Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén már stratégiai partnerként emlegette a Nemzetközi Valutaalapot. Holott főnöke, Orbán Viktor nemrég még úgy nyilatkozott: semmi szükségünk az IMF-re.
Az Európai Bizottság a jövőben határozottabb ellenőrzést tervez egyes Marokkóból és Egyiptomból származó élelmiszerek esetében. A kiemelt ellenőrzések célja, hogy az Európai Unióban megelőzhetőek legyenek az elmúlt hónapokban Magyarországon is tapasztalt élelmiszer-botrányok - tájékoztatott Tabajdi Csaba, az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának tagja, aki júniusban írásbeli kérdésben hívta fel az Európai Bizottság figyelmét a problémára, és a hasonló esetek megelőzésére alkalmas óvintézkedéseket szorgalmazott.
Az állattenyésztési feladatokat támogató előirányzat kerete a 2010. július 15-én kimerült – derül ki a Vidékfejlesztési Minisztériumnak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján közzétett közleményéből. A közlemény szerint a tenyésztésszervezési feladatok támogatásához biztosított 2010. évi forrás kimerülése következtében az MVH-hoz 2010. július 15-ét követően benyújtott kérelmeket érdemi vizsgálat nélkül elutasítják.
A Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Bizottság nyilvántartásba vette a Magyar Szocialista Párt, mint jelölő szervezet Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzati listáját.
Az MSZP megyei szervezete már 2010. augusztus 13-án elfogadta a megyei listát. A listát korábban azért nem hoztuk nyilvánosságra, mert véleményünk szerint csupán akkor lehet képviselői helyekről beszélni, ha világos, és egyértelmű a jelölő szervezet támogatottsága.
A kormány elfogadta azt a részletes indoklást, amelynek alapján Magyarország kéri az Európai Uniótól, hogy a 2011. április 30-án lejáró földmoratóriumot további három évvel hosszabbítsák meg – jelentette be a szakminiszter. Fazekas Sándor kiemelte: legfontosabb érvünk, hogy a földárak a nyugat-európai átlag felét-harmadát teszik ki.
A Goldman Sachs elemzője szerint a magyarországi tőkepiac rejtélyes, hiszen a kormányzati lépések miatt a régióban a legnagyobb kedvezménnyel vásárolhatóak az eszközök.
A Goldman Sachs szakértői elemzői kommentárjukban úgy fogalmaznak: a Fidesz-kormány nem hajlandó erős, és hiteles gazdaságpolitikát folytatni, így a Goldman becsléséhez képest itt tapasztalható a legnagyobb árkülönbség az eszközök tekintetében régiós szinten.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) aggodalmának adott hangot amiatt, hogy több fejlett ország olyan mértékű eladósodáshoz közelít, ami a pénzpiacokon pánikot okozhat.
A Washingtonban közzétett tanulmányában ugyanakkor a szervezet túlzottnak tartotta azokat a félelmeket, amelyek szerint a kormányok fizetésképtelenné válhatnak.
Közel 20 százalékkal nőtt a magyar kivitel júniusban, a külkereskedelmi mérleg többlete pedig már az első fél évben megközelítette a 3 milliárd eurót. Ez alapján valószínű, hogy az idén is rekordnagyságú aktívum alakul ki, már csak azért is, mert a belföldi kereslet továbbra is igen alacsony.
Ellenszavazat nélkül ment át az Ipari, kutatási és energiaügyi bizottságon (ITRE) a Herczog Edit által jegyzett jelentés az EU 2011-es költségvetéséről. A szocialista képviselő által összeállított javaslatcsomag legfontosabb megállapítása, hogy nem áldozhatjuk fel a növekedést és a versenyképességet a költségvetési megszorítások érdekében.
- A Jobbik jelenléte a politikai közéletben jelezte, hogy megváltozott demokráciánk állapota. A Jobbikkal szervezett erőként jelent meg az újfasiszta, a gyűlöletet szító politikai törekvés. Legutóbb Miskolcon - a Jobbik elnöke és Európa Parlament-i képviselőinek jelenlétében – például a cigányok gettóba zárásának terve.
A Rákóczi Szövetség 2010. augusztus 23-28. között 22. alkalommal rendezte meg Szentendrén Kárpát-medencei magyar egyetemista és főiskolás fiatalok részére táborát. A tábor 90 résztvevője, az általuk képviselt ifjúsági szervezetek nevében, kihasználva az együttgondolkodás lehetőségét a határon túli fiatalok helyzetét elemezve, a következő nyilatkozatot fogadják el:
A megváltozott Állami Számvevőszék legújabb jelentésében folytatja az Orbán-kormány hazugságokra, hangulatkeltésekre, feltételezésekből építkező rágalmazásokra alapuló stratégiáját. Most épp olyan kijelentésekre ragadtatták magukat, hogy kérdéses kimenetelű, vizsgálati szakaszban lévő ügyekkel mosták össze a Bajnai-kormány vezetőinek nevét.
Mintegy ötmilliárd forintos összegből valósult meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q-jelű épülete, melyet szeptember 1-jén adtak át. Az új épületben a villamosmérnöki és informatikai valamint a gazdasági és társadalomtudományi kar kap helyet - írja az mno.hu. A fejlesztéssel a Műegyetem második legnagyobb épülete készült el, mely kétszer négy szinten összesen 33 400 négyzetméter összterületű.
A hátrányokkal küzdő gyermekek felzárkóztatását, illetve a roma gyerekek iskolai integrációját iskola-előkészítő osztály, vagyis egy nulladik évfolyam bevezetésével orvosolná a jövőben az oktatási államtitkárság. A tervek szerint így a hátrányokkal küzdő gyerekek egy szigorúbb iskolaérettséget mérő felmérést követően csak a sikeres felzárkóztatás után kerülnének be az első osztályba.
Debrecen város 2010/2011-es tanévnyitóját 2010. augusztus 31-én az Ady Endre Gimnáziumban tartották meg, ahol Kósa Lajos polgármester összefogásra buzdította a tanárokat, a diákokat és a szülőket.
Idén a fennállásának negyedszázados évfordulóját ünneplő Ady Endre Gimnáziumnak jutott a megtiszteltetés, hogy a saját tanévnyitója mellett megtarthatta a városét is.