Többmilliós adóhiányt tárt föl a Dél-Alföldön nagy összegű uzsorakölcsönöket nyújtó magánszemélyeknél tartott vagyonosodási vizsgálatok során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tájékoztatta a regionális adófőigazgatóság sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
Az év visszatérő turnéja keretében pénteken 21.30 órakor a Sziget fesztivál nagyszínpadán is fellép a brit Stone Roses, amely 15 év szünet után és óriási médiafelhajtás közepette állt össze ismét tavaly októberben.
Magyarországon elkerülhető a munkanélküliség növekedése az IMF-fel létrejövő megállapodás esetén, mert a magyar eset más, mint a görög, az ír vagy a portugál - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel.
Júniusban továbbra is nőtt a külföldi és csökkent a belföldi kereslet a kereskedelmi szálláshelyeken - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Júniusban a külföldi vendégek 1 millió 69 ezer vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 3,2, az éjszakáké pedig 1,9 százalékkal nőtt 2011 júniusához viszonyítva.
Tengeri alga- és hínáresőn lepődhettek meg egy brit város egyik utcájának lakói és járókelői - bő 30 kilométerre a legközelebbi tengerparttól.
Kétszáz éves és 42 méter magas a legnagyobb brit tölgyfa, azaz 13 emeletnyire nyúlik az ég felé.
Brit erdészek Wiltshire-ben bukkantak a szigetország tölgyeinek legnagyobbikára, amelynek sikerült "megnyernie" a helyi növőversenyt: a szomszédos fáknál gyorsabban nyúlt meg és a napfényért folytatott küzdelemben diadalmaskodhatott.
Rendszámot kapnak az elefántok Indiában, hogy könnyebb legyen megbüntetni gazdáikat.
A rendszámnak tudatni kell az állat nevén kívül gazdájáét is. Az újítástól a hatóság azt reméli, hogy a jövőben eredményesebben tud lesújtani azokra az elefánttulajdonosokra, akik kegyetlenül bánnak jószágaikkal, túl keményen dolgoztatják őket, vagy/és túlzottan sanyarú körülmények között tartják ormányosaikat.
Az amerikai gyógyszerügyi hatóság engedélyezte annak a lenyelhető, apró műszernek a forgalomba hozatalát, amely jelzi a gyógyszer bevételének idejét, vagy a szívműködés szaporaságát a bőrön keresztül. Az új eszköz alapvetően megváltoztathatja a diagnosztikát és a gyógyszeres kezelést egyaránt.
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású női kajaknégyes nagyszerű versenyzéssel aranyérmet szerzett 500 méteren a londoni olimpia szerdai versenynapján, ezzel begyűjtötte a magyar küldöttség hatodik elsőségét. Magyarország húsz év elteltével nyert ismét ebben a számban.
Júniusban az export 5,6, az import euróban számított értéke 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérve, míg a forintértékek kétszámjegyű - rendre 17 és 14,1 százalékos - emelkedést mutattak - jelentette előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal szerdán. Júniusban a forint az euróval szemben 10,1, a dollárhoz képest 26,5 százalékkal volt gyengébb, mint egy évvel korábban.
Egyértelmű összefüggés van a gyermekkori pozitív közösségi kötődések és a felnőttkori közérzet között - állapították meg ausztrál kutatók egy hosszú távú tanulmány alapján. Boldogabb felnőttekké cseperedtek azok a gyerekek, akiket szüleik és tanáraik népszerűnek és öntudatosnak ítéltek meg, továbbá azok a fiatalok, akik jól beilleszkedtek az iskolába, családjukba, egyesületekbe.
Börtönbüntetése 10 évnyi hosszabbítására számíthat Indiában egy rab, mert bírósági engedélyt hamisított, hogy hazajárhasson ebédelni. A 47 éves Sunil Mendis gyilkosság vádjával került rács mögé és ügyének bírósági tárgyalását várja. Feltehetően nagyon nem ízlett neki a börtönkoszt, mert hivatalos pecsétet hamisított, és olyan talmi bírósági dokumentumot produkált, amely utasította az őrséget, hogy minden áldott nap engedje ki.
- Az idős emberek gyakran azért esnek el és szenvednek súlyos csonttörést, mert a lassan, de visszafordíthatatlanul kifejlődő szürkehályog miatt rosszul látnak. Amerikai kutatók vizsgálata egyértelműen bizonyította, hogy a szemészeti beavatkozás megelőzheti a súlyos, több órás csontműtétet.
A földhivatalok munkatársai az ország különböző pontjain eddig 275 esetben összesen 468 hektáron találtak parlagfűvel fertőzött területet, közérdekű védekezést 157 ügyben összesen 77 hektáron kellett elrendelniük a kormányhivataloknak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeleti főosztályának főosztályvezető-helyettese az MTI-vel.
A nyári, turisztikai szezonban a határátkelőhelyeken megnövekedett forgalom fokozott megterhelést jelent a magyar rendőri szerveknek.Románia az Európai Unió tagja, de külső schengeni határ, ami azt jelenti, hogy határforgalmi ellenőrzés van, ezért magyar állampolgár /14 év alatti gyermek is/ csak és kizárólag érvényes személyazonosító igazolvánnyal, vagy útlevéllel hagyhatja el Magyarország területét Románia irányába.
A Demokratikus Koalíció (DK) nem ért egyet a kormány azon törekvésével, hogy közmunkával növeljék a foglalkoztatottak számát. Az ellenzéki párt szerint a "mesterséges" munkahelyteremtés helyett a beruhásokat kellene élénkíteni, így "valódi", piaci alapú állások jöhetnének létre.
A DVSC-TEVA kikapott 2-0-ra a BATE Boriszovtól a BL-selejtező 3. körében, így az El-ben folytatja.
Három meghatározó játékos, a sérült Nenad Novakovics, a három sárga lap után eltiltott Varga József, illetve Selim Bouadla nélkül lépett pályára a DVSC együttese a BATE Boriszov elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján.2012. július hónapjában az államháztartás központi alrendszerének többlete 80,2 milliárd forintban alakult. Ezen belül a központi költségvetés 49,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 22,3 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig közel 8,2 milliárd forintos szufficittel zártak. 2011. július hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 459,9 milliárd forint volt.