Archívum

Eredmények megjelenítése 39801-től 39820-ig 67955 találatból.

 A következő húsz évben is a fosszilis energia lesz a meghatározó

Fontos - 2014-02-20

Az elmúlt 23 évben semmit nem változott a fosszilis energia részaránya a világban, s az elkövetkező több mint két évtizedben is a fosszilisek lesznek a meghatározóak az energiafogyasztásban - mondta az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület főtitkára csütörtökön Debrecenben.

Vágó Gábor: a NAV-elnökhelyettesnek köze van feketekereskedelemhez?  

Belföld - 2014-02-20

Vágó Gábor, az LMP-frakció tagja írásbeli kérdéssel fordul Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez azt tudakolva: indult-e belső vizsgálat az adóhatóság egyik felsővezetője ellen, aki sajtóhírek szerint üzleti kapcsolatot ápol nagybani feketekereskedelemben érintett intézménnyel.

 Az ellenzéki politikus ezt csütörtökön, Budapesten jelentette be újságíróknak.

A PSZ elnökének nyílt levele az emberi erőforrások miniszteréhez

Tisztelt Miniszter Úr!

 

A Pedagógus Sztrájkbizottsággal kötött Megállapodás talán egyik leglényegesebb pontja az, amelyik a szakvizsgával és megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkezők besorolásának kérdéseivel foglalkozik. [11. pont] A Megállapodás említett pontja szerint az érintett pedagógusok besorolása „esetleg, bizonyos, a szakszervezetek bevonásával kidolgozott, objektív szakmai feltételek figyelembe vételével” a Pedagógus II. fokozatba történik.

Ukrán válság - Orosz politológus: zsákutcában a Kreml Ukrajna-politikája

...kontra - 2014-02-20

 Zsákutcába jutott a Kreml Ukrajna-politikája. A Vlagyimir Putyin vezette orosz hatalom nem hagyhatja magára Viktor Janukovics ukrán államfőt, de nem is avatkozhat be erőszakkal az ukrajnai válságba - vélekedett Dmitrij Oreskin orosz politológus az MTI-nek adott interjúban.

 

     Szomorú, hogy a Kreml geopolitikai küzdelem tárgyaként tekint az Ukrajnára és úgy gondolja, hogy a szomszédos államnak Oroszország befolyási övezetében kell maradnia.

Orbán válaszlevele a Mazsihisznek: húsvét után folytassuk a párbeszédet!

Belföld - 2014-02-20

"Február 15-én, a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak" - fogalmaz Orbán Viktor kormányfő abban a válaszlevélben, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének küldött.

Törvényellenesen bírságolnak az ámokfutó ÁNTSZ-ek!

Vélemény - 2014-02-20
A Füstirtók Egyesületének jogi támogatásával 2014.02.18-án pert nyert az egyik mikro-vállalkozás, amelyet a XIV. kerületi ÁNTSZ egy hiányzó dohányozni tilos tábla miatt 1 millió forint bírsággal sújtott. A Füstirtók Egyesület felhívja a kis és középvállalatok figyelmét arra, hogy az ÁNTSZ-eknek első jogsértés esetén a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény  (kkv törvény) 12/A § (1) bekezdése szerint nem lehet bírságot kiszabnia, csak figyelmeztetnie őket.

Észak-Magyarország - Beperelték a miskolci önkormányzatot a kocsonyafarsang miatt

Olvastuk - 2014-02-20

Keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez Rózsa Edit, a Miskolci Kocsonyafesztivál alapítója védjegybitorlás miatt, az érvelés szerint a miskolci önkormányzat a kocsonyafesztivál védett nevével, hírnevével visszaélve hirdeti saját rendezvényét, a kocsonyafarsangot, ezzel megtévesztve az embereket, a kereskedőket és a fellépőket is - írta az Észak-Magyarország csütörtökön.

Kína gyorsan öregszik, lemaradásban az ellátásokkal a kormány

A kínai idősek ellátáshoz kevés a rendelkezésre álló pénz, az intézményekhez szükséges földterület, valamint a szakképzett személyzet - közölte egy kormányzati vezető, amikor Pekingben bejelentették: 200 millió felett van az ország időskorú - 60 év feletti - lakossága, vagyis az össznépességnek már csaknem 15 százalékát alkotják.

Ukrán válság - Az amerikai pénzügyminiszter szerint Kijevnek az IMF-hez kellene fordulnia

Pro... - 2014-02-20

Ukrajna alapvető problémája a gazdasági válság, az országnak ezért segítségért kellene fordulnia a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) - jelentette ki szerdán Jack Lew amerikai pénzügyminiszter.  "A középpontban a gazdasági válság áll náluk, amit kezelniük kell majd" - hangoztatta Lew egy washingtoni gazdasági konferencián.

Washington cipőbombás támadások veszélyére figyelmeztette a légitársaságokat

Külföld - 2014-02-20

Cipőbe rejtett robbanóanyagok jelentette újabb fenyegetésre hívta fel a légitársaságok figyelmét szerdán az amerikai belbiztonsági minisztérium. A tárca azt javasolta a légitársaságoknak, hogy a külföldről az Egyesült Államokba tartó járatok esetében fokozzák az elővigyázatossági intézkedéseket.

