Szociális vészhelyzetről beszélt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a Jobs4Europe konferencián csütörtökön Brüsszelben, amelyen a munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozták uniós vezetők.
- Beperelte Viktor Janukovics ukrán államfőt többszörös alkotmánysértés és választási ígéretek megszegése címén a bebörtönzött exkormányfő, Julija Timosenko mögött álló Egyesült Ellenzék.
Eredeti hossza hússzorosára szakadás nélkül nyújtható, ennek ellenére erős hidrogélt hoztak létre a Harvard Egyetem anyagkutatói.
Zhigang Suo kollégáival olyan polimert állított elő, amely nagy mennyiségű vizet képes magába szívni, így hozva létre a 90 százalékos víztartalmú hidrogélt. Az új anyagot a Nature tudományos magazin legfrissebb számában mutatták be.
Az MSZP arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "fejezze be a hazudozást és az országot nyomorba döntő, megszorító politikáját" - közölte az ellenzéki párt szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagálva, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt: tájékoztatást kaptak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követeléseiről a kormánypárti képviselők szerdán a sárvári frakcióülésen.
Az MSZP betekintést kér azokba a döntés-előkészítő iratokba, amelyek az azeri baltás gyilkos átadását megelőzően születtek.
Bárándy Gergely országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: Navracsics Tibor igazságügy-miniszterhez fordult, azt kérve, tegye lehetővé, hogy betekinthessen a tárcánál ez ügyben keletkezett dokumentumokba.
- Somogyi Gergellyel szerződést kötött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) emblematikus klubja, a Los Angeles Lakers, ám azt nem garantálják számára, hogy az október végén rajtoló szezonban szerepelni fog.
A 23 éves, 221 cm-es center - a Los Angeles Times honlapjának szerdai cikke szerint - a legmagasabb lesz az egy hónap múlva rajtoló Lakers-edzőtáborban.
- Transparency International szerint míg nemzetközi szinten növekszik a külföldön vesztegetéssel üzletet szerző vagy a helyi szabályokat kijátszó cégek elleni büntetőeljárások száma, addig Magyarországon "a hatóságok tétlensége miatt" ennek nem látszanak nyomai.
A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz) üdvözli a dohánytermelők uniós támogatásának fenntartására hozott európai parlamenti bizottsági döntést - közölte Bényei Illés, a szervezet elnöke csütörtökön az MTI-vel.
- Az amerikai Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltjévé választotta Barack Obamát helyi idő szerint szerda éjjel a charlotte-i országos konvención.
Előzőleg az Obamát jelölő Bill Clinton volt amerikai elnök beszédében kijelentette: a gazdaság helyreállításhoz nélkülözhetetlen a hivatalban lévő elnök újraválasztása.
A munkahelyvédelmi akcióterv forrása továbbra is vitapont lehet a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) folytatott hiteltárgyalásokon, így gyors, őszi megállapodás csak akkor várható, ha a kormány más területen kompromisszumot köt a nemzetközi szervezetekkel - vélekedett az IMF/EU-tárgyalásokkal kapcsolatos, szerdai kormányzati hírekről az Erste és a Buda-Cash elemzője.
Továbbra is tiltakoznak a sertéstartók a fordított áfa bevezetése ellen, amely véleményük szerint komoly finanszírozási problémát okozna az ágazatban és a kormány céljaival szemben éppen erősítené a feketegazdaságot.
A cseh versenyhivatal (ÚOHS) engedélyezte a magyar Mol és a cseh Pap Oil, illetve Bohemia Realty Company vegyipari cégek fúzióját, amelynek keretében a Mol átveszi a Pap Oil több mint 120 üzemanyagtöltő állomását, és ezzel összesen 149-re emelkedik a magyar kőolajipari társaság csehországi töltőállomásainak száma.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint "óriási botrány" és "abszurd", hogy a júliusban vásárolt vadonatúj mentőkocsik az Országos Mentőszolgálat keddi főigazgatói utasítása szerint nem alkalmasak a szállított betegek lélegeztetésére. Erről Niedermüller Péter az ellenzéki párt alelnöke beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
– Harmadik Kor Egyeteme címmel indít előadássorozatot időseknek az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szeptembertől.A tíz hónapos időszak alatt a pedagógiai-pszichológia, a bölcsészettudományi és a természettudományi karon is 10-10 előadás lesz - ismertette Striker Sándor, az ELTE docense, az intézmény andragógiai tanszékének vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Nincs semmi ok arra, hogy megszűnjön a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), mert a második legnépszerűbb a diákok között - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter szerdán Budapesten, a BCE tanévnyitó ünnepi szenátusülésén.
A menetrend szerint haladnak az egyeztetések az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóival, és a kormány a tárgyalások gyors lezárására számít, már az ősszel - mondta a miniszterelnök külföldi hírügynökségek tudósítóinak szerdán Budapesten.
A Magyarországgal foglalkozó szerdai, külföldi sajtókommentárok fő témája ezúttal is a magyar-azeri kiadatási ügy volt.
A német Frankfurter Allgemeine Zeitung a baltás gyilkos mint nemzeti hős című írásában a szerző, Reinhard Weser megjegyezte: az örmények és azeriek közti feszültség "olyan szintre emelkedett, amelyet a háború 1994-es befejezése óta nemigen ért el", ennek oka pedig a magyar-azeri kiadatási ügy.
Az utánpótlás-nevelés, az olimpiai szereplés értékelése, továbbá a sportturizmus áll a középpontjában annak a szerdán kezdődött, kétnapos debreceni konferenciasorozatnak, melynek díszvendégei az FC Barcelona labdarúgócsapatának utánpótlás-szakemberei.
Csak felsőoktatási intézmény indíthat a jövő évtől felsőoktatási szakképzést - mondta az oktatási államtitkár szerdán Budapesten.
Hoffmann Rózsa a témában rendezett konferencia utáni sajtótájékoztatón kiemelte: a felsőoktatási szakképzés nem új elem a képzések között, ugyanakkor teljes mértékben megújul.
Sorendben a negyedik éve Svájc vezeti a World Economic Forum globális versenyképességi ranglistáját, Magyarország az előző évi 48. helyezésről a 60.-ra csúszott vissza - derül ki a szerdán közzétett "Global Competitiveness Report 2012-2013" tanulmányból.