A keresztény tanokat nevezte a megújulás alapjainak Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Piarista Gimnázium tanévnyitó ünnepségén.
Hat város jelezte hivatalosan a csütörtök éjféli határidőig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy pályázik a 2020-as nyári játékok megrendezésére.
A NOB pénteki tájékoztatása szerint Baku, Doha, Isztambul, Madrid, Róma és Tokió száll versenybe.
Az MSZP elégtelennek tartja a nehéz helyzetbe került devizahitelesek megsegítésére hozott kormányzati intézkedéseket.Józsa István, az Országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista alelnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kabinet eddigi lépései kizárólag a miniszterelnök által bejelentett tájékoztató kampányra korlátozódtak, ami nem jelent megoldást annak a mintegy 100-120 ezer családnak, akik már most is kritikus helyzetben élnek magas törlesztőrészleteik miatt.
Júniusban a kivitel 3,1 százalékkal, a behozatal 3,8 százalékkal nőtt 2010 júniusához viszonyítva euróban számolva, ami jelentős lassulás a májusi 20,5 százalékos export és 15,6 százalékos import növekedést követően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában pénteken.
Szeptember elseje azon fekete napok közé vonul be Esztergom történelmébe, amely egyértelműen bizonyítja majd, hogy az előző városvezetés hogyan tette tönkre Magyarország ősi fővárosát. A Meggyes-csoport, melyet a volt polgármester a nyilvános ülésen szótlan karmesterként, a vendégek által is jól láthatóan vezényelt, s napirend előtt levett minden olyan előterjesztést, amely a polgárok mindennapi életét könnyítené meg.
Svéd királyi lakosztály, rusztikus szoba, boltíves veranda és minőségi magyaros ételek várják a betérő vendégeket a Debrecen legrégibb fogadójaként számon tartott Régi Posta Étteremben, amely hosszú elhagyatottság után csütörtökön nyitotta meg újra kapuit.
Tízből két magyarnak volt gondja a közüzemi díjak befizetésével az év második negyedévében, 6 százalékuk pedig a lakáshitel-törlesztéssel is késett - derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet legfrissebb kutatásából.
A Tárki-kutatást összegző közlemény szerint a közüzemi díjat a 2011 áprilisa és júniusa között megkérdezett 3000 fő ötöde (20 százaléka) olykor nem tudta befizetni, 6 százalékuk pedig késett a lakáshitel törlesztéssel.
Családok tízezreit hívja fel telefonon a bankjuk Nagy-Britanniában, hogy takarékosságra intse őket, különben elveszíthetik otthonukat.
Több mint 30 ezer családot figyelmeztetnek pénzintézetek arra, hogy kevesebbet járjanak mulatozni éjszakai szórakozóhelyekre, fogják vissza mobiltelefonálásaikat, fizetős tévézésüket és összepontosítsanak inkább jelzáloghitelük törlesztésére.
- "Ádáz vitává" fajult a nézeteltérés a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az euróövezeti hatóságok között a valutauniós bankok helyzetéről készülő IMF-jelentés ügyében - írta a csütörtöki Financial Times. A londoni gazdasági napilap értesülése szerint az euróövezeti bankokról szóló IMF-értékelés a valutaalap új globális pénzügyi stabilitási jelentésének tervezetében szerepel, és a héten került az IMF igazgatótanácsa elé.
- A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb piacelemzési határozatai nyomán a következő három évben jelentősen mérséklődnek a telefonálásért fizetett percdíjak a vezetékes és mobilhálózatokban, a nagykereskedelmi csökkenés mértéke elérheti a 40 százalékot is.
A verespataki aranybánya-beruházás miatt lemondott posztjáról Eckstein-Kovács Péter, Traian Basescu román államfő kisebbségi tanácsadója.
A politikus, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tagja, elmondta: lépésének oka, hogy a román államfő támogatja a bányaberuházást, ő maga viszont ellenzi; egy tanácsadónak pedig támogatnia kell az államfő kezdeményezéseit.
Az elszámoltatási és korrupció-ellenes kormánybiztos vizsgálja az egyes Nemzeti Park Igazgatóságok vagyonkezelésében lévő ingatlanok hasznosítására kötött megállapodásokat; elsőként a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság által kezelt, és túlnyomó részt haszonbérbe adással hasznosított, védett, illetve védelemre tervezett 78 ezer hektáros terület használati viszonyát világítja át.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló parlamenti eseti bizottság nem vizsgál lényeges kérdéseket, így a rendőrség, vagy a kormányzat mulasztásait sem.A szervezet közleményében azt írta, nyilvánvaló, hogy Gyöngyöspatán a szélsőjobboldali politikai erők tudatosan szították az etnikai feszültségeket, ugyanakkor a kisebbségeknek a szélsőséges, rasszista csoportoktól való megvédése az állam feladata.
Új, hozzáadott koffeint nem tartalmazó terméket dob piacra a Hell Energy Magyarország Kft.; a termék továbbra is az energiaital kategóriába esik, de a jelenlegi törvényi szabályozás szerint mentesül a népegészségügyi termékadó (chipsadó) alól - ismertette Szabari József, a cég régióigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
- Mivel a polgármester szerint Esztergom önkormányzata évek óta jogszabálysértő rendelet alapján szedi a hulladékszállítási díjat, a rendelet legújabb módosítását nem írja alá és nem hirdeti ki Tétényi Éva (független), hanem előzetes normakontrollt kér Illés Zoltántól, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelemért felelős államtitkárától - közölte a városvezető sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.
Az évek óta folyamatosan növekvő ügyfélszám, valamint a szociális ellátások jogszabályváltozásai – különösen a lakásfenntartási támogatás feltételrendszerében 2011. szeptember 1-jével bekövetkezett módosítások – szükségessé tették Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Osztálya ügyfélszolgálati ügymenetének felülvizsgálatát.
Egyetlen délutánjuk maradt a jegyzőknek, hogy intézkedjenek az úgynevezett "Alaptörvény Asztala" felállításáról a polgármesteri hivatalokban és körjegyzőségeken - olvasható az atv.hu-n.
A Bács-Kiskun megyei jegyzők nem sokkal szerdán dél előtt kaptak egy leiratot a megyei kormányhivataltól, mely szerint intézkedniük kell az "Alaptörvény Asztalának" felállításáról.