Archívum

Eredmények megjelenítése 53301-től 53320-ig 67686 találatból.

Leminősítési hullám Európában

Külföld - 2010-12-23

Fenyegetnek és leminősítenek egész Európában a nagy hitelminősítő intézetek. A mostani körbe Portugália és Horvátország került bele, de a legutóbbi államkötvény aukción Spanyolország is csak nagy hozamokkal tudott értékesíteni.

Tisztelt Köztársasági Elnök úr!

Belföld - 2010-12-23

Az Országgyűlés december 20-i ülésén, heves záró vita után elfogadta a  T/1747 számú A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról” szóló törvényjavaslatot.

 A törvényjavaslat súlyos alkotmányossági problémáit és aggályait nem csak az ellenzéki pártok, hanem jelentős nemzetközi és hazai intézetek, komoly szakmai tekintélynek örvendő alkotmányjogászok is többszörösen kifejtették nyilvános fórumokon.

Az EKB nem emelt lényegi kifogást a jegybanktörvény módosítása ellen

Nem emelt érdemi kifogást az Európai Központi Bank (EKB) a kormánynak a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvénymódosítási javaslata ellen - ez derül ki az EKB elnöke, Jean-Claude Trichet leveléből. Mégis ezzel a ténnyel ellentétes állítások jelentek meg a magyar médiában - az EKB elnökének levelére hivatkozva.

Merkel is figyelmezteti Magyarországot!

Vélemény - 2010-12-22

A német kormány nagy figyelemmel követi a médiára vonatkozó törvények alakulását Magyarországon - jelentette ki szokásos szerdai sajtóértekezletén Christoph Steegmans helyettes kormányszóvivő. Egyúttal leszögezte, hogy Magyarország mint az EU jövendő soros elnöke különleges felelősséget visel azért az összképért, amely az Európai Unióról a világban kialakul.

 Diktátornak nevezte Orbánt a luxemburgi külügyminiszter

Külföld - 2010-12-22

 Egy interjúban a magyar médiatörvényt bírálta a luxemburgi külügyminiszter, aki szerint kérdés, hogy Magyarország egyáltalán méltó-e az EU-elnökségre. Szerinte a médiatörvény életbe lépése után már nem csak Lukasenkót lehet majd európai diktátornak nevezni.

Führerstaat lett Magyarország a német lapok szerint

Külföld - 2010-12-22

Az európai lapok elemzői szerint a két évtizeddel ezelőtt kivívott szabadság került veszélybe Magyarországon. A legóvatosabban a Frankfurter Allgemeine Zeitung fogalmaz, amely szerint az új médiatörvény kötéltánc a médiaszabályozás és a cenzúra között.

Több német napilap kommentárban foglalkozott szerdán az Országgyűlés által elfogadott új médiatörvénnyel.

Kibontakozó megoldás a magyar közösségek számára Németországban

Külföld - 2010-12-22

Rendeződni látszik a németországi magyar protestáns közösségek sorsa, hiszen öt év szünet után újra tárgyalóasztalhoz ült a német egyházakat tömörítő EKD és Bölcskei Gusztáv a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke.

Hétmilliárd forint babakötvényekben

Befektetés - 2010-12-22

Öt nagy kereskedelmi banknál mintegy 7 milliárd forint gyűlt össze a babakötvényhez kapcsolódó Start számlán – derült ki a hitelintézetek által a Világgazdaságnak küldött adatokból.

A közel 65 ezer számlából csak az OTP Banknál 37 ezret nyitottak, és a rajtuk nyilvántartott összeg túllépi a 3,6 milliárd forintot.

Vizsgálja az EU a Malév állami támogatását

EU - 2010-12-22

Vizsgálatot indít az Európai Bizottság a Malévnál az állami támogatások ügyében, amelyek sérthetik az közösség szabályait – írja a Bloomberg a bizottság közleményére hivatkozva.

A bizottság gyanúja szerint a magyar állam tőkeinjekcióval, kedvező kölcsönökkel és adóhalasztásokkal kedvezőbb pozícióba hozta a nemzeti légitársaságot más piaci szereplőkkel szemben, amely sérti az uniós versenyszabályokat.

Finantial Times Deutschland:Komoly fordulatra készülhet Magyarország

Fontos - 2010-12-22

A magyar kormány kétharmados többségével várhatóan a jegybankra is nagyobb hatást gyakorló lépéseket fog hozni – írja a Finantial Times Deutschland. A német napilap szerint a hétfői kamatemelés inkább a kormány kritikája, semmint a valós piaci helyzetre való reagálás. Az elemzők szerint tavasszal komoly pénzpiaci fordulat várható Magyarországon.

