Archívum

Eredmények megjelenítése 40601-től 40620-ig 62951 találatból.

Külföldi sajtó Magyarországról - Választási regisztráció, állampapír, IMF-tárgyalások

Külföld - 2012-11-03

A magyar kormány ellen az a vád, hogy saját javára módosította a választási törvényt címmel számolt be hétvégi számában az előzetes választási regisztráció alkotmányban rögzítéséről a Le Monde. A vezető francia liberális napilap szerint a hétfői alkotmánymódosításról egyetlen kép fog megmaradni: az LMP képviselői által a kormánypárti sorokra szórt papírfecniké, ami az 1947-es kékcédulás választáson történt csalásokra utal.

Ingatlanárverés kizárólag interneten a bírósági végrehajtói kamaránál

Fontos - 2012-11-03

- Elektronikus eljárásokkal bővítette szolgáltatási rendszerét a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, ennek eredményeként már kizárólag elektronikus úton lehet licitálni az ingatlanárveréseken - közölte a köztestület az MTI-vel.Az elmúlt években vegyes rendszerűek voltak az árverések, a hagyományos személyes ajánlattétel mellett interneten is lehetett licitálni az ingatlanokra.

ÁNTSZ: egészségre veszélyes készítmények kerültek forgalomba

Fogyasztóvédelem - 2012-11-03

Magyarországon is forgalomba került néhány olyan, sportolóknak szánt étrend-kiegészítő, amelyek súlyosan veszélyeztethetik a fogyasztók egészségét. Az amerikai hatóságok ezekre riasztást adtak ki, és kiszűrésükre Magyarországon is ellenőrzési akciót indítottak - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Módosul a tűzvédelmi szabályzat

Közérdekű - 2012-11-03

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló belügyminiszteri rendelet módosításával november 13-tól változnak egyes, a lakosságot érintő előírások.A módosított szabályzatban szerepel, hogy lakóépületek  menekülésre számításba vett közlekedőin, lépcsőházak pihenőin növények elhelyezhetők, amennyiben a menekülési útvonalat nem szűkítik le.

Sandy hurrikán - Obama elrendelte, hogy a hadsereg osszon fűtőolajat

Külföld - 2012-11-03

Barack Obama amerikai elnök pénteken elrendelte, hogy a védelmi minisztérium kezdjen fűtőolaj-osztásba a Sandy szupervihar által sújtott területeken.

   A Fehér Ház által kiadott közlemény szerint a szétosztandó készletek forrása az energiaügyi minisztérium északkeleti lakásfűtési tartaléka.

Sandy hurrikán - Még mindig milliók áram nélkül, súlyos az üzemanyaghiány

Külföld - 2012-11-03

Az amerikai New York és New Jersey államban pénteken - négy nappal a Sandy "szupervihar" elvonulás után - még mindig 3 millió fogyasztó várt az áramszolgáltatás helyreállítására, az üzemanyaghiány miatt voltak konfliktusok is a várakozók között a töltőállomásokon.

Ismét iparosodik a német gazdaság

Külföld - 2012-11-03

Gyors ütemben növekedik Németországban az ipar jelentősége, a legnagyobb európai gazdaság teljesítményének több mint egynegyedét adja a feldolgozóipari szektor.A német statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint a termelőipar részesedése a gazdasági teljesítményben 26,4 százalék volt 2011-ben, ami öt éve a legmagasabb érték és jóval meghaladja a 19,5 százalékos uniós átlagot.

A Cosa Nostra nem szavazott a szicíliai választásokon

Ajánljuk - 2012-11-03

A Cosa Nostra bűnszervezetének távolmaradásával is magyarázta az olasz sajtó a Szicíliában október 28-án tartott tartományi választások rendkívül alacsony részvételi arányát.

A Cosa Nostra nem ment el szavazni. Ezért volt majdnem 53 százalékos a távolmaradók tábora - írták a precedens nélkülinek számító, 47,42 százalékos szicíliai részvételi arány okait kereső lapok.

Önbeteljesítő pánik váltotta ki a 2008-as recessziót

Jegyzet - 2012-11-03

Sem a globális kereskedelem nagyságrendje, sem a globális pénzügyi összefonódás mértéke nem lett volna elegendő ahhoz, hogy önmagában kiváltsa a nem elsőrendű (subprime) amerikai adósok bedőlését követő 2008-as globális recessziót - írja a Bloomberg hírügynökség szakértőkre hivatkozva.

