A reálgazdaságban a válság korántsem múlt még el, a cégek tömeges bedőlése egy jó darabig folytatódni fog állítja a folyamatok és az adatok ismeretében a Coface Hungary.
.Noha a vállalkozások számához képest az évi mintegy húsz-harmincezer cégbedőlés elenyészőnek tűnik, a közép- és kelet-európai régiót tekintve még mindig a kétes vezető pozícióban található Magyarország.
Továbbra is nagy a kormánypártok fölénye a változatlanul alacsony támogatottságú ellenzékkel szemben, ugyanakkor érzékelhető mértékben csökken a Fidesz-KDNP szavazótábora - olvasható a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet decemberi felmérésében. Az elszivárgó szavazók nem másik pártot támogatnak, hanem elbizonytalanodtak mind a szavazási hajlandóságuk, mind a pártválasztásuk tekintetében.
Miközben az ENSZ 2011-et az Erdők Évének nyilvánította, a magyar magánerdők kilátásai soha nem voltak ilyen rosszak. A magánerdő tulajdonosok és gazdálkodók a 2010. október 08-i Parlamenti Erdészeti Nyílt Napon a politika legmagasabb szintjéről kaptak konkrét támogatási ígéreteket, azonban az azóta eltelt időszak történései ezzel éppen ellenkező tendenciákat mutatnak.
A Médiatanács nem máról holnapra dönt egyes rádiók szerződésének felmondásáról: a Roxy Rádió több éves elmaradással - majdnem 100 milliós díjtartozással - rendelkezett. A műsorszolgáltatási díj közpénz, ezért a Médiatanács a díjbefizetésekkel kapcsolatban fokozott gondossággal köteles eljárni.
Kutatás-fejlesztés, innováció nélkül aligha képzelhető el stabil gazdasági fejlődés, mint ahogy az emberiség előtt álló legfontosabb globális problémák megoldására sincs remény új módszerek nélkül. Bizonyosan ez a felismerés vezette az Európai Bizottságot, amikor az EU 2020-ig szóló gazdaságfejlesztési stratégiájának központi eleméül az innováció támogatását választotta.
- A Színházi Kritikusok Céhének válasza a Nemzeti Színházzal kapcsolatos kérdések kapcsán Vidnyánszky Attilával készített interjúhoz.
Amikor egy színház előadásairól az Országházban vitatkoznak, nagy szükség van minden higgadt szakmai megnyilvánulásra, ami segít megőrizni az értékeket és a művészet közös céljait.
Állítólagos kormánypárti tervek szerint Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház jelenlegi vezetője lesz Alföldi Róbert utódja a Nemzeti Színház igazgatói székében. Vidnyánszky az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, informális keretek között már régóta beszélgetnek arról, hogy ő lehetne a Nemzeti igazgatója, de a kész döntésről nem neki kell nyilatkoznia.
Állampolgársági problémák, sorsdöntések jogi felhatalmazás nélkül, házasságon kívül született, családjukból kiszakadt, sehova se tartozó gyerekkel. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2010-es vizsgálataiban ezek a migráció, vagyis a határokat átlépő, lakóhely-, munkahely- és társadalomváltás különös kísérőjelenségei.
2010. január 5-én a Miskolci Városi Bíróságon megkezdődik a tárgyalás azoknak a sajóbábonyi romáknak az ügyében, akiket a Btk. 174/B. §-ában szabályozott közösség elleni erőszak bűntettével vádol az ügyészség. A vádlottak 2009 novembere óta előzetes letartóztatásban vannak.
Megszerezte első győzelmét nemzetközi kupameccs csoportkörében a DVSC-TEVA.
A Sampdoria elleni, utolsó Európa Liga-mérkőzést kisebb kellemetlenség előzte meg, ugyanis egy ismeretlen tegnap este megkeresett két játékost, Mirszad Mijadinoszkit és Dajan Simacot, akiket megpróbált rávenni a meccs eredményének befolyásolására.