SZÁRNYAL AZ ARANY!

Gazdaság - 2014-02-20

Ezen a héten olyan volt a piac, mint a kiskamasz, ha mutatom az ujjam, megállás nélkül sírva vihog. A részvénypiac is mindennek tudott örülni, lázas emelkedésben telt a hét a fejlett piaci részvényeknél. A DAX már alig 120 pontra zárt a történelmi csúcsa alatt, 8 nap alatt 6,4%-ot emelkedett, az S&P500 pedig már csak 0,4%-ra van a január 15-i rekordjától.

A XI. ENERGOexpo csütörtöki programjai

Ajánljuk - 2014-02-20

Plenáris ülés

09.30 – 10.00 A kiállítás és a konferencia ünnepélyes megnyitója

Levezető elnök: Bakács István, elnök, Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület

10.00 – 10.15 Megnyitó: Bakács István, elnök, Energiagazdálkodási Tudományos

Egyesület

Áramárverés ismét! - február 21-én

Programajánló - 2014-02-20

Idén harmadik alkalommal rendeznek áramárverést az  ENERGOexpo-n, amelyen a szervezők lehetőséget kínálnak a fogyasztóknak és az energiakereskedőknek a megismerkedésre, kapcsolatok kiépítésére. At áramárverés előtt és után az érdeklődők  a kereskedőktől kérdezhetnek, akik tanácsokat adnak az érdeklődő cégeknek.

„Az energetika jövője – A jövő energetikája”

Gazdaság - 2014-02-20

Az idén 11. alkalommal rendezi meg a V-Trade Kiállítások Kft. az ETE Hajdú-Bihar Megyei csoportja és a MEE Debreceni Csoportjának együttműködésével az ENERGOexpo Nemzetközi Energetikai Szakkiállítást és Konferenciát 2014. február 20 - 22. között a debreceni Kölcsey Konferencia Központban. A 3 napos rendezvényen 20 cég közel közel 400 nm-en várja az energetika iránt érdeklődő látogatókat, a konferencián pedig közel 60 előadást hallgathatnak meg.

Hamis terápia, káros következmények

Jegyzet - 2014-02-20

Láthatóan 2014-ben folytatódik a rezsicsökkentést szolgáló politikai harc, bár a 2/3-os többség esetén igazából  kormányzati diktátumokról van szó, amelynek további törvényes megalapozását szolgálhatja, az energia szektor egészének vagy egy részének non-profit jellegű működtetése.

Kétségtelen, a válság után egyre nyomasztóbbá válik az EU, de Magyarország számára különösen súlyos teherként jelentkező magas energiaárak.

Ukrán válság - Cameron: "számonkérés vár az erőszak felelőseire"

Fontos - 2014-02-19

Alig burkoltan felelősségre vonással fenyegette meg az ukrán államfőt szerdai nyilatkozatában a brit miniszterelnök.

 

    David Cameron a Downing Street által szerda este ismertetett állásfoglalásában leszögezte: Viktor Janukovicsnak "egy percnyi kételye sem lehet azzal kapcsolatban", hogy a világ figyeli cselekedeteit, és az erőszakcselekmények felelőseire számonkérés vár.

Blochamps Capital: 15-20 év alatt több mint 2500 milliárd forint vagyonkiáramlás

Ajánljuk - 2014-02-19

- A Blochamps Capital Pénzügyi Tanácsadó Kft. tanulmánya szerint évi 250-300 milliárd forintra tehető a magyar privát vagyon kiáramlása, az elmúlt 15-20 évben pedig több mint 2500 milliárd forint volt.

 

    A Blochamps Capital Kft. 2002 óta készít elemzéseket és 2004 óta képez adatbázist a hazai és magyar ügyfélreferenssel rendelkező privátbanki szolgáltatók adatairól.

Többmilliárdos hiány miatt késik a debreceni egészségügyi integráció

Egészségügy - 2014-02-19

A Debreceni Egyetem (DE) január elsejével megszüntetett orvos- és egészségtudományi centrumában az elmúlt években felhalmozott több milliárd forintos hiány miatt késik a helyi egészségügyi integráció.

  Paksi erőmű - Összefogás: a beruházás mindenkiből devizahitelest csinál

Vélemény - 2014-02-19

A baloldali összefogás szerint a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodás évtizedekre devizaadóst csinál minden magyarból, és eladta az ország függetlenségét.

 

    Burány Sándor MSZP-s képviselő szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: a 10 milliárd eurós orosz hitel egyharmaddal növeli meg az ország devizahitel-adósságát.

Uniós munkavállalás - Alsó jövedelmi határ a Nagy-Britanniában dolgozók szociális ellátásához

Alsó jövedelmi határt szabott meg a brit kormány ahhoz, hogy a Nagy-Britanniában munkát vállaló külföldi EU-állampolgárok jogosulttá váljanak egy sor szociális juttatásra - közölte szerdán a brit munka- és nyugdíjügyi minisztérium.