Archívum

Eredmények megjelenítése 54441-től 54460-ig 67238 találatból.

Sosem látott veszteséget könyvelt el a British Petrol

Külföld - 2010-07-29
Történetének legnagyobb veszteségét, összesen 17 milliárd dollár mínuszt könyvelhetett el a British Petrol angol olajipari vállalat 2010 második negyedévében. A negatív eredmény oka, hogy a cég 29 milliárd dollárt költött a mexikói öbölben bekövetkezett olajszennyezés következményeinek elhárítására.

Az interneten keressük az egészséget 

Egészségügy - 2010-07-29
A gyógyszerek és gyógyhatású termékek magyar vásárlói körében a világhálón való tájékozódás kiemelkedő szerepet játszik. Amíg ugyanis a magyar internet-használók egyharmada (34 százaléka) csak akkor vásárol medicinát, ha előzetesen tájékozódik róla a weben, addig Európában a felénél is kevesebb, 15 százalék.

Júniusban sok haszonjárművet vettek az európai fuvarozók

Gazdaság - 2010-07-29
Dinamikus fejlődésnek indult a haszonjárműpiac Európában. Bár az első fél évben gazdára talált 919 ezer jármű csupán 4,6 százalékkal volt több, mint az elmúlt év első felében, júniusban már 13 százalékos volt az eladásnövekedés. Ez azt jelenti egyben, hogy minden kategóriában több mint 10 százalékkal több tehergépkocsi kapott rendszámot a 27 uniós és a három EFTA-tagországban.

Új közoktatási törvényt tervez az államtitkár

Oktatás - 2010-07-29
Egyeztetést kér a tervezett új nemzeti alaptantervvel és közoktatási törvénnyel kapcsolatban Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az oktatási államtitkártól, aki új feltételrendszert dolgozna ki a hat- és nyolcosztályos iskolák számára, és megszüntetné a normatív alapú támogatási rendszert.

Magyar-Szlovák Ipolytisztítási akció

Belföld - 2010-07-29
Több mint 30 önkéntes tisztítja meg a szeméttől a magyar-szlovák határfolyó, az Ipoly 40 km-es szakaszát augusztus 1-éig. A Magosfa Alapítvány 2005. óta szervezett akciójának célja a folyó környezeti állapotának javítása, a helyi lakosok, döntéshozók valamint az idelátogatók szemléletformálása. Egy-egy akció során csaknem száz zsák szemetet gyűjtenek össze, s ennek következményeként az évek során csökkent a szemét mennyisége. 

Növelte a gyógyítás kiadásait az áfaemelés 

Egészségügy - 2010-07-29
Öt százalékkal nőtt az első negyedévben az egészségügyi ágazat árindexe az előző év azonos időszakához képest, ez alacsonyabb a teljes inflációnál – áll az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet elemzésében. Az ágazat fogyasztói kosara jelentősen különbözik a lakosságitól, hiszen a gyógyszer, a vegyszer és a vásárolt szolgáltatások részaránya közel 44 százalék.

Az LMP nyílt levele az országgyűlés elnökének

Schmitt Pál,

 

az Országgyűlés elnöke

 

részére

Schmitt Pál teremtsen tiszta és egyértelmű helyzetet!

Fontos - 2010-07-28

Nyílt levélben arra kéri Schmitt Pál házelnököt az LMP frakcióvezetője, hogy – az alkotmányos intézményekbe vetett bizalmat megőrizve – minél előbb írja alá a parlament rendkívüli ülésszakának utolsó napján elfogadott törvényeket, és ezzel tegye lehetővé, hogy Sólyom László vizsgálhassa meg azok alkotmányosságát.

Törvénysértés a gyógyfürdőknél

Fogyasztóvédelem - 2010-07-28
Tovább zsugorodik az OEP gyógyfürdőkasszája, így drasztikusan csökken a kezelt betegek száma. Eközben a fürdők mulasztásos törvénysértést emlegetnek, mivel a kialkudott új tb-támogatás összegét két és fél éve nem hirdette ki a szaktárca. A gyógyfürdő-szolgáltatások ugyan szabadárasak, de a betegek többsége ma sem képes megfizetni a fürdő ára és a támogatás közötti különbözetet, így üzleti szempontból sem emelik azt.

