Az erdélyi magyar lapok értelmezése szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csatát nyert azzal, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem indít jelölteket a májusi európai parlamenti (EP-) választásokon, és Tőkés László várhatóan a Fidesz listáján száll versenybe egy újabb EP-mandátumért.
A nemzetközi sajtó hétfőn nagy terjedelemben számolt be az ukrajnai történésekről.
A román Adevarul című liberális lap arról írt, hogy Ukrajna jövőjét nem a tüntető tömeg, hanem Oroszország szabja meg, amelynek a tervezett vámunióhoz, vagyis a szovjet befolyási övezet helyreállításához nélkülözhetetlen Ukrajna részvétele.
- Ha az új ukrán hatalom megfelelő külső forráshoz jut Nyugatról, képes lesz működtetni az államot, és ezzel normalizálódhat a helyzet Ukrajnában - mondta Póti László, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa hétfőn.
- Letartóztatási parancsot adott ki Viktor Janukovics leváltott államfő ellen az ukrán rendőrség - közölte Arszenyij Avakov ideiglenes belügyminiszter hétfőn, hozzátéve, hogy Janukovicsot tömeggyilkosság vádjával akarják őrizetbe venni.
Írásban kell kötelezettséget vállalniuk az orvosoknak május elsejétől arra, hogy nem fogadnak el hálapénzt vagy ajándékot betegeiktől - jelentette a kínai média az állami egészségügyi főhatóság közleménye alapján a hétvégén.
Viktor Psonka leváltott és körözött főügyész Kijev melletti nyaralóját is lefoglalták a népi önvédelmi erők, akárcsak korábban Viktor Janukovics menesztett államfő vidéki rezidenciáját. A TSN hírportál vasárnapi beszámolója szerint Psonka valóságos palotát építettet magának Gorenicsi faluban, amely csakúgy csillog-villog belül a rengeteg hamisdrágakő berakástól és aranyozástól.
Életének 71. évében szombaton elhunyt Nagy Iván balettművész, a Magyar Nemzeti Balett főtanácsadója.
Nagy Iván 1943-ban született Debrecenben. 1951-től tanult az Állami Balett Intézetben, ahol Bartos Irén és Olga Lepesinszkaja voltak mesterei.
1960-ban a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. 1965-ben harmadik lett a Várnai Nemzetközi Balettversenyen, amelynek köszönhetően meghívták a Washingtoni Nemzeti Baletthez. Három év múlva már a New York City Balettben táncolt Balanchine vezetésével, majd az Amerikai Balettszínház (ABT) tagja és vezető szólistája lett.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetői önkényesen elhagyták szolgálati helyüket, kikapcsolták telefonjaikat és valahol bujkálnak - mondta az ukrán parlamentben Valentin Nalivajcsenko, az ukrán titkosszolgálatok tevékenységének ellenőrzésével egy napja megbízott ellenzéki politikus a Rosszija 24 állami hírtelevízió tudósítása szerint.
- Az ukrán parlament Olekszandr Turcsinov házelnököt bízta meg vasárnap az államfői feladatok ellátásával.
A határozatot a 450 tagú parlament 285 képviselője támogatta. A szavazáskor 339-en voltak az ülésteremben. A dokumentum szerint a házelnök látja el az elnöki feladatokat az új államfő hivatalba lépéséig.
Hetven százalékkal olcsóbban fogja kínálni a Microsoft a legújabb operációs rendszerét, a Windows 8.1-et az olcsó pc-k és tabletek gyártóinak - jelentette a Bloomberg hírügynökség honlapján.A jelenlegi 50 dollár (11 ezer 300 forint) helyett 15 dollárért (3400 forint) kaphatja meg a licencet minden olyan termék, amelynek kiskereskedelmi ára nem éri el a 250 dollárt (56 ezer 500 forint).
Az új földtörvény május elsején akkor is hatályba lép, ha arra az unió bizottsága nem üti rá a pecsétet, akkor is hatályba lép, ha az esetleg egyeseknek nem tetszik - jelentette ki Fazekas Sándor vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.A vidékfejlesztési miniszter emlékeztetett: az új törvény legfontosabb rendelkezése, hogy a nemzeti értéket képviselő magyar termőföldet védi, és a magyar földműveseket hozza előnyös helyzetbe azzal, hogy akik helyben laknak és ott gazdálkodnak, azok vehetik meg a földeket.
A magyar válogatott a görögökkel, a románokkal, a finnekkel, az északírekkel és a Feröer-szigetekiekkel került egy selejtezőcsoportba a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon a vasárnapi nizzai sorsolás eredményeként.
A 2016-os kontinensviadalon először léphet pályára 24 csapat, a selejtező szeptember 7-én kezdődik és jövő október 13-ig tart.
– Megtagadják az adófizetést Beregszász és környéke vállalkozói, ha ne mond le azonnal a város vezetése, amely szerintük feltétel nélkül támogatta Viktor Janukovics volt ukrán elnök rendszerét – jelentette be vasárnap a Beregszászi Városi és Járási Vállalkozók Szövetsége (BVJVSZ).
- Megkezdődik Barcelonában hétfőn a mobil iparág legjelentősebb eseménye, a Mobile World Congress (MWC). A Mobil Világkiállításon a legnagyobb készülékgyártók és szolgáltatók mutatják be legújabb eszközeiket és fejlesztéseiket a szakmai közönségnek.
- A világ gyémánttermelői a következő négy évben még képesek lehetnek kielégíteni a folyamatosan növekvő keresletet, ám a kínálat 2018-2023 között már egyre jobban elmaradhat attól, ami az árak emelkedéséhez vezethet - olvasható a nemesfém-befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. elemzésében.
A kolónia legfiatalabb tagjainak úszó- és a dolgozók regenerálódó képességét felhasználva élő tutajjá alakulnak a hangyák árvízkor, hogy a sérülések és a halálozások minimalizálásával biztosítsák egymás és a királynőjük túlélését - derült ki egy új tanulmányból.
Szívrohamon átesett betegek kapnak őssejtkezelést annak a nagy léptékű kutatásnak a keretében, amely 11 ország mintegy 3000 betegének bevonásával indult, és végleges eredményeit öt év múlva fogják nyilvánosságra hozni.
A kutatás célja, hogy kimutassa, a kezelés ki tudja-e javítani a sérült szöveteket infarktus után - tudósított a BBC hírportálja.
- Sejtalapú immunterápiával gyógyították az előrehaladott leukémiát az eddigi legnagyobb klinikai próba során amerikai kutatók.
A New York-i Memorial Sloan Kettering Rákközpont kutatói az új terápia próbái során az előrehaladott leukémiás betegek 88 százalékánál érték el, hogy a rák teljesen visszafejlődjön. A pácienseket saját immunsejtjeik genetikailag módosított változatával kezelték.