Az Athenaeum az interneten projekt keretében a világhálón is kereshető lesz a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának és öt akadémiai kutatóintézet könyvtárának jelentős része. A könyvtár egy új közösségi térrel is várja a látogatókat, amelyben egy tizenhat férőhelyes digitális dolgozószoba, valamint egy előadó- és egy videokonferencia-terem is helyet kapott.
A befolyásos brit hetilap cikke szerint a kormány egymás után hajtja az ellenőrzése alá Magyarország független intézményeit. Jó hír a Jobbik támogatottságának gyengülése, a kedvező növekedési kilátások és a romákra jutó figyelem.
"Hatalomra éhesen" címmel, "A kormány egymás után hajtja ellenőrzése alá Magyarország független intézményeit" alcímmel jelentetett meg helyzetértékelést a magyar kormány politikájáról legújabb kiadásában az Economist.
971 millió forintos támogatást ad a kormány a gyermekekkel kapcsolatos tevékenységgel foglalkozó 240 alapítvány, közalapítvány és társadalmi szervezet részére a kormányprogramban megfogalmazott célok mentén - olvasható a fidesz.hu-n. A kiemelten támogatott célok közé tartozik többek között a közoktatás speciális feladatainak támogatása, mint például az oktatási-képzési csereprogramok segítése, vagy a fogyatékos gyermekek fejlesztése.
Elveszti önállóságát 2012. január 1-jétől a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) és a Rendőrtiszti Főiskola (RTF) is, miután azokat a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározat szerint összevonják a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Közigazgatás-tudományi Karával - olvasható az eduline.hu-n.
Stabil, megbízható, hosszútávon kiszámítható nyugdíjrendszert hozott létre a hétfőn elfogadott nyugdíjtörvény és a szerdai kormányülésen hozott határozat – mondta Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott. Stimmel. Stabilan veszteséges, megbízhatóan országrontó és kiszámíthatóan gazdasági csődbe vivő nyugdíjrendszer immár a miénk.
A kormány 750 millió forintot ad a Felsőzsolca környéki árvízkárok megelőző beruházások elvégzésére. A kormány több beruházást hajt végre januártól annak érdekében, hogy az árvizek alacsonyabb szinten vonuljanak le, illetve minél kisebb kárt okozzanak. A munkálatok végrehajtására közcélú munkásokat is bevonnak. Emellett a veszélyeztetett 90 település víz-kárelhárítási terveit is felülvizsgáltatja, és azok elkészítéséhez pénzügyi támogatást ad.
A kormányváltás környékén, amikor azon kezdtem igyekezni, hogy ne keveredjek felesleges politikai vitákba, még arra gondoltam, nem fogok megjegyzéseket tenni az új kormány gazdaságpolitikájára, akár még akkor sem, ha érdemtelen módon kétségbe vonják majd az általunk elért eredményeket.
Az Állami Számvevőszék elvégezte Budapest Főváros Önkormányzata költségvetési gazdálkodásában kialakított belső kontrollok működésének 2010. évi ellenőrzését. A számvevők által feltárt, az állományba nem tartozók megbízási szerződéseihez kapcsolódó szabálytalanságok megalapozzák a bűncselekmény gyanúját, ennek megállapítása esetére pedig az Állami Számvevőszékről szóló törvény az illetékes hatóság haladéktalan megkeresését írja elő.
- A bilincs alkalmazása önmagában nem jelenti az alkotmányos jogok sérelmét, azonban az ilyen korlátozás feltételeit és módját egyedi részletszabályok helyett törvényben lenne szükséges szabályozni. Az indokok között nem szerepelhet a nagy sajtóérdeklődés, az elővezetett személlyel rokonszenvezők száma, vagy a megfélemlítés szándéka – tartalmazza az állampolgári jogok biztosának jelentése.
Az Országgyűlés a közelmúltban elfogadta a nehéz helyzetbe került lakáshiteleseket segítő törvénycsomagot, amely november 27-én életbe is lépett. A törvénymódosítás több oldalról nyújt védelmet a bajba került lakáshiteleseknek: a bankoknak kötelező a deviza középárfolyam vagy a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamának alkalmazása,