Archívum

Eredmények megjelenítése 47061-től 47080-ig 68895 találatból.

OGY: IMF-meghallgatás - MNB: A 2008-as IMF/EU hitelmegállapodás nemzeti érdek volt

Gazdaság - 2012-09-26

-  A 2008-as, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval kötött hitelmegállapodás nemzeti érdek, szükséges, fontos és sikeres volt, amelyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kulcsszerepet játszott - mondta Simor András jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságának szerdai ülésén.

Fegyveres rablás elkövetőit fogták el Hajdúhadházon

Kékhírek - 2012-09-26

- Egymással is verekedő fegyveres rablókat vettek őrizetbe a rendőrök Hajdú-Bihar megyében - mondta el a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Kovács Károly közölte: hétfő éjjel két fiatal férfi saját otthonában bottal megvert, majd kirabolt egy 69 éves hajdúhadházi lakost. Ezután italozni mentek, majd kedd hajnalban az egyik rablót társa és két másik férfi megverte.

Külföldi sajtó Magyarországról - Német lapok a gazdaságról, osztrák lap a választási feliratkozásról

Külföld - 2012-09-26

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamat-csökkentéséről írt szerdán, a Handelsblatt című német üzleti lap kétoldalas mellékletet jelentetett meg a magyar gazdaságról, míg az osztrák Der Standard a választási feliratkozásról szóló törvénymódosításról közölt cikket.

Tobin-ügy - Brüsszeli szóvivő: az Európai Bizottság közvetítői szerepet játszhat

Külföld - 2012-09-26

Az Európai Bizottság közvetítő szerepet játszhat a Tobin-ügy rendezésében, vagyis összehozza egymással a feleket, hogy meg tudják vitatni a kérdést - közölte szerdán a magyar közmédia tudósítóinak érdeklődésére Mina Andreeva, Viviane Redingnek, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnökének a szóvivője.

Oroszország - Putyin elismerte, hogy vannak problémák az emberi jogokkal

- Elismerte az orosz államfő szerdai sajtótájékoztatóján, hogy vannak problémák az emberi jogokkal Oroszországban, de óvott attól, hogy a világ csak ezekre összpontosítson.

Elutasította a kerületi bíróság Malina Hedvig intézeti kivizsgálását

Külföld - 2012-09-26

- Várhatóan mégsem vetik alá pszichiátriai intézeti kivizsgálásnak Malina-Zák Hedviget, mivel a nyitrai kerületi bíróság elutasította a főügyészség erre vonatkozó indítványát - írta a bíróság megerősítésére hivatkozva a SME szlovák liberális napilap szerdán.

Orbán Viktor válasza a táncművészek levelére

Belföld - 2012-09-26

A minőség sajátos elbánást igényel a kormányfő szerint, aki levélben válaszolt annak a több mint negyven táncművésznek, akik tiltakoztak az ellen, hogy a Magyar Fesztivál Balett 130 millió forintos kormányzati támogatást kap, miközben az összes független táncegyüttes működésére idén csak 211,9 millió forint jut.

Az olaszok fogyasztása a második világháború utáni éveket idézi

Külföld - 2012-09-26

Sötét képet festett a gazdasági válság teremtette helyzetről a Confcommercio olasz kereskedelmi szövetségnek a szerdai olasz sajtóban megjelent felmérése, amely szerint az olaszok fogyasztási kedve utoljára 1946-ban volt ennyire alacsony.

Fejlesztések a Hajdu Autotechnika téglási üzemében

Befektetés - 2012-09-26

Új hőkezelő és hegesztőrészleget alakítanak ki a Hajdu Autotechnika Zrt. téglási szerszámüzemében, így az eddig jellemzően kooperációban végzett hőkezelést a gyár önállóan tudja végezni.A több mint 40 milliós beruházás keretében helyet kapnak nitrogén védőgázas, védőgáz nélküli, ellenállás fűtésű, megeresztő-feszültségcsökkentő, valamint önálló darukiszolgálással ellátott hőkezelő kemencék, de új eszterga beszerzésével is gazdagodik a géppark.

Ajkai iskolaátadás: a Kúriához fordult az önkormányzat

- Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához az ajkai önkormányzat a Veszprémi Törvényszék jogerős döntése ellen, amelyben jogsértőnek találták, ezért hatályon kívül helyezték a képviselő-testületnek az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium Hit Gyülekezetének történő átadásáról szóló határozatait - közölte az önkormányzat kedden az MTI-vel.

Az igazságügyi miniszterrel tárgyalt az EP ténymegállapító bizottságának küldöttsége

Belföld - 2012-09-25

Elsősorban a bírák nyugdíjazására és az egyházi bejegyzésre vonatkozó részletszabályozásról tettek fel kérdéseket az Európai Parlament (EP) delegációjának tagjai a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) folytatott megbeszélésükön - közölte a KIM kedden az MTI-vel.

