Archívum

Eredmények megjelenítése 52281-től 52300-ig 62863 találatból.

DEBRECENI VSC-FIORENTINA 3-4 (2-4)

Sport - 2009-10-21

A Bajnokok Ligájában a harmadik mérkőzés  2. percében első BL-góljával megszerezte a vezetést a Debrecen. Az olasz sztárcsapat, a Fiorentina öt perc alatt fordított. Mindkét védelem gyengén játszott, ezt az is bizonyítja, hogí első félidőben hat gól esett a közönségszórakoztató, jó iramú meccsen.

Meggyes pite, avagy a gójra ment ország

Jegyzet - 2009-10-21

Nem mondanám, ha nem így lenne: Meggyes Tamás útlevél nélkül nézett át a párkányi hídon, amelybe egyébként már Sólyom Lászlónak is beletört az előre be nem jelentett államközi látogatása. Az esztergomi polgármester beleszagolt egy tál finoman illatozó szlovák sztrapacskába, majd úgy döntött, hogy merénylet készül ellene.

Bevezethető a nem szakrendszerű oktatás - döntött az Országgyűlés

Belföld - 2009-10-21

200 igen, 165 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el október 19-én az Országgyűlés a közoktatási törvényt érintő módosító javaslatot, amely hatodik osztályig lehetővé teszi a nem szakrendszerű oktatás bevezetését a többcélú oktatási intézményekben. A nem tantárgyszerű, hanem műveltségi területenként rendszerezett oktatás bevezetéséről az általános iskolai oktatás mellett gimnáziumi, szakiskolai, illetve szakközépiskola feladatokat is ellátó, tehát többcélú oktatási intézmények maguk dönthetnek - írja a Független Hírügynökség.

Új tehetségsegítő program indul uniós támogatással

EU - 2009-10-21
Magyarország eddigi legnagyobb szabású tehetségsegítő kezdeményezése indult el a Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program elnevezésű kiemelt projekttel - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter október 20-án, Budapesten.

Játék határok nélkül- nagyvállalat a kicsikért

Helyi - 2009-10-21

75 elavult és megrongált játszótér vár felújításra Debrecenben: jelenleg a játszóterek negyede felel meg az uniós elvárásoknak. Az IT Services Hungary a problémát felismerve egy debreceni játszótér felújítása mellett döntött, s a munkálatokhoz a vállalat lelkes önkéntes kollégáit is segítségül hívta. Az új játszótér az európai uniós szabványoknak megfelelően, modern eszközökkel várja hamarosan a környező lakótelep legkisebbjeit.

Hónig Péter : SZÁRNYVONALAK BEZÁRÁSA  

Belföld - 2009-10-21
"Mi azt gondoljuk, már egy rövid időn belül, legalábbis egy 5 százalékos bevételnövekedést sikerülne elérni, hiszen azok az utasok, akiket így megnyerünk a közösségi közlekedés számára, azok már mind fizető utasok és nem ingyenes lehetőséggel vagy rendkívül csökkentett díjakkal közlekednek, hiszen azok már amúgy is ezeket a megoldásokat választják.

A lehetséges munkahelyekről készítenének listát bölcsészeknek

Oktatás - 2009-10-21

Tisztázni kell a bölcsész képzéssel rendelkezőket felszívó munkaerőpiac fogalmát, és a kutatóintézetektől kezdve a médiáig lajstromba kell venni azokat a releváns munkaerő-piaci szereplőket, melyek elmondhatják véleményüket a bölcsész végzettségűekkel kapcsolatban.

Kaláka 40 (Jubileumi koncert)

Ajánljuk - 2009-10-21

„A Kaláka Együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Guttenberg óta könyvekbe száműzött, „szív-némaságra” született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti „eredeti dallamot”. (Kányádi Sándor)

október 27-29. - IV. Debreceni Animációs Napok

Programajánló - 2009-10-21

Apolló mozi

Válogatás a hazai és nemzetközi animációs művészfilmek legjavából.

Az Animáció Világnapja október 28., melynek megünneplését az ASIFA, azaz az International Animated Film Association nemzetközi szervezete kezdeményezte 2002-ben. 1892-ben erre a napra esett Emile Reynaud Optikai Színházának első nyilvános vetítése Párizsban,a Grévin Múzeumban. Erre emlékezve az animációé a főszerep a filmvászon.

Debreceni Őszi Fesztivál : Frankofón Filméjszaka

Programajánló - 2009-10-21

október 22. 20.00 - Apolló mozi

Az Apolló mozi fesztiváli jelentkezésének állandó színfoltja a több éve nagy sikerrel működő francia filméjszaka. A francia nyelven vetített filmek minden alkalommal megtöltik az Apolló mozi nagytermét. Az Őszi Fesztiválon az elmúlt évek legsikeresebb francia filmjeiből láthatnak egy csokorra valót.