Oszkó: Orbánék ügyelnek arra, hogy ne szakadjon be a forint

Olvastuk - 2010-12-22

Úgy járt a kormány, mint az úszó, aki hínáros vízhez ért: ahelyett, hogy óvatos mozdulatokkal kievickélt volna, kapálózni kezdett, és a hínár fogságába esett - érzékeltette a volt pénzügyminiszter a Népszabadságnak nyilatkozva, miként akadozik az Orbán-kormány gazdasági stratégiája.

Már a német lakosság is kevésbé optimista

Csökkent a német fogyasztói hangulat indexe, ami a növekedés lassulását jelzi előre számolt be a GfK piackutató intézet.

A fogyasztói hangulat index 5,4 pontra csökkent a decemberre vonatkozó 5,5 pontról. Ez jóval elmarad a Bloomberg által megkérdezett elemzők várakozását, akik átlagosan 5,7 pontos indexet vártak.

Parragh: Nem a nemzeti tőke ellen beszélek

Gazdaság - 2010-12-22

Parragh László szerint az itthon termelt jövedelem hét százaléka hagyja el az országot extraprofit formájában, ami az elmúlt tíz év alatt több ezermilliárd forintot tett ki.

A magyarországi vállalatok működési költségei lényegesen magasabbak, mint a nyugat-európai vagy a visegrádi országokban - jelentette ki az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Magántanulók, közfeladatok

Oktatás - 2010-12-22

A tanuló – a magántanuló is - az iskolával tanulói jogviszonyban áll. Az iskola igazgatója köteles tájékoztatni őt és szüleit a magántanuló jogairól és kötelességeiről. A magántanulót ugyanazok a jogok illetik meg, mint az iskolába járó többi tanköteles fiatalt, de egyes jogait külön is nevesíti a jogszabály.

Egész életen át tanulás – az ombudsman az időskorúak képzési lehetőségeiről

Fontos - 2010-12-22

A kormány figyelmét is felhívta az ombudsman annak fontosságára, hogy minél több időskorú vehessen részt a felnőttoktatásban. Szabó Máté egyszersmind a jogszabályok áttekintését is  javasolta annak érdekében, hogy az egész életen át tartó tanulás intézményei rendszerszerűen működhessenek együtt.

Andy Vajna a Szerencsejáték Zrt.-nek adja el kaszinóérdekeltségét

Gazdaság - 2010-12-22

Andy Vajna producer 750 millió forintért eladja a budapesti Tropicana kaszinóban lévő tulajdonát a Szerencsejáték Zrt.-nek a Népszabadság információja szerint.

A Tropicanát üzemeltető Belvárosi Kaszinó Kft. tavaly 176 millió forint veszteséget "hozott össze", az árbevétele pedig 2,7 milliárdról egy év alatt 2,1 milliárd forintra esett vissza.

Ha Szilveszter, akkor tűztijáték?

Ajánljuk - 2010-12-22

A Pirotechnikai termékek polgári célú forgalmazásáról, illetve felhasználásáról szóló rendelet / polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről szóló 155/2003. (X. 1.) Korm. Rendelet / egész évben lehetővé teszi a csekély hatóanyag-tartalmú, ún. játékos pirotechnikai termék szabad forgalmazását és felhasználását. E termékeket a 14. életévüket betöltött személyek egész évben engedély nélkül megvásárolhatják és használhatják.

A gázár Európában nem politikai döntés kérdése

EU - 2010-12-22

Bár a politika szereti elhitetni az emberekkel, hogy egy varázsütéssel csökkenti a gázárakat, Európa azonban afelé halad, hogy ez piaci kérdés maradjon  – fogalmazott Herczog Edit az Országgyűlésben kedden. Mindenki számára elérhető, megfizethető és környezetbarát energia kell, összegezte az EP-képviselő az európai energiapolitika kihívásait, melyek a 2011-ben esedékes uniós magyar elnökségre is feladatokat rónak.

Válasz az LMP-nek

Belföld - 2010-12-22

Szalai Annamáriát, a Médiatanács elnökét a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja hívta meg hétfői ülésére.

  A Médiatanács elnöke, mint leendő jogalkalmazó nyilvánított véleményt a médiatörvény tervezetéről.

Nem hagy időt a magán-nyugdíjpénztári tagoknak a kormány!

Belföld - 2010-12-21
A november 24-én tartott kormányszóvivői tájékoztatón Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt ígérte, 45 napjuk lesz azoknak, akik nyilatkozni kívánnak magánnyugdíjpénztárban maradásukról. Az eseményről az MTI így tudósított: