Archívum

Eredmények megjelenítése 51061-től 51080-ig 67671 találatból.

AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK SAJTÓKÖZLEMÉNYE

Belföld - 2011-07-07

Az Állami Számvevőszék elvégezte a Budapest Főváros Önkormányzat költségvetési és pénzügyi egyensúlyi helyzetének elemzése, a költségvetés-tervezés és a zárszámadás-készítés folyamatában kialakított belső kontrollok működésének 2011. évi ellenőrzését. Az ellenőrzéssel összefüggésben a számvevők által feltárt tények megalapozzák bűncselekmény elkövetésének gyanúját.

Romagyilkosságok

Belföld - 2011-07-06

Leveszik a bilincset Kiss Árpád elsőrendű vádlott kezéről a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat miatt indított büntetőügy tárgyalásán, a Pest Megyei Bíróságon. Balra Fehérné Nyalka Éva tanú áll.

A korábbinál kisebb leárazások lesznek az idén nyáron

Gazdaság - 2011-07-06
Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az idei nyári kiárusítások alatt az árzuhanások mértéke és a kiárusításba vont cikkek köre is szűkebb a korábbiaknál. Ennek döntő oka, hogy a kereskedők és beszállítóik egyre nehezebb helyzetbe kerültek a piac 2007 óta tartó szűkülése miatt. A kereskedők ugyanis a válság éveiben szinte folyamatos leárazásokra kényszerültek.

Nagy az érdeklődés a fesztiválfilmek iránt Karlovy Varyban

Kultúra - 2011-07-06

80 ezer belépőt adtak el a 46. nemzetközi filmfesztivál első öt napja alatt Karlovy Varyban. A rendezők úgy látják, hogy az idei érdeklődés nagyobb az elmúlt évekénél.

 

    Az elmúlt években a kilencnapos filmszemle nézőinek száma átlagban 145-150 ezer között mozgott; az idén azonban minden jel arra mutat, hogy ennél magasabb lesz.

Az UD Zrt.-ügy büntetőperének tárgyalása

Belföld - 2011-07-06
Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) volt elnökhelyettese, Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke, Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának egykori alelnöke és Szilvásy György korábbi titkosszolgálatokat felügyelő miniszter (b-j) ül a vádlottak padján az UD Zrt.-vel összefüggésben megvádolt politikusok büntetőperének tárgyalásán, a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében.

6,6 százalék a költségvetés negyedéves hiánya - magánnyugdíjpénztári vagyonnal kozmetikáz a Fidesz

Csökkenő bevételek, növekvő kiadások és a magánnyugdíjpénztári vagyon felélése jellemzi az egykulcsos adórendszer kudarcát nyögő költségvetés első negyedévét. A tavalyi első negyedévhez képest - a magánnyugdíjpénztári vagyon átadása nélkül - 1,8 százalékponttal nőtt az idei költségvetési hiány.

OIT: pótlólagos állami segítségre van szükség az új eljárási törvény végrehajtásához

Belföld - 2011-07-06

Pótlólagos állami segítségre van szükség az új bírósági eljárásokról szóló törvény végrehajtásához - olvasható az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) keddi üléséről készített összefoglalóban, amelyet tanács szerdán juttatott el az MTI-hez.

A vérkoleszterin csökkentése költséghatékony gyógykezelés

Egészségügy - 2011-07-06

Hússzorosára növekedett a "rossz" LDL-koleszterin szintjének csökkentésére alkalmas sztatin gyógyszercsoport forgalma harminc év alatt - vált ismertté az Angol Szív Alapítvány ötvenedik évfordulóját ünneplő tájékoztató kiadványból, amely hangsúlyozza, hogy ez a kezelési mód az utóbbi évek egyik legfontosabb eredménye.

A tritikálé ipari felhasználásán dolgoznak szegedi kutatók

Gazdaság - 2011-07-06

A búza és a rozs keresztezésével előállított tritikálé ipari, élelmezési felhasználását vizsgálják a Gabonakutató Nonprofit Kft. (GK) és a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának kutatói – közölte Bóna Lajos, a GK tudományos főmunkatársa, a témában rendezett tudományos tanácskozáson szerdán Mórahalmon.

Volt titkosszolgálati vezetők - Der Standard: kétes igazságügyi akció

Külföld - 2011-07-06

A Szilvásy György és más volt titkosszolgálati vezetők elleni igazságügyi eljárásról közölt cikket szerdán a Der Standard című osztrák napilap.

 A liberális irányultságú lap budapesti tudósításában "kétesként" és "átlátszatlanként" jellemezte a Gyurcsány-kormány alatt hivatalban lévő titkosszolgálati illetékesekkel szembeni eljárást.

Horvát jogsegélykérelem érkezett - nem tartalmaz kiadatási kérelmet

Belföld - 2011-07-06

A horvát ügyészség jogsegélykérelemmel fordult a magyar ügyészséghez a horvát félnél folyó, az INA olajtársasággal kapcsolatban lévő ügyben,  a megkeresés kiadatási kérelmet nem tartalmaz - közölte a Legfőbb Ügyészség  szerdán az MTI-vel.