Most már nem romlik tovább

Befektetés - 2009-10-20

A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2009 őszén a visszaesés mélypontján van, ehhez képest a IV. negyedévben már minimális növekedés várható, Idén összességében 6-7%-os visszaesés, jövőre stagnálás körüli állapot várható.

Az Oxigén Kupa első versenye.

...kontra - 2009-10-20
A negyedik jelenet, immár a Debreceni Nagyerdőben, 2009. október 17. Az Oxigén Kupa első versenye. Balczó András, mint a verseny Fővédnöke megtisztelte versenyünket. Legtöbbünk számára ez volt az első találkozás Balczó Andrással. Kissé megilletődve fogadtuk, kissé zavarban voltunk. Először találkoztunk egy olyan emberrel, akit az egész ország tisztel, amatőr és profi sportolók ezreinek példaképe.

Nálunk járt Balczó András.

Pro... - 2009-10-20

Neve fogalom. Fogalom, mint SPORTOLÓ és fogalom, mint EMBER.

A háromszoros olimpiai bajnok (egy egyéni, két csapat), tízszeres világbajnok (öt egyéni, öt csapat), háromszor az év sportolója, 12 gyermek édesapja. Aktív versenyzői pályafutása után külhonban mesés összeget ajánlottak edzői tevékenységért. Ő itthon maradt, és a versenyeken szolgálta a sportágát.

Kiemelt projektek támogatása

Gazdaság - 2009-10-20
Kiemelt pályázatok támogatásáról is döntött októberi ülésén az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. Támogatást nyert a Debreceni Gyógyfürdő Kft „A Debreceni Aquaticum Strandfürdő minőségorientált fejlesztése” című kiemelt projektje. A beruházás teljes összege 2.6 milliárd forint, ehhez a Debreceni Gyógyfürdő Kft. 779 millió forintos támogatást igényel.

Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése

Gazdaság - 2009-10-20
Ülést tartott 2009. október 15.-én az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. Az ülésen megvitatták: a Regionális Operatív Program keretében a közoktatási intézmények fejlesztésére 2007-2008 akcióterv alapján több mint  23 milliárd forint pályázati támogatást ítéltek meg. Mivel a pályázati rendszer kerete igen tág volt, a pályázati kiírások iránt rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott.

SZÉCHENYI-KÁRTYA: hajdú-bihari eredmények

Gazdaság - 2009-10-20

A Széchenyi Kártya a mikro-, kis- és középvállalkozások részére kialakított, kedvezményes kamatozású, állami támogatásban részesített hitelkonstrukció.

Célja, hogy a pályájuk kezdetén lévő, de minimum egy éve működő, vagy már régóta tevékenykedő kisvállalkozások, egyéni vállalkozók egyszerűsített eljárással szabad felhasználású, likviditási problémákat kezelő hitelhez jussanak.

A szocialisták összekeverték Debrecent Budapesttel

Helyi - 2009-10-20
A szocialista politikusok  sajtótájékoztatójukkal nyilvánvalóan eltévesztették a helyszínt és összekeverték Budapestet Debrecennel. Ha valahol, akkor Budapesten – a szocialisták - valóban tönkretették, mind a tömegközlekedést, mind az azt működtető BKV-t. A szocialistáknak bizonyára nagy szívfájdalom, hogy itt nincsenek botrányok a DKV körül, nincsenek 100 milliós végkielégítések, nincsenek működésképtelen autóbuszok .

Debreceni tömegközlekedés: az MSZP közgyűlési javaslata a kulcs a helyzet megoldására

Helyi - 2009-10-20

Debreceni családok ezrei kerültek lehetetlen helyzetbe városunk közgyűlésének június 25-i döntése következtében. Az akkor elfogadott bérletstruktúra családok ezreinek jelent - éves szinten akár egy átlagfizetésnyi, 100-120 ezer forintos - megfizethetetlen többletterhet.

Úton a 200 néző felé

Sport - 2009-10-18

Szórakozni mentünk úgy négyszázan a DEKE –Nyíregyháza NB I A bajnokság, 3. fordulójára. Azt gondoltuk, hogy szoros küzdelemben még nyerhetünk is. Nos nem sikerült de ennek története van.

A 2009. október 23. – november 4-i ünnepségek központi programjai

Az idei október 23-a különlegesen fontos dátum a Magyar Köztársaság történetében. E napon ugyanis nemcsak az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulóját ünnepeljük, hanem a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóját is. A kormány idén is színvonalas programmal készül az ünnepségsorozatra, amelyen a hagyományos programok mellett a Parlamentben ünnepi konferencia, Budapest több forgalmas pontján pedig színvonalas szabadtéri programok idézik fel 1956 és 1989 meghatározó történelmi eseményeit.