Archívum

Eredmények megjelenítése 51041-től 51060-ig 65687 találatból.

Újabb lépések Szerbia Európához való csatlakozásában

Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén az Európai Közösség és Szerbia között kötendő stabilizációs és társulási megállapodásról rendeztek vitát. Schöpflin György EP képviselő szerint az elmúlt években tett lépésekkel Szerbia az európai integráció mellett kötelezte el magát.

Merkel 67 éves egységes uniós nyugdíjkorhatárt javasol

Fontos - 2011-01-19

Angela Merkel német kancellár hétfő délután érdekes javaslattal rukkolt elő, ugyanis minden uniós polgárnak egységes nyugdíjkorhatárt javasol - mindenki 67 éves korában mehetne csak nyugdíjba.

Matolcsy magára haragította osztrák kollégáját

Külföld - 2011-01-19

Matolcsy György az európai pénzügyminiszterek találkozója kapcsán úgy vélekedett, hogy az eurózóna még akár egy évtizedig válságban lehet.

 Matolcsy György kedden első alkalommal vett részt az Ecofin ülésén a magyar EU-elnökség képviseletében. A miniszter az EU pénzügyi tárcavezetőinek találkozója kapcsán tartott sajtótájékoztatót, ennek keretében pedig kijelentette, hogy az euró akár még egy évtizedig szenvedhet a válságtól.

Egyetemisták tudósítanak a soros elnökség eseményeiről

EU - 2011-01-19

Húsz, magyar felsőoktatási intézményben tanuló hallgató számára nyílik lehetőség arra, hogy a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjaiként közelebbről is megismerjék a hazai és európai döntéshozók soros elnökséghez kapcsolódó munkáját. A hallgatók profi körülmények között tudósítanak majd a soros elnökség fejleményeiről.

Törvénymódosítással javítana a felnőttképzésen az ÁSZ

Oktatás - 2011-01-19

Hatékonysági, finanszírozási és minőségi problémákat állapított meg az felnőttképzés rendszerével kapcsolatban az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely a 2006 és 2009 közötti időszakot vizsgálta - olvasható a Népszabadságban. Miután a számvevőszék szerint a felnőttoktatásban megfogalmazott célok csak részben vagy hiányosan teljesültek, törvénymódosítást javasol az ÁSZ, egy követelményrendszer és egy az értékelést rögzítő információs rendszer felállításával.

Külföldön használható magyar tananyagokat támogat Schmitt

Ajánljuk - 2011-01-19

A magyar nyelv oktatásához ígért segítséget Londonban Schmitt Pál köztársasági elnök a brit fővárosban tett munkalátogatásán, január 17-én. Kiss Norbert, a köztársasági elnöki hivatal kommunikációs vezetője az MR1 Kossuth Rádiónak elmondta: sok Londonban dolgozó fiatal térne haza, ha itthon álláslehetőség várná őket.

Indul a keresztféléves képzés

Helyi - 2011-01-18

464 új hallgató kezdheti meg tanulmányait februárban a Debreceni Egyetemen induló keresztféléves képzéseken. A nappali tagozaton az első helyes jelentkezők száma 326, levelező tagozaton pedig 279. Az összes jelentkezés száma 1241.

 Kiáll a Sziget mellett a Magyar Szállodaszövetség

Pro... - 2011-01-18

Megdöbbentette a hazai turisztikai szakmát, hogy Budapest vezetése milliárdos területhasználati díjjal sújtaná a Sziget Fesztivál szervezőit, ami ellehetetlenítené a rendezvényt. A Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) arra kéri a döntéshozókat, hogy az ügyben olyan megoldást találjanak, amely nem akadályozza meg a turizmus szempontjából kiemelkedően fontos esemény további működését.

 A taxisok is a Sziget mellett - levelet írtak Tarlósnak

...kontra - 2011-01-18

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) levélben fordult Budapest Főpolgármesteréhez, hogy a Sziget Fesztivál területhasználati díjával kapcsolatban szíveskedjen módosítani eredeti javaslatát, figyelembe véve több ezer fővárosi taxis, vendéglátós és diákok százait foglalkoztató vállalkozások érdekeit is.

Új egészségügyi modell három dunántúli megyében

Amíg az egészségügyi reformokról sok fórumon vitatkoznak, a Dunántúlon egy lényeges lépésen túljutottak: Veszprém, Fejér és Somogy megye Pannon Egészségügyi Társulás (PET) néven, székesfehérvári központtal új modellbe kezd.

A tervek készen vannak, már csak az hiányzik, hogy a megyei közgyűlési elnökök aláírásukkal lássák el a dokumentumokat.

