Archívum

Eredmények megjelenítése 39681-től 39700-ig 69009 találatból.

Szolidaritás: visszatér a gyökereihez a mozgalom

Belföld - 2014-06-22

 Visszatér a gyökereihez a Magyar Szolidaritás Mozgalom, ahhoz a politizáláshoz, amellyel megalakulásakor a hétköznapi embereket, az elesetteket, a vidéken élőket tudta megszólítani.Ugyanakkor az Együtt - a Korszakváltók Pártja egyik alapító szervezeteként a mozgalom továbbra is közösen készül a párttal az őszi önkormányzati választásokra és támogatja az Együtt jelöltjeit.

Tavaly a GDP növekedésében jelentős szerepe volt a mezőgazdaságnak

Gazdaság - 2014-06-22
A mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 2013-ban az előző évi áron számolva 33, folyó áron pedig 7 százalékkal emelkedett. A munkaerő-felhasználás azonban 1 százalékkal elmaradt az előző évitől. A termelési tényezők jövedelme 9, a vállalkozói jövedelem 13 százalékkal emelkedett.

- Kolbászmérgezés veszélyére figyelmeztet a Nébih

Fontos - 2014-06-22

- A kolbászmérgezésként ismert botulizmus veszélyére figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), eddig négyen betegedtek meg. A hatóság egy kistermelő tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, termékeit begyűjtik. A Nébih szombaton azt közölte: alapos a gyanú, hogy Keksz Zsolt egri kistermelő készítményétől (szarvasgombás pesto, humusz, szarvasgombás zöldségkészítmények és zöldséglekvárok) betegedett meg botulizmusban négy ember, egymástól földrajzilag eltérő helyen.

Minden második magyar úgy érzi, nincsenek felesleges kiadásai

Pénzügyek - 2014-06-22

A magyar lakosság több mint fele úgy gondolja, hogy nincsenek felesleges kiadásai, így nincs lehetősége az előgondoskodásra - derül ki egy friss felmérésből.

  A Groupama Garancia Biztosító legfrissebb kutatása szerint a magyarok 56 százaléka érzi úgy, hogy elég komoly megszorításokkal él, azaz egyáltalán nincsenek felesleges kiadásai.

Skót népszavazás - Jelentős előnyben a függetlenséget ellenzők

Külföld - 2014-06-20

    A Financial Times című londoni üzleti napilap, amely rendszeresen közöl modellszámításokat a mindenkori legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények súlyozott átlaga alapján, pénteken ismertetett új összegzésében közölte, hogy számítási módszere alapján tíz százalékponttal vezetnek a brit unió fenntartását pártolók az elszakadásért kampányoló - a skót kormány által is támogatott - erők előtt.

NAV: a perek háromnegyede az adóhivatal javára dől el

Gazdaság - 2014-06-20

A tavalyi perek 72 százalékában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) javára született kedvező döntés - reagált az adóhatóság azon állításokra, melyek szerint érdemes az adóhivatal határozatait peres úton megtámadni.

Az RTL Magyarország tavaly csaknem 9 milliárd forintot fizetett be az államkasszába.

Belföld - 2014-06-20

Az RTL Magyarország visszautasít minden olyan híresztelést, amely azt sugallja a közvélemény számára, hogy társaságuk eddig nem, vagy nem megfelelő mértékben vette ki a részét a közteherviselésből - írták pénteken közleményükben, hozzátéve: az RTL Magyarország tavaly csaknem 9 milliárd forintot fizetett be az államkasszába.

FM: megkezdődött az aratás az országban

Gazdaság - 2014-06-20

Megkezdődött az aratás az országban; a gazdálkodók már minden megyében megkezdték az őszi árpa betakarítását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken a fővárosban az aratási koordinációs bizottság ülését követően.

Generikusgyógyszer-fejlesztés a Teva debreceni gyárában

Gazdaság - 2014-06-20

Csaknem 3 milliárd forintos generikusgyógyszer-fejlesztési projekt fejeződik be az idén a Teva debreceni gyárában, a beruházáshoz 842 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a cég az Új Széchenyi Terv keretében - közölte a Teva Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón a cívisvárosban.

LMP: Lázár János vizsgálja ki a CÖF-CÖKA forrásait!

Belföld - 2014-06-20

- A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) pénzügyi forrásainak vizsgálatát várja el Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől és az általa irányított Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól (Kehi) a Lehet Más a Politika.