Csíraölő hatásuk van egyes szemben lévő fehérjéknek

Tudomány - 2012-09-25

Csíraölő hatásuk van egyes szemben található fehérjéknek a Kaliforniai Egyetem kutatóinak felfedezése szerint, amely olcsó, mikrobák elleni szerek kifejlesztéséhez vezethet.

 A berkeley-i intézmény munkatársai szerint a szemben jelenlévő keratin nevű fehérje kisebb szegmensei kulcsszerepet játszanak a kórokozók távoltartásában.

Cozma-ügy - Megkezdődött a Kúrián a felülvizsgálati tárgyalás

Jogtudor - 2012-09-25

Rendkívüli sajtóérdeklődés és rendőri biztosítás mellett megkezdődött a Cozma-ügy felülvizsgálati tárgyalása a Kúrián kedden reggel.

 A tucatnyi elkövető közül csupán a három fővádlott ügye került a legfelsőbb bírói fórum elé, miután az ügyészség az ő vonatkozásukban felülvizsgálati kérelemmel támadta meg a korábbi jogerős ítéletet, amely jelentősen enyhítette az elsőfokú döntésben kiszabott életfogytiglani büntetéseket.

Kovács Árpád: az IMF nem köti diktátumokhoz a hitelt

Fontos - 2012-09-25

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem köti diktátumokhoz a hitel folyósítását, hanem a gazdasági szerkezet korszerűsítését várja el - mondta a Költségvetési Tanács elnöke az M1 Ma reggel című műsorában.Kovács Árpád tudomása szerint az IMF 2,5 százalékos kamattal ad hitelt, és ez 4 százalékponttal alacsonyabb a piaci kamatnál; ez az előny jelenik meg Magyarország oldalán, ha megköti a hitelszerződést.

Az ország legmodernebb sebészeti központját alakítják ki Szegeden

Egészségügy - 2012-09-25

Az ország legmodernebb sebészeti központját alakítják ki Szegeden, az egyetem új, uniós támogatással épülő klinikai tömbjében - közölte a Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának elnökhelyettese kedden a Tisza-parti városban.

Az Európa Parlament jelentéstevője szerint még nyitott a vajdasági kérdés

EU - 2012-09-25

Az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője szerint a vajdasági kérdés nyitott marad mindaddig, amíg az észak-szerbiai tartománynak nem biztosítják a megfelelő politikai, közigazgatási és gazdasági autonómiát.A VajdasagMa hírportál szerint Jelko Kacin az újvidéki Dnevnik című lapnak nyilatkozva elmondta, a vajdasági kérdés 1989 óta, amikor is megszüntették a tartomány autonómiáját, folyamatosan napirenden van.

Azeri kiadatás - Safarov hamarosan visszatér a katonai szolgálatba

Külföld - 2012-09-25

Hamarosan újra visszatér az aktív katonai szolgálatba Ramil Safarov azeri katonatiszt, aki Magyarországon megölte örmény katonatársát - közölte az azeri hadsereg egyik parancsnoka. Ramiz Najafov vezérőrnagy, az azeri védelmi minisztérium külügyi kapcsolatokért felelős hivatalának vezetője közölte a SalamNews hírügynökséggel, hogy Ramil Safarov jelenleg szabadságát tölti és pihen, de utána visszatér a katonai szolgálatba.

ÁNTSZ: a társadalom többsége támogatja a dohányzás korlátozását

Egészségügy - 2012-09-25

Bár 100 magyarból 28 naponta rágyújt, a társadalomban a dohányzók és nem dohányzók egyaránt támogatják a dohányzás korlátozását az egészségügyi, közoktatási és más közintézményekben, illetve a játszótereken és környékükön - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

13 milliárd forint a vidéki életminőség javítására

Összesen mintegy 13 milliárd forinttal támogatja a vidékfejlesztési tárca a vidéki életminőség javítását. A Darányi Ignác Tervben falumegújításra és -fejlesztésre 8 milliárd, a vidéki örökség megőrzésére pedig 5 milliárd forint jut - mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Elfogták a garázda fiatalokat

Kékhírek - 2012-09-25

Három fiatalkorú - két 16 és egy 17 éves - férfit fogtak el és állítottak elő 2012. szeptember 24-én 19 óra 10 perc körüli időben, Debrecenben az autóbusz állomáson a rendőrök csoportos garázdaság elkövetése miatt.A rendelkezésre álló adatok szerint a Külső-vásártéri autóbusz állomáson egy korábbi nézeteltérés miatt három fiatalkorú – egy negyedik társuk felbujtására – bántalmazott egy 18 éves férfit.