Archívum

Eredmények megjelenítése 49041-től 49060-ig 68850 találatból.

Balla Irma-gyilkosság - Védett tanú, titkos barát

Helyi - 2012-03-29

Zárt tárgyalással, egy szigorúan védett tanú meghallgatásával folytatódott a Balla Irma-gyilkosság megismételt elsőfokú tárgyalása csütörtökön a Debreceni Törvényszéken. Az MTI információi szerint a védett tanú - egy jelenleg is börtönbüntetését töltő férfi - az eljárás egy korábbi szakaszában levélben értesítette az akkor másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtáblát, hogy információi vannak arról, ki ölte meg Balla Irmát, és milyen maffiaszerű összefonódások állhatnak a háttérben.

Luxusszállókban szálltak meg drogcsempész kéregetők

Olvastuk - 2012-03-29

Koldusból luxusszállók vendégévé lépett elő csapatnyi kéregető Romániában, ami szemet szúrt a rendőrségnek, és kiderült, hogy kábítószer-csempészés leplezése okán részesültek ötcsillagos kényeztetésben.

Elküldték az első 1.200 embert a Nokia komáromi üzeméből

Fontos - 2012-03-29

A Nokia komáromi gyárából elbocsátották a korábban bejelentett 2.300 fős leépítés első hullámában érintett dolgozókat, mintegy 1.200 embert - erősítette meg az MTI információit a Komárom-Esztergom megyei munkaügyi központ vezetője csütörtökön.

Egérpiszok miatt be kellett zárni egy londoni Tescót

- Egérpiszok miatt be kellett zárni a legnagyobb brit áruházlánc, a Tesco egyik londoni zászlóshajóját.A Covent Gardenben lévő nagyáruházat közegészségügyi ellenőrök "vonták ki" a kereskedelmi forgalomból, miután - jelentésük szerint - egerek miatti súlyos fertőzésveszélyt fedeztek fel. A Tesco mély aggodalmát fejezte ki a helyzet miatt - egyúttal sajnálkozásának is hangot adott, hogy nem sikerült eleget tennie saját, "nagyon szigorú" tisztasági előírásainak.

A mélyszegénység csökkentésére keresnek megoldást a Bajnai-alapítvány konferenciáján

Belföld - 2012-03-29

Nemzetközi konferencia kezdődött csütörtök délelőtt Budapesten a Bajnai Gordon volt miniszterelnök által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szervezésében a magyarországi mélyszegénységről és egy lehetséges segélyezési reform elemeiről.

Német és amerikai lapok Schmitt Pál plágiumügyéről

Külföld - 2012-03-29

    "Schmitt Pál magyar elnök visszautasította a lemondást, miután hírneve csorbát szenvedett azzal, hogy egyeteme megerősítette: doktori dolgozatának jelentős részét másolta 1992-ben" - így foglalta össze a magyar államfővel kapcsolatos friss történéseket a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap európai kiadása.

Kormányszóvivő: agrárügyekről egyeztetett a miniszterelnök

Ajánljuk - 2012-03-29

Orbán Viktor miniszterelnök agrárügyekről egyeztetett csütörtök reggel Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel és Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnökével, az Országgyűlés alelnökével - közölte a találkozót követő tájékoztatón Giró-Szász András kormányszóvivő.

Schmitt Pál kisdoktori címének visszavonását indítványozza az SE doktori tanácsa

Vélemény - 2012-03-29

A Semmelweis Egyetem (SE) doktori tanácsa indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását - jelentette be Tulassay Tivadar rektor a doktori tanács csütörtöki, rendkívüli ülését követően újságírók előtt.

Labdarúgó NB I - A Debrecen Újpesten, a Győr Zalaegerszegen gyűjtheti pontjait

Sport - 2012-03-29

A kiesés elöl menekülő Újpest vendégeként feledtetheti az elmúlt egy hét gyengébb eredményeit a listavezető Debrecen, melynek első számú üldözője, a Győr a sereghajtó Zalaegerszeg otthonában lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában.

Együttműködés a debreceni javítóintézet és az önkormányzat között

Helyi - 2012-03-29

Szorosabban együttműködik a jövőben a debreceni javítóintézet a város önkormányzatával, hogy a büntetésüket töltő fiatalok a Debrecen köztereinek gondozásával társadalmilag is hasznos munkát végezzenek - mondta Halász János, az intézetet fenntartó Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.

Közzétették a rák tudástárának első kötetét

Tudomány - 2012-03-29

Közzétették a rák tudástárának első kötetét, amely a tudósok szerint fel fogja gyorsítani az új, rák elleni szerek kutatását.Az enciklopédia azt részletezi, hogy több száz különböző típusú rákos sejt miként reagál az egyes rákellenes hatóanyagokra.

    A Nature című tudományos folyóiratban közzétett adatok ismerete európai és amerikai kutatók egybehangzó véleménye szerint új lökést ad a páciensek egyedi genetikai profiljára szabott rákgyógyászat fejlődésének.

