Archívum

Eredmények megjelenítése 50701-től 50720-ig 65717 találatból.

Levélben tiltakoznak a zárolások ellen a kutatóegyetemi rektorok

Oktatás - 2011-02-26
Az intézmények "felelősségteljes gazdálkodását semmibe vevő, teljesíthetetlen határidő ellen" tiltakozik levélben az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Műegyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem rektora a felsőoktatási intézményeket érintő zárolások miatt. A dokumentumot Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek címezték.

Tudományos eszközökkel a munkaerő-piaci folyamatok előrejelzéséért

Tudomány - 2011-02-26

A foglalkoztatáspolitikai szakemberek, döntéshozók, valamint az álláskeresők és a munkaadók tájékozódását is segítheti az az előrejelző rendszer, amelyet az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatói dolgoznak ki egy kiemelt projekt keretében. Az adatbázis révén évekre előre jelezhetőek lesznek a munkaerőpiacot érintő változások.

Új úton az M3-as autópálya és Eger között

Gazdaság - 2011-02-26

Folyamatban van az Eger és Füzesabony közötti út régóta várt korszerűsítésének és új nyomvonalon való megépítésének előkészítése. Az újonnan építendő útszakasz a tervek szerint elkerüli majd Maklárt és Andornaktályát. Az előkészületi munkák finanszírozásában főként uniós forrásokat vesznek igénybe – tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Kutatói infrastruktúrák a világhálón

Tudomány - 2011-02-26

Naprakész és jól használható információk a nagyobb kutatási infrastruktúrákról - ezt kínálja a közelmúltban létrehozott Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Regiszter. Az online elérhető adatbázisból a külföldi nagyberendezések igénybevételének feltételeiről is tájékozódhatnak a hazai kutatók.

Moratóriumot hirdettek a reformátusok az iskolák átvételére

Oktatás - 2011-02-25

Miután számos önkormányzat kereste fel az elmúlt időszakban a gyülekezeteket, egyházmegyéket iskolák átvétele céljából, arra kéri azokat a Magyarországi Református Egyház, hogy ne vegyenek át oktatási, illetve szociális intézményeket. A moratóriumról február 23-án határozott az egyházi zsinat - írja a boon.hu. Tavaly nyáron fogadta el azt a javaslatot az Országgyűlés, mely szerint immár diszkrimináció nélkül vehetnének át iskolákat az egyházak.

Likviditási gondokat okozhat vidéken a zárolás

Oktatás - 2011-02-25

Likviditási gondokat okozhatnak a vidéki főiskolákon a kormányzat által elrendelt zárolások - mondta el Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Elmondta: a kormányzati 250 milliárdos zárolásból a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot 39 milliárd, azon belül a felsőoktatási intézményeket 13 milliárd érinti - olvasható az MTI híre alapján a hvg.hu-n.

Ellenőrzési akció: eddig eredményes

Helyi - 2011-02-25

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar Megyei Adóigazgatóságának revizorai 2011. február 18-án meghirdetett akciósorozata keretén belül szerda éjfélig bezárólag  a megye területén 121 adózónál jelentek meg és végeztek nyugtaadási, foglalkoztatottak bejelentési kötelezettségével kapcsolatos ellenőrzéseket, illetve pénztár leltárt.

Japán felfüggeszti a bálnavadászatot

Külföld - 2011-02-25

Japán a Sea Sepherd környezetvédő szervezet támadásai jelentette "biztonsági kockázatokra" hivatkozva felfüggesztette az éves déli-sarki bálnavadászatát. Tokió nemzetközi fellépést sürget a környezetvédőkkel szemben, míg egyes vélemények szerint az idei volt a japán flotta utolsó vadászati szezonja.

Magyarország 2012-től térjen át az egységes gazdaságtámogatási modellre!

Gazdaság - 2011-02-25
    Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának reformja és jövője volt a fő témája annak az agrárfórumnak, amelyet tegnap tartottak Pápán. A rendezvény házigazdája Gőgös Zoltán, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottság alelnöke, meghívott előadója pedig Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő volt.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének nyilatkozata

Vélemény - 2011-02-25

    Nyilatkozat a házasság, a gyermekvállalás és a lakhatási jog megjelenítéséről az alkotmányban és a gyermekek után járó szavazati jogról.A NOE alapítása óta, immár 23 éve vallja és képviseli a következő elveket, melyeknek rögzítését az új magyar alkotmányban is kívánatosnak tartja:

    -  hogy a házasság egy férfi és egy nő egymásnak elkötelezett életszövetsége;

 LMP: Btk-módosítással a közlekedési halálgyár ellen

Belföld - 2011-02-25

Az LMP a Büntető Törvénykönyv módosításával akarja elérni, hogy a súlyos közúti baleseteket visszaesőként előidéző sofőrök soha többet ne veszélyeztessék biztonságunkat.

 A hazai utakon fájdalmasan gyakori jelenség, hogy a baleseteket nem hanyagság, hiba, hanem a szabályok szándékos figyelmen kívül hagyása okozza. .

Alapvető jogokat kér számon a szakszervezet – A VDSZ hiánypótló listája az alkotmányhoz

Belföld - 2011-02-25
Hiányolja az új alkotmánytervezetből a dolgozók és a szakszervezetek alapvető jogait a vegyipari ágazat (VDSZ), ezért szakértői összeállították azt az érdekvédelmi csomagot, amelynek szerintük feltétlenül szerepelnie kell a végleges változatban. A VDSZ-nél úgy vélik, a törvénykezők az új alkotmányban védtelenül hagynák a leginkább támogatásra szorulókat, mert tisztázatlan az ellátáshoz való joguk.

Apró lézertoll jelzi a bőrrák jeleit

Tudomány - 2011-02-25

Olyan eszközt fejlesztettek ki, mely képes meghatározni a gyanús anyajegyek pigmentjeit, így jelezni a kezdődő melanómát.

Életek százezreit mentheti meg az aprócska lézertoll, amely képes a gyanús anyajegyek pigmentjeit meghatározni, ezáltal jelezni a kezdődő melanomát - számolt be róla csütörtökön a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

Ennyit ér a Fidesz adott szava

...kontra - 2011-02-25

Azonos klisé szerint zajlik a József Attila Színház igazgatójának és a fővárosi kórházak igazgatóinak magaláztatása.

 

    Nem is olyan régen még Tarlós István hivatalában fogadta Méhes László igazgatót és a társulatot képviselő Esztergályos Cecíliát. A megbeszélésen világossá tette, hogy a főváros vezetése nem tervezi a színház bezárását, és a társulat a jövőben is a jelenlegi magas színvonalon működhet tovább.

Az LMP Budapesten is bizonyította, hogy lehet más a politika

Pro... - 2011-02-25

Az idő igazolta azt a koncepciónkat, amit a költségvetés elfogadása során követtünk, hiszen bebizonyosodott, hogy konstruktív hozzáállással eredmények érhetők el. Javaslatainkkal a fővárosi költségvetésben több területen is kedvező változást sikerült elérnünk. Továbbra sem látjuk azonban, hogy a városvezetésnek mi a célja Budapesten a működés fenntartásán túl.

Pénteken Brüsszelben üléseznek az Európai Unió igazságügyminiszterei

EU - 2011-02-25
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter elnöklésével pénteken (2011 február 25-én) tartja ülését az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának igazságügyi formációja. Az egyeztetés fő témái között szerepel az informatikai rendszerek elleni támadásokról szóló irányelv-tervezet, és várhatóan elfogadják az E-justice, az Egységes Európai Igazságügyi Portál és az Európai Igazságügyi Hálózat együttműködéséről szóló tanácsi következtetést.

Kommandó

Jegyzet - 2011-02-24

Meglepő közleménnyel rukkolt ki ma az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért nevű szervezet. Egy idősek otthonának igazgatója és egy ápoló csökkentette a bentlakók tudatmódosító gyógyszerezését – az idős emberek ettől jobban érezték magukat és megszűnt a halálozás az intézetben. Nem sokkal később a magánotthon tulajdonosa kirúgta a két dolgozót, mondván: az intézet nem termel elég profitot.

A TASZ nyílt levele a médiatörvény módosítása miatt Neelie Kroes uniós biztosnak

Belföld - 2011-02-24

A TASZ álláspontja szerint a kormány médiatörvény módosítási szándékai nemcsak elégtelenek, de helyenként még szigorúbb feltételeket írnának elő, mint a jelenleg hatályos törvény.

Segítették az időseket – kirúgták őket

Az idősek otthonának két dolgozója csökkentette az idősek tudatmódosító gyógyszerezését – az idős emberek ettől jobban érezték magukat és megszűnt a halálozás az intézetben. Nem sokkal később a magánotthon tulajdonosa kirúgta a két dolgozót, mondván: az intézet nem termel elég profitot.

Új garanciális szabályok a rádiós szolgáltatók érdekében

Belföld - 2011-02-24

A rádiós pályázatokon induló vállalkozások az új médiatörvény alapján szélesebb körű garanciákat kaptak. A jövőben, ha a médiaszolgáltatási pályázat eredményét a pályázó kifogásolja és bíróságon megtámadja, a bíróságok a médiahatóság döntését megsemmisíthetik vagy megváltoztathatják, ráadásul mindezt gyorsabb eljárásban, mint korábban.