Sajtóhírek szerint Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke részt vett a Fidesz hétfő délelőtti frakcióülésén. Ha ez igaz, akkor ezzel megsértette a médiatörvényt, amely kimondja, hogy a Médiatanács elnöke pártpolitikai tevékenységet nem folytathat . Egy párt zárt frakcióülésén részt venni márpedig nem más, mint pártpolitikai tevékenység.
A Legfelső Bíróság ítéletével hatályában fenntartotta a Karcag Város Önkormányzata felperesnek dr. Vadai Ágnes alperes ellen személyhez fűződő jog megsértésének megállapítása által indított perben a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, melyben Karcag Város Önkormányzata keresetét a bíróság elutasította.
Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap
Fazekas Csaba vezérigazgató részére
Tisztelt Vezérigazgató Úr!
A Közmédiumok Szakszervezeteinek Fórumába tömörült szakszervezetek nevében fordulunk Önhöz.
A Közmédiumok Szakszervezeteinek Fórumába (KFSZ) tömörült szakszervezetek teljes egészében egyetértenek közmédiumok üzemi tanácsainak levelével, amelyet az új szervezet létrehozásával kapcsolatban írtak az illetékeseknek és közjogi méltóságoknak.
Az alapító szakszervezetek úgy látják, hogy a munkahelyek védelme, a foglalkoztatás biztonságának megteremtése érdekében szükséges az érdekképviseleti munka összehangolása, egységesítése.
Amennyiben a magánnyugdíjpénztári megtakarítást, illetve a 12 év alatt felhalmozott vagyon egy részét elkölti a kormány, akkor az növeli az államadósságot - felelte egy kérdésre Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, a hétfői tájékoztatón.
A közoktatási koncepció szövegének a NEFMI honlapján 2010. december 11-én elérhető változata alapján a Közoktatáspolitikai Tanács diák oldala elkészítette véleményét az új közoktatási törvény koncepciójáról.
A törvénykoncepció bevezetése szerint a kerettörvény azért jó megoldás, mert: A jogbiztonság, a kiszámíthatóság és a kellő rugalmasság így egyaránt garantálható.
A belügyminiszter és a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka is szakmai egyetértéséről és az elrendelt intézkedésekről tájékoztatta Szabó Máté ombudsmant, aki korábbi helyszíni vizsgálata után javaslatokat küldött a baracskai börtönben tapasztalt problémák megszüntetésére.
Az Európa Tanács 2010. december 20-i ülésén a mérgező, egészségünket veszélyeztető biocidok (rovar- és rágcsálóirtó, valamint fertőtlenítő szerek) piacon tartása mellett foglalt állást. A Tanácsi Közös Álláspont jelentős visszalépés az Európai Parlament (EP) által szeptemberben megszavazottakhoz képest.
Szalai Annamária elnök
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Fazekas Csaba vezérigazgató
Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap
Belénessy Csaba vezérigazgató
MTI Zrt.
Ókovács Szilveszter vezérigazgató
Duna TV
Medveczky Balázs vezérigazgató
MTV Zrt.
A Budai Liberális Klub legutóbbi rendezvényén Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT egykori elnöke pedig úgy vélte: a magánpénztárak megszüntetésével a magyar tőkepiacnak is vége lehet. Szalay-Berzeviczy Attila a mostani és a korábbi kormányok hibájaként rótta fel a kizárólag rövid távú gondolkodást és azt, hogy a politikusok soha nem ismerték fel a tőkepiac, a tőzsde szerepét a gazdaságban.
Magyarországnak az Európai Unióban való tekintélyéért felelősséget érző, az EU támogatásával megvalósuló hazai fejlesztések sikere iránt elkötelezett politikusként szükségesnek tartom, hogy parlamenti indítványban hívjam fel a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság erélyes hangú levélben adott hangot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől való tömeges szakértői elbocsátásoknak.
Nem személyi, hanem a törvényalkotás tempójával kapcsolatos vitának tartja a Rogán Antal által jegyzett alkotmánymódosítási javaslat körül kialakult nézeteltérést Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki az MTI-nek nyilatkozva rögzítette: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek semmilyen konfliktusa nincs a kormánypárti képviselőcsoporttal.
Az Európai Bizottság hétfőn úgy döntött, hogy engedélyezi Magyarország számára a termőföld-vásárlási moratórium, a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező uniós polgárok és valamennyi jogi személy termőföldszerzésének korlátozására vonatkozó átmeneti időszak meghosszabbítását három évvel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő bizottsága indokolta a kamatemelést. Az irányadó rátát 5,5 százalékról 5,75 százalékra emelte a jegybank, 25 bázisponttal.
A forint 11 óra körül jelentős gyengülést mutatott az euróval szemben a bankközi devizapiacon, 273 alatti szintről 274,8-ig gyengült. A hullámot a tanács kamatemelése sem állította meg, a forint átlépte a 275-ös szintet az irányadó ráta megemelése után.
Sólyom László szerint az Orbán-kormány módosításaival visszalépés történt az európai alkotmányossághoz képest.A volt köztársasági elnök egy az alkotmányozásról szóló konferencián leszögezte: nem beszélhetünk konzervatív fordulatról, sem pedig forradalmi változásról. Megfogalmazása szerint "ez nem az a helyzet, amikor a nagy nyakazógépet elviszik és jönnek az öreg bürökraták, akik tudják, hogyan kell egy államot berendezni.