MSZP: Lázár János nem alkalmas uniós főtárgyalónak

Belföld - 2014-06-20

Az MSZP nem tartja alkalmasnak Lázár Jánost arra, hogy az ország európai uniós főtárgyalója legyen, mert a miniszter nem tartja tiszteletben a sajtószabadság normáját. Ezt Lukács Zoltán, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese mondta pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A DK Mészáros Lőrinc pénzügyeit firtatja

Belföld - 2014-06-20

- A Demokratikus Koalíció (DK) Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester vagyonát firtatja.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján utalt arra: a polgármester az elmúlt négy évben meghetvenhétszerezte a jövedelmét és meghúszszorozta a megtakarításait.

EU-tisztújítás - Párizsban egyeztetnek a baloldali kormányfők szombaton

Fontos - 2014-06-20

- Francois Hollande francia elnök meghívására szombaton Párizsban egyeztetnek az Európai Unió baloldali kormányfői a következő Európai Bizottság legfontosabb feladatairól.

 Az elnöki hivatal pénteken kiadott közleménye szerint az informális találkozóra a francia fővárosba érkezik  Elio di Rupo belga, Bohuslav Sobotka cseh, Helle Thorning-Schmidt dán, Matteo Renzi olasz, Werner Faymann osztrák, Victor Ponta román és Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Lengyel lehallgatási ügy - A monetáris tanács tagja: Belkának mérlegelnie kell lemondását

Vélemény - 2014-06-20

A lengyel jegybankelnöknek fontolóra kell vennie, hogy helyén maradása nem teszi-e ki a nemzeti bankot hitelessége további eróziójának - jelentette ki Andrzej Rzonca, a jegybank mellett működő pénzpolitikai tanács tagja a Gazeta Wyborcza című lengyel lapban pénteken megjelent interjúban.

Festményrablók ellen emeltek vádat

Kékhírek - 2014-06-20
A Fővárosi Főügyészség különösen nagy értékre elkövetett rablás miatt vádat emelt két férfi ellen, aki 2011 szeptemberében több tízmillió forint értékű festményeket loptak egy budapesti lakásból, és bántalmazták az idős tulajdonost.

A világ legmagasabb felhőkarcolóját tervezik Kínában

Ajánljuk - 2014-06-20

- A világ legmagasabb felhőkarcolójának építését tervezik a közép-kínai Vuhan városában - az egy kilométer magas épület többek közt lég- és víztisztítóként is funkcionál majd.

  A pontosan egy kilométeresre tervezett Feng nevet kapó torony mellett egy kisebb, Huang nevű tornyot is felhúznak, az együttes neve, a Fenghuang magyarul Főnixmadarat jelent.

Kopint-Tárki: jelentősen bővült a feldolgozóipari termelés, jók az értékesítési kilátások

Gazdaság - 2014-06-19
A legfrissebb statisztikák kiugró, az elmúlt évek viszonylatában extrém mértékű termelésbővülésről számolnak be a feldolgozóiparban, és az értékesítési kilátások is jók, azonban a kereslet alakulása továbbra is bizonytalan - derül ki a Kopint-Tárki legfrissebb konjunktúratesztjéről.

EP-választás - DK: Orbán Viktor újabb nemzetközi fiaskóba kormányozza bele Magyarországot  

Belföld - 2014-06-19

- A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök egy újabb nemzetközi fiaskóba kormányozza bele Magyarországot azzal, hogy nem támogatja a néppárti Jean-Claude Juncker jelölését az Európai Bizottság élére - ezt Kakuk György, az ellenzéki párt elnökségi tagja mondta csütörtökön.

Halászó pókokat fedeztek fel minden kontinensen svájci és ausztrál tudósok

Tudomány - 2014-06-19

Halászó pókokat fedeztek fel minden kontinensen svájci és ausztrál tudósok. Számos, vízparton élő fajuk saját testénél nagyobb halakat is zsákmányul ejt - derült ki a tanulmányukból.

 

    A pókokról úgy tartják, rovarokra vadásznak, ám az új kutatás szerint sok fajuk halakkal is táplálkozik. Egyes esetekben erős méreggel ölik meg náluk sokkal termetesebb áldozatukat - idézte a BBC hírportálja a kutatócsoportnak a PLos One tudományos lapban megjelent tanulmányát.

Pankucsi: új dimenziók nyíltak az adóellenőrzésben

Gazdaság - 2014-06-19

A feketegazdaság visszaszorítása érdekében folyamatosan törekedni kell arra, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) revizorai kellő ismerettel rendelkezzenek az ellenőrzések során hasznosítható IT lehetőségekről - hangsúlyozta nyitóbeszédében Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete által rendezett, Adóellenőrzés IT módszerekkel témájú szakmai napon.