Archívum

Eredmények megjelenítése 48981-től 49000-ig 62848 találatból.

A K&H az adócsomag negatív hatásaira figyelmeztet

...kontra - 2010-11-10

A 2011-es adócsomag számos pozitív változása mellett - mint például a nyereségadó csökkentése vagy a cafeteria-rendszer egyszerűsítése - a minimálbér tervezett jövő évi növelése azonban a kkv-k terheinek növekedését jelentheti, ami fékezheti a foglalkoztatottság bővülését, vagy akár a szürkegazdaság felé is elmozdíthatja a kisebb vállalkozásokat” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Sólyom: Ezen az úton nehéz lesz megállni! A vész kitört

Belföld - 2010-11-10
Élesen bírálta a parlament döntését Sólyom László volt kormányfő egy pódiumbeszélgetésen. A volt államfő hangsúlyozta: a legnagyobb veszteségnek azt érzi, hogy elvették a költségvetési tárgyú törvények alkotmányellenességének szankcióit.

Különadó: borítékolt az újabb bukás

Pro... - 2010-11-10

Az ötéves visszamenőleges hatály miatt az uniós jogi szervek is elmeszelhetik a végkielégítések „elkobzását”

Bár valamelyest finomodott a 98 százalékos különadóról szóló, ismét a T. Ház előtt lévő szabályozás, szakemberek szerint az újonnan belecsempészett ötéves visszamenőleges hatály miatt nemcsak a magyar alkotmánybíróság, hanem az uniós jogi fórumok is tiltakoznak majd a néhány héten belül minden bizonnyal hatályba lépő új törvény ellen.

Nem hallgatunk tovább! A vegyipari szakszervezet nyílt levele a kormányhoz

Belföld - 2010-11-10

A kormányhoz intézett nyílt levélben és utcai  villámcsődülettel  tiltakozik a vegyipari szakszervezet (VDSZ) a hazai nyugdíjrendszer lerombolása, az Alkotmány tervezett módosítása, a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj megtartásának halogatása, valamint a nyugdíj-járulék megemelésének félrevezető indoklása ellen - olvasható a VDSZ közleményében.

Lovász László kapta idén a matematikai Nobel-díjként számon tartott Kiotó-díjat

Tudomány - 2010-11-10

Szerdán vette át Japánban Lovász László akadémikus a világ egyik legjelentősebb tudományos elismerését, a Kiotó-díjat. A díjat, amelyet 1984-ben alapított Kazuo Inamori japán nagyiparos, minden évben három kategóriában adják át. Lovász László az alaptudományok területén odaítélt díjat kapta idén. A díj összege 50 millió yen, ami kb. a Nobel-díj 40 százaléka.

Az ombudsman a gyermekotthonban nevelkedő kisgyerekek helyzetéről

Belföld - 2010-11-10
A gyermekvédelmi törvény szerint a családot pótló helyettesítő védelem és ellátás az állam feladata, a gyermek a szakellátás keretében nevelőszülőhöz, lakásotthonba, vagy gyermekotthonba helyezhető. Az állami gondoskodás addig tart, amíg a család képessé válik a gyermek nevelésére és ha ez lehetetlen, a sorsa örökbe adással rendezhető.

Európa gazdasági ereje a belső piac megerősítésén múlik - Pelczné Dr. Gáll Ildikó sajtóközleménye

Vélemény - 2010-11-10

Az Európai Bizottság tegnap közmeghallgatást tartott  az egységes piaci szakpolitika irányairól az Európai Parlamentben. Pelczné Dr. Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő (Fidesz) szerint az EU belső piacának az észak-amerikaihoz hasonló egységes gazdasági hátországot kell teremtenie az európai vállalatok számára, melynek érdekében a nemzeti érdekeket összhangba kell hozni az egységes uniós piac célkitűzéseivel.

Távmunka-házzal a vidéki munkanélküliség ellen

Fontos - 2010-11-10
A vidéken élők munkalehetőségeinek beszűkülése komoly terhet ró mind az állam, mind az önkormányzatok vezetőire. A nyugaton már évtizedek óta sikerrel alkalmazott távmunka-házak azonban hatékony megoldást jelenthetnek a problémára.

Jogaik tervezett csökkentése ellen tiltakoznak a civilek

Belföld - 2010-11-10

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselőihez írt nyílt levélben tiltakozik ötven civil szervezet lehetőségeik és jogaik tervezett csökkentése ellen. A nyílt levél az alábiakban olvasható.

