Kína hétfőn tette közzé idén első nemzeti akciótervét, melynek értelmében 2035-ig szeretne "erős oktatási nagyhatalommá" válni - jelentette a kínai állami média.
A Kínai Kommunista Párt központi bizottsága és az Államtanács által kiadott akcióterv célja magas színvonalú oktatási rendszer létrehozása, amelynek hozzáférhetősége és minősége "a világ legjobbjai közé tartozik majd".
A Demján Sándor 1+1 kkv beruházás-élénkítő támogatási programra az elmúlt öt hétben több mint 6500 vállalkozó regisztrált.
Ez is mutatja, hogy a vállalkozásoknak szándékukban áll beruházást indítani, új eszközöket beszerezni, és ebben támogatni szeretnék őket - mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Az Európai Bizottság konzultációt kért a Kereskedelmi Világszervezettől (WTO), hogy elérje a Kína által a szellemi tulajdon területén folytatott tisztességtelen és illegális kereskedelmi gyakorlatok megszüntetését.
Az uniós bizottság hétfőn kiadott közleményében emlékeztetett: Kína felhatalmazta a bíróságait arra, hogy kötelező erejű globális jogdíjakat állapítsanak meg a szabványhoz nélkülözhetetlen uniós szabadalmakra vonatkozóan, a szabadalom jogosultjának hozzájárulása nélkül.
A Demokratikus Koalíció (DK) követeli az üzemanyagok inflációkövető adóemelésének eltörlését - fogalmazott hétfői, online sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.
Amerika aranykorszaka most kezdődik - jelentette ki hétfőn Donald Trump amerikai elnök beiktatási beszédében.
"Ettől a naptól fogva országunk virágozni fog, és tisztelet fogja övezni világszerte, minden ország irigységének tárgya leszünk és nem engedjük meg, hogy továbbra is kihasználjanak minket. A Trump-kormányzat minden egyes napján egész egyszerűen első helyre fogom helyezni Amerikát" - hangsúlyozta a frissen felesketett amerikai elnök.
Az Európai Unió várakozással tekint az Egyesült Államok új elnökével való szoros együttműködés elé a globális kihívások kezelésében - jelentette ki az Európai Bizottság, illetve az Európai Tanács elnöke az X közösségi oldalon közzétett üzenetben. Mark Rutte NATO-főtitkár azt írta: közösen érhető el a béke a NATO segítségével
Az Egyesült Államok vissza fogja venni a Panama-csatornát és át fogja nevezni a Mexikói-öblöt Amerikai-öböllé - jelentette ki hétfőn Donald Trump amerikai elnök beiktatási beszédében.
Donald Trump azt ígérte hétfői beiktatási beszédében, hogy azonnal országos energiavészhelyzetet hirdet, feltöltik a stratégiai tartalékokat, teret adnak a fokozottabb energiakitermelésnek, és az Egyesült Államok újra exportálni fog az egész világnak.
Első elnöki rendeletei között országos vészhelyzetet fog hirdetni Donald Trump az amerikai-mexikói határon, és megkezdik több millió illegális bevándorló kitoloncolását - jelentette be az új elnök hétfőn a beiktatását követően tartott beszédében a washingtoni kongresszus kupolatermében
Nem hagyjuk, hogy eltitkolják a budapestiek elől "a város aranytartalékát kiárusító" szerződést - írta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a közösségi oldalán.
"Sokszor követeltük már, hogy hozzák nyilvánosságra, pontosan miről üzletel a kormány mini-Dubaj ügyében az arab befektetőkkel. Ehhez képest úgy kötöttek szerződést mindenféle verseny nélkül, hogy annak minden részletét eltitkolják, a vételárat éppúgy, mint a befektető valós szándékait. Ezért hétfőn adatigénylést küldtem a MÁV-nak és a Nemzeti Vagyonkezelőnek, az információszabadságról szóló törvénynek megfelelően bekértem a szerződést, annak minden mellékletével, függelékével együtt" - közölte a főpolgármester.
Újraindult a Lánglovagok Egyesület ingyenes online tanfolyama.
A Társasházak tűzvédelme 2025. e-learning közérthető leírásokkal, képekkel, videókkal vezeti be a lakóépületek tűzvédelmébe az érdeklődőket. Egyebek között foglalkozik a tűz esetén teendőkkel, a különféle tűzvédelmi eszközök, berendezések működésével, használati módjával, az otthonokban előforduló veszélyekkel, a tűzvédelmi hatósági ellenőrzéssel, valamint a Tűzvédelmi Házirend kötelezettségével.
Szombaton tovább emelkednek az üzemanyagok nagykereskedelmi árai - írja a holtankoljak.hu. Ezúttal a benzin és a gázolaj is azonos mértékben, bruttó 5-5 forinttal kerül majd többe literenként.
A horvát kormány a magas infláció miatt újabb árucikkekre terjesztené ki az ársapkákat, hogy enyhítse a lakosság terheit – jelentette be Ante Susnjar gazdasági miniszter. Az intézkedés a mindennapokban szükséges termékeket érintené, különös figyelmet fordítva az egészséges élelmiszerekre és az alapvető fogyasztási cikkekre
Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter szerint egy francia haditengerészeti járőröző katonai gép orosz megfélemlítés célpontja lett a Balti-tenger felett, a nemzetközi légtérben – írja a Reuters.
A dollár pedig 420 forintig is erősödhet. Magyarország gazdasága számára a legnagyobb kockázatot a globális hozamemelkedés jelenti
Az eredményes pályázati eljárást követően dr. Pintér Sándor belügyminiszter 2025. január 15-ei hatállyal egészségügyi intézményvezetőket nevezett ki. Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet: Dr. Ézsi Robin Gábor
Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház: Dr. Óváry Csaba
Lang Ádám a labdarúgó OTP Bank Ligában 11. helyen álló Debrecenhez szerződött.
A klub pénteken reggel a Facebook-oldalán közölte, hogy a 70-szeres válogatott hátvéddel két és fél évre szóló megállapodást kötött. A 32. születésnapját ma ünneplő védő a ciprusi Omonia Nicosiától érkezett a hajdúsági együtteshez.
Az izraeli biztonságpolitikai kabinet jóváhagyta a gázai tűzszünetet és túszalkut péntek délután -jelentette be a miniszterelnöki hivatal.
A kabinet négyórás tanácskozás után döntött a Katar fővárosában, Dohában már aláírt egyezmény elfogadásáról.
Az orosz hadsereg ballisztikus rakétával mért újabb csapást péntek délután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosára, a Dnyipropetrovszk megyében lévő Krivij Rihre, a támadásban az eddigi információk szerint négy ember vesztette életét és heten sérültek meg, közülük hárman súlyosan - közölték a helyi hatóság
Donald Trump leendő elnök Hollywoodért felelős különleges megbízottá nevezte ki Sylvester Stallone, Mel Gibson és Jon Voight színész-rendezőket csütörtökön.
A január 20-án hivatalba lépő elnök Truth Social közösségi oldalán is közzétett bejelentése szerint a három világszerte jól ismert filmes művész "különleges nagyköveteként" Hollywood-ban dolgozik majd, amelyet a leendő elnök "nagyszerű, de gondokkal küzdő helyként" jellemzett