Gyengült Magyarország pozíciója a régiós szolgáltatóközpont-beruházásokban

Befektetés - 2011-01-18

Magyarország 2011-re is megőrizte a helyét a nemzetközi offshore szolgáltató központok létesítésére leginkább ajánlott harminc globális helyszín között, egy-két mutatóban mégis gyengült korábbi pozíciója – derül ki az amerikai Gartner piackutató cég legfrissebb éves jelentéséből.

Tíz szempont alapján elemzik a szakértők a szóba jöhető országokat.

Benzinár-csúcs: Vészesen közel a hordónkénti száz dolláros olaj

Külföld - 2011-01-18

Nem alakulnak jól a piaci folyamatok a hazai autósok szempontjából: a nyersolaj ára a múlt hét végén tovább emelkedett, ami az üzemanyagárak további növekedését vetíti előre.

Az elmúlt héten már a 99 dolláros szintet is meghaladta az északi-tengeri Brent nyersolajfajta hordónkénti kurzusa a londoni árutőzsdén,  és egyáltalán nem lehetetlen, hogy már a napokban átlépi a száz dolláros lélektani határt.

New York Times: Orbán hazárdjátéka

Külföld - 2011-01-18

A vezető hazárdjátéka Magyarországon címmel közölt cikket a New York Times globális kiadása.

Az európai vezetőknek bőven lesz alkalma találkozni Orbán Viktor miniszterelnökkel az elkövetkezendő hónapokban, akinek így alkalma lesz megmagyarázni elképzeléseit. Eddig ugyanis a kormányfő többnyire ellenszegülést tapasztalt európai partnerei részéről - kezdi a cikket Judy Dempsey.

Hatezernél többen nyertek felvételt a keresztféléves felvételin

Oktatás - 2011-01-18

A csaknem 7500 jelentkezőből valamivel több mint hatezren kezdhetik meg egyetemi, főiskolai tanulmányaikat a februárban induló képzéseken. A mesterképzésre készülők csaknem nyolcvan százaléka bejutott valamelyik megjelölt képzésre, míg az alapképzést választóknak alig harminc százaléka mondhatja el ugyanezt - olvasható a felvi.hu-n.

Jogfenntartó nyilatkozat: újabb esély a nyugdíjpénztári tagságért

Belföld - 2011-01-18

Bárkitől átveszi és ingyen helyezi ügyvédi letétbe a vegyipari szakszervezet (VDSZ) azokat a jogfenntartó nyilatkozatokat, amelyek azt rögzítik, hogy annak aláírója a pénztári törvény hatására, vagyis kényszerből került vissza az állami nyugdíjrendszerbe.

A szigetszerű működés a felsőoktatás legnagyobb problémája

Oktatás - 2011-01-18

Óriási gond, hogy a felsőoktatási intézmények mintegy 80 százaléka mutat hajlandóságot az új tanítási módszerek használatára, de csak negyven százalékuk él a lehetőségekkel - értettek egyet a Bologna Konferenciasorozat első, A kétciklusú felsőoktatás tartalmi reformjának tapasztalatai címet viselő műhelybeszélgetésének résztvevői január 17-én, Budapesten.

A kínai államfő szerint a dollár a "múlt terméke"

Pénzügyek - 2011-01-18

Hu Jintao kinai elnök szerint a jelenlegi nemzetközi valutarendszer, amelyet az amerikai dollár dominál, "a múlt terméke".

Kina lépéseket tesz annak érdekében, hogy a dollárt a saját valutájával, a jüannal váltsa fel, de elismerte, hogy "meglehetősen hosszú folyamat lesz" - írja a BBC honlapja. A kinai államfő megjegyzései az e héten sorra kerülő washingtoni látogatása előtt hangzottak el

Magyar iskolát ajánl az MKP, Bugár szerint nincs probléma

Külföld - 2011-01-18
Szlovákiában a magyarok részaránya körülbelül tíz százalék, ám a beiratkozási statisztikák sokkal rosszabbak, és az utóbbi években a gyermekek 7-7,5 százalékát íratják be magyar iskolába - mondta el a múlt héten Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártjának oktatásért felelős alelnöke.

Gulyás Gábor levelét megírta

Kultúra - 2011-01-18

“Január 8-án olvastam a Magyar Nemzetben egy összeállítást, amelyhez – Szerető Szabolcs főszerkesztő-helyettes úrnak címezve – elküldtem egy hozzászólást. Tekintettel arra, hogy mindeddig ez nem jelent meg a lap hasábjain (levelemre választ sem kaptam), s különös tekintettel arra, hogy a témát azóta is napirenden tartja a Nemzet, idemásolom a szövegemet:

Médiatörvény: a svéd nagykövet cáfolja a kormány állításait

Olvastuk - 2011-01-17

Svédország budapesti nagykövete levélben cáfolta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyes korábbi állításait, amelyek a magyar médiatörvény és más európai országokban érvényben lévő médiaszabályok összehasonlítása során a svédországi médiaszabályozást mutatták be – tudta meg a hvg.hu.