen teljesítettek.
Az 1990 júniusában történt bukaresti bányászjárás körülményeinek kivizsgálására kötelezte jogerősen a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a román államot, amely kártérítést is köteles fizetni az akkori atrocitások áldozatainak.
- A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) szerint megkérdőjelezhető a Norbi Update Lowcarb Nyrt. jelenleg folyó részvényértékesítésének jogszerűsége, ezért a szövetség kéri a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), mint felügyeleti hatóságot a nyilvános részvényértékesítés azonnali felfüggesztésére.