A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) tiltott piaci manipulációt követett el - ismertette az MTI-nek pénteken küldött közleményében az MNB.
Másfél milliárd forintot meghaladó értékben valósított meg kapacitásbővítő fejlesztést a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Martfűn a gépgyártással és egyedi szerszámkészítéssel foglalkozó RIGO Szerszám- és formakészítő Kft.
Automatikussá teszi a brit kormány a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is Nagy-Britanniában maradt EU-állampolgárok előzetes letelepedett státusának véglegesítését, így az érintetteknek - ha továbbra is jogosultak a nagy-britanniai tartózkodásra - ideiglenes engedélyük lejártával nem kell újabb folyamodványt benyújtaniuk a brit hatóságokhoz.
A tárlat a múzeum ékszergyűjteményének legkülönlegesebb darabjait, illetve Spengler Katalin műgyűjtőnek és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egykori és jelenlegi hallgatóinak, valamint oktatóinak kortárs ékszereit mutatja be - olvasható a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Nemzeti Múzeum (MNMKK MNM) pénteki közleményében.
Megfenyegette a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) a szélsőjobboldalinak tartott Calin Georgescu volt államelnökjelölt.
Korábban Kelemen Hunor szövetségi elnök rámutatott: a vasgárdista eszméket hirdető jelölt valójában a "régi rendszer embere", aki mentora révén a kommunista titkosrendőrség egy hírhedt kémhálóhatához köthető - írta pénteken a Gandul.ro hírportál
Újabb nyolc országgyűlési képviselőjelöltjét mutatja be a Demokratikus Koalíció. A jelöltek között vannak a Fideszt helyben már legyőző, sikeres és népszerű képviselők, valamint a helyi közéletben aktív és elismert, helyi kötődésű jelöltek, akik most lépnek be az országos politikába.
Elhunyt Békés Itala. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész életének 98. életévében hétfőn halt meg - közölte az Örkény Színház az MTI-vel.
Mint írták, a sokoldalú és tehetséges művész búcsúztatása saját kérésére szűk családi körben lesz.
Szerdán befejezi küldetésének égbolt-felmérési szakaszát az Európai Űrügynökség (ESA) Tejút-térképezője, a Gaia. Az űrtávcső 2014 óta végez méréseket, az általa gyűjtött adatok alapján készülhetett el a Tejútrendszer eddigi legpontosabb térképe.
A Gaia űrtávcső az elmúlt évtizedben több mint hárombillió megfigyelést gyűjtött össze csaknem kétmilliárd csillagról és más kozmikus objektumról és ezzel forradalmasította a galaxisunkról és kozmikus környezetünkről alkotott képet - olvasható a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont szerdai közleményében.
Súlyos következményeket helyezett kilátásba Donald Trump arra az esetre, ha beiktatása napjáig, január 20-ig nem szabadulnak ki a Hamász palesztin terrorszervezet által 2023. október 7-én Izrael területéről elhurcolt, még fogságban tartott túszok.
Az amerikai gazdaság vezető globális szerepét, rekordszámú munkahely teremtését, csökkenő inflációt említett négyéves elnöki működésének legfőbb eredményeként Joe Biden, aki szerdán elnökségét összegző levélben búcsúzott az amerikaiaktól.
A Fehér Ház által kiadott dokumentumban a távozó elnök saját munkája eredményeként állította be azt, hogy a termelést sikerült visszavinni Amerikába, és országa vezető szerepet tölt be a világban a tudományt és innovációt tekintve is.
Utalva arra, hogy elnöki hivatalból való távozásával egy időben politikai pályáját is lezárja, élete megtiszteltetésének nevezte, hogy 50 éven át szolgálhatta hazáját.
- jelenleg is érvényes.
Ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra, ami azt jelenti, hogy további beruházások által még erősebbé kell tenni a szövetség védekező- és ellenállóképességét - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.
A NATO Katonai Bizottságának találkozója előtt Mark Rutte köszöntőjében hangsúlyozta: fokozni kell a védelmi beruházásokat, a katonai erők felkészültségét, amelyek elengedhetetlenek, de még midig nem elegendőek ahhoz, hogy a szövetség megbirkózzon a következő négy-öt évben rá váró veszélyekkel.
"A háború megelőzése érdekében fel kell készülnünk a háborúra" - fogalmazott.
2024 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 1,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 9,0 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 8,2 százalékkal nagyobb volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A megelőző hónapok csökkenését követően 2024 decemberében országosan 1,3, Budapesten 1,0 százalékkal nőttek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz képest. Az előző év azonos időszakához viszonyítva országosan 9,3, Budapesten 9,6 százalékkal voltak magasabbak a decemberi lakbérek - derül ki a KSH-ingatlan.com szerdán megjelent lakbérindexéből.
A 2015. évi bázisidőszakhoz viszonyítva országosan 113, a fővárosban 103 százalékkal emelkedtek a lakbérek, ami az inflációval korrigálva, reálértéken országosan 27, a fővárosban 21 százalékkos növekedésnek felel meg.
A Mátranovák 2030 fejlesztési program utolsó elemeként egy 600 millió forint értékű logisztikai csarnok épül Mátranovákon, a teljes hatmilliárd forint értékű fejlesztési program révén az Alstom mátranováki telephelye biztosítja majd a vállalatcsoport vasúti forgóvázkeret gyártási kapacitásának harmadát - közölte a társaság szerdán.
Németország bruttó hazai terméke (GDP) 0,2 százalékkal csökkent tavaly az előző évihez képest a német statisztikai hivatal, a Destatis szerdán közzétett előzetes számításai szerint. Egy évvel korábban, 2023-ban Németország GDP-je 0,3 százalékkal zsugorodott.
Hazánk számára Szerbia stratégiai fontosságú partner, Szerbia nélkül nincs magyar energiabiztonság és ez fordítva is igaz - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a facebook-oldalára feltöltött bejegyzésben szerdán.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának nyolc tagja az alapkamat szinten tartására, egy döntéshozó pedig 25 bázispontos csökkentésre szavazott a testület decemberi ülésén a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
Meghalt egy idős férfi egy épület alagsori helyiségében keletkezett tűzben szerda délután a Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúsámsonhoz tartozó Martinkán - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-vel.
A munkaerőpiaci kereslet és kínálat dinamikájában nem számít jelentősebb változásra az év első felében a Profession.hu, az állásportál legfrissebb felméréséből kiderül, hogy az idén minden második cég tervez béremelést, amelynek átlagos mértéke 9,5 százalék