A MSZP Közgazdasági Tagozatának állásfoglalása a Fidesz-KDNP kormány költségvetési javaslatáról

A homlokzat, vagyis a költségvetés külsőképe látszólag rendben van, de belül néhány tartóoszlop kivételével már teljes a káosz.

 Számos bizonytalansági tényező van, elsősorban a növekedés 3%-os mértéke, amit a szakértők nem támasztanak alá. Ahogyan egyre többet lehet tudni a kormány elképzeléseiről, jelentősen romlanak a jövő évi növekedés feltételei.

Az amerikai nagykövet beszéde a VOSZ elnökségi ülésén

Ajánljuk - 2010-11-10
Eleni Tsakopoulos Kounalakis asszony, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete kedden beszédet mondott a VOSZ elnökségi ülésén.  A nagykövet Demján Sándor ügyvezető elnök meghívására vett részt az ülésen. Demján Sándor köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyar vállalkozói társadalom nagy figyelemmel kíséri az Egyesült Államoknak a válság leküzdésére irányuló gazdasági-pénzügyi intézkedéseit.

Polgári kezdeményezés: egyszerűen célszerű

EU - 2010-11-10

 Olyan szabályokra van szükségünk, amelyek garantálják, hogy a polgári kezdeményezések lebonyolítása egyszerű és felhasználóbarát legyen – mondta dr. Gurmai Zita, szocialista európai parlamenti képviselő kedden, az EP alkotmányügyi szakbizottságában, a Gurmai Zita és a francia néppárti Alain Lamassoure által jegyzett jelentés bemutatásán.

WSJ: a magyarok miért nem tiltakoznak a nyugdíjreform ellen?

Külföld - 2010-11-09

Miért nem vonulnak utcára a magyarok a kormány magánnyugdíj-pénztári rendszer felszámolásának terve ellen? Teszi fel a kérdést a Wall Street Journal, amerikai üzleti napilap egyik írásában. A cikk szerint a magyarok pénzügyi kultúrájának színvonala rendkívül alacsony, s a kommunista érában felnőtt nagy nemzedék még mindig az államtól várja a megváltást.

 Történelmi csúcson az arany

Pénzügyek - 2010-11-09

Az arany ára immár a negyedik egymást követő üzleti napon drágult kedden, miután az infláció miatti aggodalmak és az euróövezet szuverén adóssága által kiváltott megpróbáltatások továbbra is a nemesfémek vásárlására csábítják a befektetőket.

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai

Befektetés - 2010-11-09
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és -forgalmazók, valamint a lakosság ingatlanpiaci terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából.

Szükség van a pluszbevételekre

Gazdaság - 2010-11-09
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – október havi hiánya 43,6 milliárd forint volt – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tegnapi tájékoztatásából. Ezen belül a központi költségvetés 53,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 7,7 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 17,6 milliárd forintos szufficittel zártak.

Az NMHH üdvözli a jogsértő internetes tartalmak eltávolítását

Belföld - 2010-11-09

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogat és üdvözöl minden olyan civil törekvést, amely elősegíti az internetet használó kiskorúak védelmét, és kiáll minden olyan szabályozási kezdeményezés mellett, amely megakadályozza, hogy bárki kiszolgáltatott helyzetbe kerüljön.

Nem látszik a karcsúsítás  a jövő évi büdzsén

Gazdaság - 2010-11-09

Nemigen találhatók szerkezeti átalakításból származó megtakarítások a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban – ez a Költségvetési Tanács (KT) egyik legfőbb kifogása tegnap közzétett, a 2011-es büdzséről szóló elemzésükben. A KT szerint hiába helyezte kilátásba a kormány a közszféra további karcsúsítását, valamint a dologi költségek visszafogását, ezeken a sorokon valójában alig vagy egyáltalán nem csökkennek a kiadási összegek.

Az ombudsman javasolt, a miniszter egyetért – javulhatnak a bölcsödei és napközi ellátás feltételei

Belföld - 2010-11-09

Egyetért az ombudsman ajánlásával a nemzeti erőforrás miniszter és széleskörű konzultációkat szervez, törvénymódosítást készít elő annak érdekében, hogy javuljon a gyermekek napközbeni ellátása. A jogi-szakmai-pénzügyi változások célja, hogy minél több gyermek juthasson bölcsődébe, óvodába, családi napközibe, valamint annak elősegítése, hogy a szülők visszatérhessenek a munkaerőpiacra.

MSZP: diplomáciai konzultáció aktuálpolitikai kérdésekről

Belföld - 2010-11-09

Budapesten akkreditált nagyköveteknek és a diplomáciai testület tagjainak tartott tájékoztatást az aktuális politikai helyzetről Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető és Kovács László alelnök.