Külföldi sajtó Magyarországról - The Daily Telegraph, The Times

Külföld - 2012-11-03

A szólásszabadság elleni "globális háborúról" közölt cikket internetes oldalán a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap, amely benne kitér a magyarországi médiatörvényre is. A konzervatív-liberális, szintén brit The Times csütörtöki budapesti tudósításában arról írt, hogy a magyarországi ellenzék szerint kiterjedt csalásra ad lehetőséget a minap alkotmányba foglalt "kötelező választási regisztráció".

Vádat emeltek a Gellért fürdőben tartott német szexparti szervezői ellen

Külföld - 2012-11-03

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt vádat emelt a hamburgi ügyészség egy német biztosítótársaság két korábbi menedzsere ellen, amiért a vállalat számlájára szexpartit szerveztek a budapesti Gellért termálfürdőben.

Saját okostelefont tesztel a Microsoft

Olvastuk - 2012-11-03

Saját okostelefon modellt tesztel a Microsoft - írja Business Insider és a Wall Street Journal pénteki online kiadása ázsiai alkatrészgyártó vállalatok által kiszivárogtatott értesülésekre hivatkozva.

  A Microsoft lépését szakértők az üzleti modellnek az Apple által alkalmazotthoz hasonló irányba való módosításaként értelmezik. A Microsofttal ellentétben az Apple saját maga tervezi és gyártatja a szoftvereit alkalmazó készülékeket.

Bírálja a választási regisztrációt a Német Szociáldemokrata Párt

Külföld - 2012-11-03

Bírálja a magyarországi választási regisztrációt a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a legnagyobb német ellenzéki erő szerint az új intézmény kirekesztheti a választók egy részét a szavazásokból.

28 bankon múlik a globális pénzügyi rendszer stabilitása

...kontra - 2012-11-03

28 bank szerepel azon a listán, amelyet a globális pénzügyi rendszer működését fontosságuk miatt esetleges összeomlásukkal leginkább veszélyeztető pénzintézetekről (global systemically important banks, G-SIBs) állított össze a bázeli székhelyű Financial Stability Board (FSB).

Megújul az egészségügyi szakfelügyeleti rendszer

Jogtudor - 2012-11-03

2012-ben az állam átvette a fekvőbeteg-intézeteket, illetve az integrált járó- és fekvőbeteg intézeteket. Ezek fenntartója a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) lett. Ezzel egy időben viszont azóta a GYEMSZI látta el ezen intézmények hatósági felügyeleti tevékenységet is.

Lendületesen nő a Kínában gyártott autók exportja

Befektetés - 2012-11-03

Az iparági adatok szerint lendületesen nő a Kínában gyártott autók exportja, az eredményeket fokozandó az autógyárak további külföldi terjeszkedést terveznek.

A gazdaság lassulását megszenvedik a kínai nagybankok

Pro... - 2012-11-03

Bár a kínai nagybankok továbbra is nyereségesek, lassul profitjuk növekedése, s veszélyforrást jelent rossz hiteleiknek állománya - derül ki a pénzintézetek harmadik negyedéves vállalati jelentéseiből.

Hatalmas kártérítést kapott egy kínai férfi, mert ártatlanul ült 11 évet

Rekordösszegű - csaknem 30 millió forintnak megfelelő - kártérítést ítéltek meg egy kínai férfinak, mert ártatlanul töltött börtönben 11 évet. A 39 éves Huang Li-ji 825 ezer jüant (28,8 millió forint) kapott az államtól, mert 1999-ben tévesen ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre csekkhamisításért. A kártérítésről szóló döntést a dél-kínai Kuangtung tartomány bírósága hirdette ki.

Elhunyt Simor Ottó

Kultúra - 2012-11-01

Elhunyt csütörtökön, 86 éves korában Simor Ottó Jászai-díjas érdemes művész, a debreceni Csokonai Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja. Simor Ottó 1926-ban Budapesten született. Nagyon fiatalon, 17 évesen végzett az Országos Színészképző Egyesület iskolájában. Pályafutását vándorszínészként a Hajdúsági Kerületek Színházában kezdte, bejárva Hajdú-Bihar településeit.

Nem volt forgalmi engedélye a 700 tonna aranyérccel eltűnt orosz hajónak

Külföld - 2012-11-01

- Nem volt forgalmi engedélye annak az orosz szállítóhajónak, amelyik 700 tonna aranyérccel a fedélzetén eltűnt az orosz Távol-Keleten - jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség csütörtökön.A teherhajót október 28. óta nem találják. Az Oroszország távol-keleti partjai mentén lévő Ohotszki-tengeren veszett nyoma, 11 emberrel a fedélzetén. Keresését a térségben pusztító vihar nehezíti.