- Egyetlen európai kormányzat sem tud felmutatni teljes sikert a romák emberi jogainak megvédése terén - hangsúlyozta hétfőn közzétett átfogó jelentésében Thomas Hammarberg, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa.
Babos Tímea óriási bravúrral megnyerte a 220 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztornát, miután - magyar idő szerint hétfőre virradóra - két játszmában győzött a román Alexandra Cadantu ellen. A viadal honlapja szerint a mindössze 18 esztendős Babos 1 óra 22 perc alatt verte meg Cadantut, megszerezte első WTA-tornagyőzelmét és pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el.
Hat napon át tüntettek nyugdíjasok a közép-kínai Jicsang (Yichang) városban, mert a Három Szoros vízerőmű főberuházójának egykori dolgozóiként nyugdíjemelést követeltek - adta hírül a kínai média hétfőn.
A belföldi áruszállítás volumene 11, teljesítménye 6 százalékkal csökkent tavaly, amit ellensúlyozott a nemzetközi áruszállítás volumenének 5, árutonna-kilométerben mért teljesítményének 3 százalékos növekedése; a helyközi személyszállítás utasforgalma stagnált, az utaskilométerben kifejezett teljesítmény viszont - a légi személyszállításnak köszönhetően - 3 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Az ötszörös magyar bajnok páros, Andrea Silvestri és Váradi Martina végzett az élen a latin táncok versenyében az olaszországi Bressanónéban.
A biológiai óra működésének felborulása okozhatja a hirtelen szívhalált okozó végzetes szívritmus zavart egy nemzetközi kutatócsoport új tanulmánya szerint, amely a Nature tudományos folyóirat legújabb számában jelent meg.
Amerikai, svájci és francia kutatók azt fedezték fel, hogy a hirtelen, váratlan szívhalál hátterében a szívizomzat kálium ioncsatorna működésének hullámzása a legfontosabb tényező.
A talajvíz mértéktelen felhasználása miatt több mint félszáz város van ma süllyedőben Kínában - közölte nemrég a pekingi föld és természeti erőforrások minisztériuma.
A süllyedés oka az, hogy az érintett települések - így többek közt Peking, Sanghaj, Hangcsou (Hangzhou) vagy Hszian (Xi′an) - túlzott mértékben használták a föld alatti talajvíz-készleteket.
A Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya, valamint Filozófiai és Történettudományok Osztálya állásfoglalást juttatott el Réthelyi Miklós miniszternek, amelyben üdvözlik mindazon oktatáspolitikai törekvéseket, amelyek az egyetemi oktatás minőségének javítására, a társadalmi és gazdasági igényekhez való igazítására, illetve a hallgatói költség-hozzájárulás emelésére irányulnak.
A lefújás pillanatában szerzett Uros Vilovski góllal 28-27-re nyert szombaton az MKB Veszprém a vendég, spanyol Atlético Madrid ellen, és ezzel a B csoport másodikjaként továbbjutott a nyolcaddöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.
A világ egyik legédesebb munkáját végzi egy 53 éves brit nő: nemzetközi csokoládékóstoló. Sue Stone 27 éve járja a világot, hogy új és új ízeket fedezzen fel a Thornton cég számára. Naponta átlagosan húsz csokoládéfajtát kell megízlelnie.
Megjelent vasárnap a telefonlehallgatási botrány miatt tavaly szinte egyik pillanatról a másikra felszámolt egykori legnagyobb brit vasárnapi bulvárlap, a News of the World utódja, amely nem más, mint a The Sun újonnan elindított vasárnapi kiadása.A News of the World az ausztrál-amerikai médiamágnás, Rupert Murdoch brit sajtóbirodalmának hétvégi lapja volt, és gyakorlatilag a The Sun vasárnapi testvérlapjának számított.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése vasárnap elfogadta a sporttörvény előírásait tartalmazó alapszabály módosítását, amely szerint az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a MOB veszi át az irányítást a magyar sportban, állami feladatokat ellátó civil szervezetként.
A felsőoktatási szakkollégiumi rendszer "gazdátlanságára", illetve a szabályozás és a finanszírozás ebből eredő problémáira hívta fel a figyelmet az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából készült kutatás, amelynek összegzését pénteken juttatták el az MTI-hez.
Az LMP véleménye szerint a tavalyi évhez hasonlóan idén februárban is megbukik a költségvetés - írja az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Vágó Gábor és Scheiring Gábor.
A debreceni repülőtér "gond nélkül" készen áll évi 300 ezres utasforgalom lebonyolítására, így esetleges további menetrend szerinti járatok fogadására is - mondta Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken sajtótájékoztatón a városban.
A közösségi közlekedés jelenlegi kétszintű finanszírozási rendszerének egységesítését szorgalmazó javaslattal fordulnak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez a tömegközlekedést saját tulajdonú vállalattal biztosító vidéki városok polgármesterei - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) debreceni és Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármester a pénteki megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón Debrecenben.
Gál György volt erzsébetvárosi szabad demokrata politikus nyolc és fél évet, Hunvald György volt szocialista polgármester és országgyűlési képviselő másfél évet kapott az erzsébetvárosi korrupciós botrányok ügyében a Fővárosi Törvényszéken pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint.
A nehézségek ellenére talpon tudott maradni a kiskereskedelem 2011-ben az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) értékelése szerint, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) úgy véli, éves összesítésben kedvező, hogy 4 év folyamatos csökkenése után a kiskereskedelem tavaly 0,2 százalékkal emelkedett, részben az egykulcsos adó miatt élénkülő belső kereslet és az év végén felerősödő bevásárló turizmus következtében.