KSH: lényegében változatlan a munkanélküliségi ráta december-februárban

Gazdaság - 2012-03-29

A munkanélküliek létszáma 497 ezer fő volt a 2011. december-2012. februári időszakban, ez az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,6 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A  munkanélküliek 497 ezer fős létszáma 10 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 11,6 százalékos értéke pedig 0,1 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit.

Schmitt-jelentés - LMP: kirúgták állásából az egyik demonstráló párttagot

Pro... - 2012-03-29

A Lehet Más a Politika megdöbbenéssel értesült arról, hogy egyik tagját politikai véleményének kinyilvánítása miatt egyik napról a másikra kirúgták az állásából - közölte az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-vel, tudatva: Bálint Gergelyt, az LMP keddi – Schmitt Pál államfő lemondását követelő – tüntetésének házigazdáját szerdán elbocsátották.

Schmittet kirúgni ingyen van - de a haszna felbecsülhetetlen

Jegyzet - 2012-03-29

Nem kérek olyasmit, ami pénzbe kerül. Tudom, hogy nincs. Nem kérem, hogy a köz pénzéből finanszírozzák a tudományos életet, mert - Matolcsyval ellentétben - engem zavarnak a számok és tudom, hogy nincs rá pénz. Nem kérem, hogy ösztöndíjakkal támogassák a fiatal magyar kutatókat, pedig rájuk férne. Nem követelem a Kossuth téren, hogy azonnal fejlesszék fel a kutatóegyetemek technikai hátterét 20. századi színvonalra, mert tudom, hogy vannak égetőbb bajok is.

Dubai befektetők a debreceni repülőtéren

Befektetés - 2012-03-28

A debreceni repülőtérhez kapcsolódó logisztikai fejlesztésekről tájékozódott szerdán a helyszínen a térség első dubai befektetője.

Abdullah Ahmed, a WDubai Group elnöke emlékeztetett rá, hogy WX Development Group néven közös dubai-magyar vegyesvállalatot hoztak létre a debreceni repülőteret is működtető Xanga cégcsoporttal. Első közös vállalkozásként mintegy tízmillió euró beruházással 8 ezer négyzetméter alapterületű inkubátorházat hoznak létre Debrecen Határ úti ipari parkjában - tette hozzá az Egyesült Arab Emirátusból érkezett üzletember.

Bioszféraszobákban gyógyulhatnak a betegek Debrecenben

Egészségügy - 2012-03-28

Úgynevezett bioszféraszobákban gyógyulhatnak a gyulladásos bélbetegségben és a pikkelysömörben szenvedő betegek a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumban (DEOEC). A régióban élők gyógyulását szolgáló két bioszféraszobát szerdán adták át a DEOEC belgyógyászati intézetében, illetve bőrgyógyászati klinikáján.

 Elfogták a Debreceni Városi Bíróságot robbantással fenyegető férfit

Kékhírek - 2012-03-28

A rendőrség szerdán elfogta azt a férfit, aki kedden telefonon azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Debreceni Városi Bíróság épületét - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Kelemen Éva tájékoztatása szerint kedden 185 embernek kellett órákra elhagynia a bíróság Iparkamara utcai épületét, több tárgyalást is el kellett halasztani.     A segélyhívó számra egy közeli telefonfülkéből érkezett a bejelentés. A helyszíni szemle, adatgyűjtés és nyomkövető kutya bevetése után megállapították, hogy a telefonáló aznap járt az épületben.  

Magyar-orosz gazdasági fórum Debrecenben

Helyi - 2012-03-28

Magyar-orosz gazdasági fórumot rendeztek szerdán Debrecenben, amelyen a helyi önkormányzat és a kereskedelmi kamara képviselői mellett orosz diplomaták, üzletemberek, illetve térségbeli magyar élelmiszeripari- és mezőgazdasági vállalkozók vettek részt.

 Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere emlékezetett a kormánynak arra a döntésére, hogy a magyar gazdaság nyit a feltörekvő piacok, elsősorban Oroszország, a Közel-Kelet és a Távol-Kelet, utóbbi térségben főként Kína felé.

A testmozgás azonnali hatással van a génkifejeződésre

Tudomány - 2012-03-28

Az izomtónus növelésére szolgáló molekuláris szignálok már egy edzés után is módosítják a génkifejeződést az ember szervezetében - idézte svéd, dán és ír kutatók megállapítását a Scientific American című ismeretterjesztő folyóirat (www.scientificamerican.com).

Külföldi sajtó Magyarországról: Német lapok Schmitt Pál plágiumügyéről

Külföld - 2012-03-28
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap "+Schmitt dolgozata másolat+" címmel számolt be a vizsgálatról. Reinhard Olt tudósításában megjegyezte, hogy a Fidesz a vizsgálattal lezártnak tekinti az ügyet. Hozzátette: a vizsgálat azzal a megállapítással bővítette a HVG év elején megjelent vonatkozó írásában foglaltakat, hogy a dolgozat egy része megegyezik egy német szakértő egy szövegével.