Ügyvezető igazgatóként folytatja pályafutását Bajnai Gordon az infrastrukturális befektetésekre szakosodott alapkezelőnél, a Meridiam-csoportnál - írja a hvg.hu.
A portálnak a volt miniszterelnök megerősítette, hogy operatív irányításért felelős ügyvezető igazgató lett a francia hátterű befektetésre szakosodott multinacionális cégnél.
Vádat emeltek a neves művészek alkotásaiként feltüntetett hamis festményeket és szobrokat áruló kaposvári műkincskereskedő ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség kedden.
A vádlott 2005. és 2013. között az interneten és a kaposvári belvárosban bérelt galériájában hirdette megvételre a hamisítványokat.
- A Fidesz-KDNP debreceni polgármesterjelöltjét, valamennyi önkormányzati képviselőjelöltjét és a pártszövetség Hajdú-Bihar megyei önkormányzati listáját - a pártok közül elsőként - nyilvántartásba vették a választási bizottságok - jelentette be a Fidesz megyei elnöke kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
Az Európai Uniónak nem szabad bedőlnie Putyin blöffjének, mert az orosz elnök nem fogja elzárni a gázcsapokat - írja a Financial Times európai kiadásának keddi számában Matthew Bryza, a tallinni Védelmi Tanulmányok Nemzetközi Központjának igazgatója, az Egyesült Államok korábbi azerbajdzsáni nagykövete.
Egyértelmű siker a Mol Nyrt. számára, hogy a választottbíróság elutasította a horvát kormány átmeneti korlátozásokra vonatkozó kérelmét – mondta Sonnevend Pál, az ELTE nemzetközi tanszék docense.
Folyamatosan közelít a skót függetlenség támogatóinak aránya az elszakadást ellenzőkéhez a legfrissebb közvélemény-kutatás kedden ismertetett adatai szerint.
A The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap - amelynek megbízásából a YouGov közvélemény-kutató cég a felmérés elvégezte - az új számokat úgy értékelte, hogy "elérhető közelségbe került" Skócia függetlensége.
Kormányának gazdasági sikereit méltatta és a minimálbér megemelését sürgette a munkáltatóktól Barack Obama elnök hétfőn, az amerikai Munka napján Milwaukeeban megrendezett szakszervezeti fesztiválon. Az elnök hangsúlyozta, hogy az ő kormányzása alatt a munkások és a gazdaság helyzete is javult és rámutatott, hogy az elmúlt 53 hónap alatt csaknem 10 millió új munkahely jött létre és hogy a munkanélküliségi ráta a 2009-es 10 százalékról mostanra 6,2 százalékra csökkent.
Az online pénztárgéphasználatra kötelezett vállalkozásoknál végzett helyszíni ellenőrzéseken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal észak-alföldi revizorai többször tapasztalták azt, hogy az adózók az üzembe helyezett online kasszájukat nem használják, különböző indokok alapján a régi pénztárgépüket működtetik tovább.
- A brit repülőterekre közlekedő légitársaságokat a jövőben törvény kötelezi majd arra, hogy ismertessék utaslistáikat a brit hatóságokkal - mondta hétfőn a brit miniszterelnök. David Cameron, aki a kormány terrorellenes szigorító intézkedési terveit ismertette az alsóházi képviselőkkel, kijelentette: London a polgári repülés biztonságát szolgáló, világszerte már jó ideje alkalmazott intézkedéseket emeli törvényerőre.
Évadnyitó társulati ülést tartottak hétfőn a Radnóti Miklós Színházban: az idei szezon, amelyben négy bemutatót terveznek, hagyományosan szeptember 17-én a Színház hátulról elnevezésű rendezvénnyel indul.
Akár a szerb miniszterelnöknél vagy az államfőnél is nagyobb fizetést kaphatnak azok, akik a hágai Nemzetközi Törvényszék által kijelölt európai börtönökben raboskodnak - adta hírül a szerb sajtó a némileg szenzációhajhász módon tálalt, de valós alapokon nyugvó információt.
- Hatvanhárom kilogrammnyi, mintegy százmillió forint értékű kábítószernek minősülő anyagot, valamint fegyvereket, készpénzt foglaltak le a rendőrök az elmúlt hétvégén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a dílereket elfogták - közölte Mecser Tamás megyei főkapitány-helyettes hétfőn Miskolcon, sajtótájékoztatóján.
A százezredik utast köszöntötték hétfőn a debreceni repülőtéren: a Londonban dolgozó nagyváradi lánynak ajándékcsomagot adott át Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és Herdon István, a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoport vezérigazgatója.
A debreceni Főnix Csarnokban játssza hazai Európa Kupa-mérkőzéseit a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata.
A klub honlapjának hétfői tájékoztatása szerint a döntést Tóth Zoltán ügyvezető jelentette be hétvégén, a III. Szolnoki Olaj KK Szurkolói Családi és Sportnapon.
Megjelent a Norvég Civil Támogatási Alap civil szervezeteket támogató harmadik pályázatának felhívása, az első forduló beadási határideje október 15. - közölte az Ökotárs Alapítvány a pályázatot lebonyolító konzorcium vezetőjeként hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a pályázat célja, hogy segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában.
- Ukrajna, Európa és Oroszország érdeke, hogy a válságra politikai és ne katonai megoldás szülessen - hangoztatta Federica Mogherini olasz külügyminiszter - akit szombaton az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének választottak meg - a Corriere della Sera olasz napilap hétfői számában. Az olasz diplomácia vezetője szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök megszegi ígéreteit.
Hosszú Katinka újabb világcsúcsot ért el az úszók dubaji rövidpályás világkupaversenyén, ezúttal 100 méter vegyesen faragott a saját korábbi rekordjából.
A viadal honlapja szerint a magyar versenyző a délelőtti előfutamban 56.86 másodperc alatt teljesítette a távot, s ezzel megjavította a múlt csütörtökön, Dohában elért 57.25 másodperces rekordját.
Az emberi erőforrások minisztere szerint a vallásos neveléshez való jog alapvető emberi jog és az egyházi oktatási rendszer ma vonzó Magyarország. Erről Balog Zoltán a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanévnyitóján beszélt hétfőn.
A magyar iskolarendszerben az egyházi és nemzetiségi iskolák különös státussal bírnak - emlékeztetett a miniszter, aki azt mondta: az egyházi oktatási rendszer ma vonzó Magyarországon, működőképes és képes a megújulásra.