Az MSZP-s Gőgös Zoltán szerint maffia alakult a Hortobágyi Nemzeti Park földjeinek megszerzésére.
A szocialisták agrárpolitikusa kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a hortobágyi földügyekben is tetten érthető Ángyán József korábbi államtitkár megállapítása, mely szerint a kormányt zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok irányítják.
A leggazdagabb kínaiak 10 százaléka birtokolja a teljes nemzeti vagyon több mint 60 százalékát - derül ki egy friss egyetemi jelentésből, amelyet a Pejcsing Csenpao pekingi napilap közölt kedden. A csengtui pénzügyi egyetem által készített felmérés összeállítói nem a kínai statisztikai hivatal által közzétett adatokat, hanem a felsőktatási intézmény kutatói által készített, és több ezer diák által hónapokig gyűjtött kérdőívek válaszait vették alapul.
Első fokon a KDB Bankkal szemben is pert nyert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hitelintézet által jogsértően, az ügyfelekre áthárított tranzakciós illeték ügyében.
Az MNB tavaly első fokon pert nyert a Sberbank Magyarország Zrt.-vel szemben is a tranzakciós illeték jogsértő áthárítása miatt.
Megkezdődött kedden az elnökválasztási kampány, miután a múlt héten a parlament határozatot hozott, amelyben május 25-re írta ki a választást.
A jogszabályok értelmében keddtől el lehet kezdeni a jelöltek bejegyeztetését, ami egészen március 30-ig megtehető. Jelöltet állíthatnak bejegyzett pártok, illetve egyéni jelöltek is ringbe szállhatnak az államfői posztért.
A kijevi Majdan (Függetlenség tere) tüntetői megfogalmazták kedden követelményeiket a várhatóan a napokban megalakuló új ukrán kormány tagjaival szemben. Eszerint professzionális, makulátlan múlttal rendelkező embereket, nem pedig pártfunkcionáriusokat akarnak látni a minisztériumok élén.
- Németországban tavaly az államháztartás kiegyensúlyozott volt, a bevételek fedezték a kiadásokat.
A német statisztikai hivatal keddi jelentése szerint a szövetségi kormányzat és a tartományi kormányok, a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítási alapok együttes bevétele 2013-ban 1223,4 milliárd euró volt, a kiadások pedig 1223,1 milliárd eurót tettek ki.
Egy Ukrajnában kialakuló humanitárius válság kezelésére, és az ebből adódó feladatok ellátására készül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A karitatív szervezet gyűjtést hirdet a szomszédos országban élő rászoruló emberek támogatására.
Euróövezeti bankokba készül tőkét befektetni Soros György magyar származású amerikai pénzügyi szakember.
"Bízom az euróban" - emelte ki Soros György a Der Spiegel című német hetilap hétfői számában megjelent interjúban. Elmondta, hogy befektetési szakértőkből álló csapatával hamarosan "nagyon sok pénzt" keresnek majd Európában, egyebek között azzal, hogy tőkeinjekciót adnak sürgősen tőkére szoruló bankoknak.
Öt évre szóló nyílt közbeszerzést írt ki a Debreceni Közterület Felügyelet, a város területén tilosban parkoló járművek kerékbilincselésére, illetve elszállítására - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A feladat magában foglalja a járművek elszállításán túl azok visszaszolgáltatását, valamint állagmegóvását és őrzését is.
- A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) - az ország legnagyobb területi kamarája - nem támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezését, amelynek következtében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megindítja az elmaradt kamarai hozzájárulás összegének behajtását, azt időszerűtlennek tartja.
Az ítélet szerint az önkormányzat a felperes hajléktalan emberek személyhez, ezen belül emberi méltósághoz fűződő jogait, valamint az egyenlő bánásmód követelményét sértette meg, amikor 2011. október 18-án az érintettek állandó tartózkodási helyéül szolgáló építményeket megfelelő előzetes tájékoztatást mellőzve elbontotta és ingóságaikat megsemmisítette.
- Egyre változatosabb gazdasági bűncselekményeket követnek el Magyarországon a PricewaterhouseCoopers (PwC) legújabb felmérése szerint, az előző, 2011-es felmérés óta a beszerzési csalás és a kiberbűnözés önálló kategóriává vált, miközben egyre nagyobb károkat okoznak a gazdasági bűncselekmények.
A PwC felmérése szerint továbbra is a korrupció és a megvesztegetés a két leggyakoribb bűncselekmény.
Továbbra is nagy a kockázata az ukrán államcsődnek, amely azonban nem elkerülhetetlen, ha sikerül időben megállapodni egy új külső pénzügyi csomagról a nagy valószínűséggel kieső 15 milliárd dolláros orosz kötvényvásárlási program helyett - vélekedtek hétfői helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
– Az őszödi beszédről készült teljes jelentés nyilvánosságra hozatalát követelte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja.
Az őszödi ügy „egy fertőző métely” amelyről ki kell derülnie az igazságnak, ezért a Belügyminisztériumnak vágatlanul és kitakarások nélkül kell nyilvánosságra hoznia a kiszivárogtatásról készült 2009. decemberi jelentést - mondta a politikus.
A Föld eddig ismert legősibb darabja lehet egy apró, 4,4 milliárd éves cirkonkristály - állapították meg kétféle kormeghatározási módszer segítségével amerikai geológusok.A nyugat-ausztráliai juhfarmon felfedezett parányi kő arra utal, hogy a Föld kérge nem sokkal a bolygó keletkezése után alakulhatott ki, az apró kristály ennek lehetett egy darabja - idézi a Wisconsini Egyetem portálja a kutatóknak a Nature Geoscience című tudományos lapban megjelent tanulmányát.
A bevándorlási hivatal fennállása óta még nem találkoztak annyi menedékjogi kérelemmel, mint tavaly - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója hétfőn Debrecenben.Végh Zsuzsanna elmondta: míg 2012-ben 2 157 menedékjogi kérelmet kellett elbírálniuk, tavaly ez a szám 18 900-ra, csaknem kilencszeresére nőtt, vagyis elmondható, hogy tömegessé vált az illegális migráció.
A harcok beszüntetése a kijevi főtéren nem jelenti azt, hogy Ukrajnában megszűnne az erőszak és a szembenállás még csak most kezdődik - ez a véleménye Viktor Sesztakov orosz közírónak, akinek a cikkét a Nyezaviszimaja Gazeta független moszkvai napilap közölte. Szerinte Ukrajnában okkal tartanak attól az emberek, hogy véglegesen felszámolják az orosz nyelvi oktatást és eltörlik a " birodalmi gyarmatosító történelem" maradványait, nyomást gyakorolnak az orosz vállalkozásokra.
Az LMP pert indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkársága ellen, annak érdekében, hogy nyilvánosságra kerüljön a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átvilágításáról készült jelentés – jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes.