Archívum

Eredmények megjelenítése 48121-től 48140-ig 68102 találatból.

Tananyagfejlesztés uniós támogatással

Oktatás - 2012-04-12

Több mint 40 milliós ráfordítással nagyrészt pályázati forrásból fejlesztik az elkövetkező két évben az egészségügyi szociális munka mesterszak, valamint az ápoló alapszak angol és magyar nyelvű digitális tananyagát a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán, ahol ezzel együtt elkészítik az akkreditációhoz szükséges alaptantervet is. Mindez lehetővé teszi a jövőben a két képzés beindítását angol nyelven is.

Pesszimistán látják az ország jövőjét a fiatal vállalkozók

Gazdaság - 2012-04-12

Ijesztően pesszimista látásmódot képviselnek a hazai fiatal vállalkozók, 86 százalékuk szerint ugyanis szinte kilátástalan helyzetben van az ország. Közben 65 százalék érzi úgy, hogy személyesen is hozzá tudna járulni a gazdaság újbóli fellendüléséhez - derül ki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) felméréséből.

Mecénás-díj

Helyi - 2012-04-11

„Debrecen Város Mecénása-díj” adományozható a város gyarapodását, fejlődését szolgáló, ellenszolgáltatás nélküli, jelentős anyagi támogatás elismeréseként.                    

Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése a 60/2012. (III.29.)  számú határozatával Debrecen Város Mecénása-díjat adományozta:

Szabó Miklósnak, a TRANZIT-KER Kereskedelmi ZRT. vezérigazgatójának és

Vajda Józsefnek a Kelet-Nyugat Kft. ügyvezetője, a Viktória Étterem vezetőjének.

Pro Urbe-díj

Helyi - 2012-04-11
A város érdekében kifejtett jelentős tevékenység elismeréseként Pro Urbe kitüntető díj adományozható azon természetes és jogi személynek, közösségnek, aki, illetve amely éveken keresztül munkálkodott a helyi társadalom javára az emberi tevékenység bármely területén. Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése a 60/2012. (III. 29.) számú határozata alapján Pro Urbe – díjat adományozott

A város díszpolgára: Dr.Pálinkás József

Helyi - 2012-04-11
Az idén 60 éves Dr. Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, kutatóprofesszor, tanszékvezető egyetemi tanár élete a diploma megszerzését követően szorosan összefonódott a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetével.

Ünnepi közgyűlés a város napja alkalmából

Helyi - 2012-04-11

Április 11. -én Debrecen szabad királyi várossá nyilvánítását ünnepeljük. A kiváltságlevelet I. Lipót magyar király 1693. április 11-én adományozta Debrecennek. 

Kemény IMF-bírálat a magyar kormánynak - ilyen egy rossz program

Gazdaság - 2012-04-11

Bírálatokat fogalmazott meg a Nemzetközi Valutaalap az eladósodott ingatlantulajdonosok megsegítését célzó végtörlesztési programot a Világgazdasági Kilátások című elemzésében.

Gémesi György: az önkormányzatok 70 százaléka bevezeti a bölcsödei díjat

Vélemény - 2012-04-11

A települések romló pénzügyi helyzetének javítása érdekében az önkormányzatok 70-80 százaléka be fogja vezetni, vagy már be is vezette a bölcsődei gondozási díjat.

A Rádió Orient műsorában Gémesi György elmondta, a települések közötti egyensúly megőrzése miatt Gödöllőn is szükség van a térítési díj kíméletes formájának bevezetése. A polgármester emellett a települések működési problémáiról és a polgármesterek konzultációs rendezvényeiről is szót ejtett.

A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatódott a parlament  ülése.

Fontos - 2012-04-11

Állami fenntartásúvá válnak az aktív, vegyes fekvőbeteg ellátást nyújtó kórházak, a fekvő-, vagy hozzájuk kapcsolódó járóbeteg-szakellátást végző intézmények, és a krónikus ellátást nyujtó kórházak. Így megvalósulhat a központi feladatellátás - mondta.

Bossi bocsánatot kért a pártjától

- Seprűkkel a kezükben követeltek "takarítást és rendet" az Északi Liga olasz jobboldali párt tagjai a kedd este Bergamóban rendezett megmozduláson, amelyen a személyével és családjával szembeni korrupciós vádak miatt nemrég lemondott Umberto Bossi főtitkár bocsánatot kért a párttól.

Obama: fizessenek több adót a gazdagok

...kontra - 2012-04-11

"Helytelen és igazságtalan", hogy a leggazdagabb amerikaiak alacsonyabb rátájú adót fizetnek, mint a középosztály - jelentette ki kedden a floridai Boca Ratonban kampányolva Barack Obama demokrata párti amerikai elnök, aki sürgette, hogy a kongresszus az ún. Buffet-szabály értelmében változtasson ezen.

Santorum visszalépett az elnökválasztási küzdelemtől

Pro... - 2012-04-11

- Rick Santorum republikánus elnökjelölt-aspiráns kedden bejelentette, hogy visszalép a további választási küzdelemtől.

 Santorum közölte, hogy az "imádsággal és gondolkodással" elöltött hétvége után - amelynek során a ritka genetikai rendellenességtől szenvedő, 3 éves kislánya, Isabella társaságában volt egy kórházban - úgy döntött, hogy a verseny véget ért számára.

Nem nyit termet a MOGYE magyar tagozatának a választásaihoz az egyetem vezetése

Külföld - 2012-04-11

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetése nem teszi lehetővé, hogy a magyar tagozat szerdán az egyetem dísztermében tartsa meg a választásait.

    A magyar tagozat képviselői kedd este tárgyaltak az intézmény megbízott rektorával az egyetemen kialakult áldatlan helyzetről, az álláspontok azonban nem közeledtek.

OGY - Új szabálysértési tényállások: tiltott fürdőzés, szabálytalan gyógyszerforgalmazás

Jogtudor - 2012-04-11

Több új tényállást is rögzített kedden az Országgyűlés az április közepén hatályba lépő szabálysértési törvényben, így például a jogosulatlan címhasználatot, az engedély nélküli gyógyszerkészítést és -forgalmazást, a tiltott fürdőzést és a polgári védelmi kötelezettség megsértését.

Basescu hónapok óta nem fogadta az új holland nagykövetet, aki nem adhatta át megbízólevelét

Külföld - 2012-04-10

Hónapok óta várja Hollandia új romániai nagykövete, hogy átadja megbízólevelét Traian Basescu román államfőnek, aki diplomáciai források szerint azért "várakoztatja" a diplomatát, mert Hága akadályozza Románia schengeni csatlakozását - adta hírül kedden a román média.

Kötelezettségszegési eljárások - Még elemzi az Európai Bizottság a magyar válaszokat

EU - 2012-04-10

Még elemzi az Európai Bizottság azokat a válaszokat, amelyeket a magyar hatóságoktól kapott a kötelezettségszegési eljárások keretében küldött levelekre - jelentette ki az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testületének szóvivője kedden.

 A bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján Olivier Bailly megerősítette, hogy a testület az április 7-i határidőre megkapott minden választ, benne "minden szükséges információt, amelyet kért".

MGYOSZ: átgondoltabb változtatásokra van szükség az oktatási rendszerben

Oktatás - 2012-04-10

A hazai cégek szerint a jelenleginél összehangoltabb, átgondoltabb változtatásokra van szükség az oktatási rendszerben - ez derül ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) felméréséből, amelynek eredményéről kedden juttattak el összegzést az MTI-hez. A szervezet, amely a tagvállalatait kérdezte a felsőoktatási törvény változásairól, az államilag finanszírozott férőhelyek elosztásának módosítását is felvetette.   

Újabb földbérletpályázatokat kifogásol az MSZP

Gazdaság - 2012-04-10

MSZP-s politikusok kedden sajtótájékoztatón újabb, általuk aggályosnak tartott földbérlet-pályázati eredményekre hivatkozva bírálták az állami földek haszonbérbe adásának gyakorlatát.Gőgös Zoltán korábbi agrárállamtitkár példaként elmondta: egy több mint ezerötszáz juhot és kecskét tartó bakonyjákói kft. kilenc, általa korábban használt földterületet pályázott meg a közelmúltban, de csak egy olyan harminchektáros legelőt nyert meg, amire más nem adott be pályázatot.

Folyadékok tanulmányozását is segíti az átlátszó grafén

Tudomány - 2012-04-10

Nagy tisztaságú "ablak" készülhet grafénból, amellyel az eddiginél nagyobb felbontással tanulmányozhatók a folyadékok - számoltak be róla amerikai fizikusok a Science tudományos magazinban.

 A folyadékokat nehéz a szilárd anyagokhoz hasonló felbontással vizsgálni, mert a transzmissziós elektronmikroszkóp (TEM) csak úgy használható hozzá, ha a folyadékot valamely más anyagba  csomagolják.

A költészet napja – A város napjához kapcsolódva ünnepel Debrecen

Ajánljuk - 2012-04-10

A költészet napja a város napja is Debrecenben: a hajdúsági megyeszékhelyen szerdán a szokásoknak megfelelően összefonódnak a két esemény programjai, de ezen a napon indul a X. Debreceni Költészeti Fesztivál is.