 

    A közlemény szerint a jogsegélykérelem értékelése folyamatban van.

Tabajdi: Csalódást keltő uniós szabályozás az élelmiszerek címkézéséről

Vélemény - 2011-07-06

"Csalódást keltő eredmény született az élelmiszerek címkézéséről szóló uniós irányelv kapcsán. A hamarosan életbe lépő új jogszabály nem ad elegendő tájékoztatást a fogyasztóknak, ezért nem segíti megfelelően az egészségesebb táplálkozás kialakítását sem. Előrelépés, hogy a szarvasmarhahús és a friss zöldség-gyümölcs mellett immár minden friss hústermék és a tojás esetében is kötelező lesz a származási ország feltüntetése. Szintén pozitív fejlemény, hogy kötelező lesz az allergén anyagok címkézése, valamint az élelmiszer-imitátumok esetében a tradicionális összetevőt helyettesítő anyag kiemelése

Mintegy ezerhétszáz internetes sajtótermék nyilvántartásba vételét kérték

Olvastuk - 2011-07-06

Mintegy ezerhétszáz megkeresés érkezett az internetes sajtótermékek nyilvántartási kérelmére vonatkozóan a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hivatalához június 30-ig, a határidő lejártáig - tájékoztatta az NMHH kommunikációs igazgatósága az MTI-t.

 A hatóság június 30-ig 601 kérelmezőnek küldött visszaigazolást a nyilvántartásba vételről, a további adatok feldolgozása még tart.

Az Európai Parlament  állásfoglalásban bírálta a magyar alaptörvényt

EU - 2011-07-05

Az Európai Parlament kedden Strasbourgban megszavazta azt az állásfoglalást, amelyben - nagyrészt a Velencei Bizottság véleményére alapozva - bírálják az új magyar alkotmány elfogadásának módját és annak számos tartalmi elemét. Az EP-képviselők nagyrészt párthovatartozás szerint voksoltak: a baloldaliak, a liberálisok és a zöldpártiak javaslatát 331-en támogatták, 274-en - köztük a legnagyobb frakciót adó néppártiak - ellenezték, 54-en pedig tartózkodtak.

A statisztika javulni fog

Jegyzet - 2011-07-05
A    magyar    gazdaság    fontos    mutatói    javulnak    a    világgazdasági    válság    enyhülésével párhuzamosan, de a valós helyzet nem jobb, mint a kormányváltáskor volt. A külső konjunktúra eddig kissé kedvezőbb volt a vártnál. A belföldi kereslet visszaesése véget ért, de növekedésére csak  a  II.  félévben  lehet  számítani.

Elfogadta a Ház a munkaügyi törvénycsomagot

Belföld - 2011-07-05

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés azt a munkaügyi törvénycsomagot, amely több ponton megváltoztatja a Munka törvénykönyvét, így a heti munkaidőt, a próbaidőt, valamint a szabadság kiadását.

 A Ház a minősített többséget igénylő rendelkezéseket 296 igen szavazattal, 45 ellenében, míg az egyszerű többséget igénylő részeket 252 igen szavazattal, 90 ellenében hagyta jóvá.

EP: az alkotmányról és a magyar-kínai viszonyról is szó esett napirenden kívül az EP-ben

EU - 2011-07-05

Az új magyar alkotmányról, a régi és új európai uniós tagországok közti különbségekről és a magyar-kínai viszonyról is szó esett az Európai Parlament plenáris ülésén hétfőn, a napirenden kívüli, úgynevezett egyperces felszólalásokban.

Nem emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója

Gazdaság - 2011-07-05

Bár a Nemzetgazdasági Minisztérium javasolta, mégsem emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, miután az Országgyűlés hétfőn az alkotmányügyi bizottság zárószavazás előtti indítványának elfogadásával törölte az erre vonatkozó passzusokat a gazdasági tárgyú törvények módosítását célzó kormányzati előterjesztésből. Nő ugyanakkor a bioetanolt tartalmazó E85-ös üzemanyag jövedéki adója.

Átalakul az érdekegyeztetés, létrejön a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács

Gazdaság - 2011-07-05

Átalakul az országos érdekegyeztetés rendszere, miután a parlament hétfőn, a kormánypártok támogatásával, 233 igen szavazattal, 73 ellenében elfogadta a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) létrehozásáról szóló törvényt.Az NGTT az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, a Gazdasági és Szociális Tanácsot, valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot váltja fel, és évente legalább négyszer ülésezik majd.

Közlekedési tárgyú jogszabályváltozások

...kontra - 2011-07-05

Az Országgyűlés megváltoztatta a külföldi rendszám használatáról szóló törvényi rendelkezéseket, és a kormány hatáskörébe utalta a reklámtáblák közutak mellé helyezésének szabályozását.

    Szeptembertől az üzemben tartók nem hivatkozhatnak külföldi szokásos tartózkodási helyükre a nem magyar rendszám használatakor, azt csak a rendszeres külföldi munkavégzéssel, vagy a magyarországi forgalomba helyezés megkezdésével igazolhatják.