Felszámolási rekord a vendéglátóiparban

Gazdaság - 2010-07-28
Felszámolási rekordot hozott a június a szálláshelyszolgáltatással vagy vendéglátással foglalkozó cégek körében. Az elmúlt másfél év egyik hónapjában sem indult meg annyi eljárás, mint 2010 júniusában – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A 110 megindult eljárást leginkább az első negyedév utolsó hónapja közelíti meg: márciusban 103 cég dőlt be.

Csak a 100 százalékos gyümölcsléből iszunk többet  

Gazdaság - 2010-07-28
2010 első harmadévében visszaestek a magyar háztartások alkoholmentes hidegital vásárlásai. Mind gyümölcsléből, mind pedig szénsavas üdítőitalokból kevesebbet vásároltunk – állapítható meg a GfK Hungária Háztartáspanel 2010-ben mért eredményeiből. Hazánkban a szénsavas üdítőitalok közel 40 százalékát az 5 000 főnél kisebb lélekszámú településeken vásárolja meg a magyar lakosság.

41 ezer rossz kölcsönt alakított át az OTP 

Pénzügyek - 2010-07-28
Az OTP eddig 41 ezer rossz hitelt strukturált át, több mint ezer milliárd forint értékben – mondta az MTV-nek Pongrácz Antal, az OTP vezérigazgató-helyettese. Az első negyedév végére 10,7 százalékot ért el a rossz kölcsönök aránya, a nem teljesített hitelek finanszírozására felhalmozott tartalék rekord szintet, 553 milliárd forintot ért el.

Szépül a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő

Gazdaság - 2010-07-28
Megkezdődött a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdő rekonstrukciója. Az Európai Uniós támogatással megvalósuló, több, mint 1,2 milliárd forint értékű fejlesztés, a fürdő folyamatos működésének biztosítása érdekében több szakaszban valósul meg. A beruházás két jelentős elemének munkálatai már befejeződtek.

Ferihegyi kirúgások  

Belföld - 2010-07-28
Több embert is elbocsátottak a ferihegyi reptéren, miután egy vizsgálat több biztonsági hiányosságot is megállapított, melyek miatt leminősítették a repteret. Így a Budapestről érkező utasokat úgy kezelik majd, mintha az EU-n kívülről érkeztek volna. Márton Attila, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium légügyi biztosa megerősítette a hírt.

Újabb olajbaleset a Mexikói-öbölben

Külföld - 2010-07-28
Miközben a Greenpeace környezetvédelmi csoportjának aktivistái megszállták a Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófáért felelős BP több londoni töltőállomását, addigra újabb olajbaleset sokkolta a környékbeli lakosokat. Hat méter magasra lövellt fel ugyanis a napokban az olaj abból a Louisiana állam partjainál található tengeri olajkútból, aminek egy vontatóhajó véletlenül nekiütközött.

 Most érdemes vásárolni - Vonzóak az olcsó hazai ingatlanok

Befektetés - 2010-07-28
Az ingatlanbefektetők érdeklődése tavaly év vége óta növekedett, bár a befektetési volumen még mindig jelentősen az elmúlt évek szintjei alatt van. A magyar piac kezd kilábalni a pénzügyi válság által tavaly okozott negatív hatásokból, és a gazdasági stabilitás és egyensúlyjavítás irányában tett kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a befektetők bizalma is visszatérőben van az ország.

Vizsgálat a Tescós bérkifizetések miatt

Gazdaság - 2010-07-28
A 19 megyében összesen kilencvenöt áruházat érintő munkaügyi eljárást azért kezdeményezte a hatóság, mert a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szerint a Tescóban dolgozó pénztárosok nem kapták meg az úgynevezett szakmai bérminimumot. A Tesco ugyanis a törvényben előírt, 89 500 forint helyett a saját szabályai alapján határozza meg a különböző munkakörök után járó fizetéseket.

A hálapénz tartja életben az egészségügyet? 

Egészségügy - 2010-07-28
Hatalmas méreteket öltött a hálapénzrendszer az egészségügyben. A Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének elnöke szerint évente több tízmilliárd forintot adnak borítékban a betegek az orvosoknak. Pusztai Dezső szerint részben a hálapénz tartja életben az egészségügyet, ugyanakkor pusztán az orvosi fizetések növelésével nem lehet megoldani a problémát.

Őrizetben a "zárfésű" "mesterei"

Fontos - 2010-07-27
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 6 főt vett őrizetbe hétfőn, lopás bűntette és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette megalapozott gyanúja miatt.

India az EU-val tárgyal

...kontra - 2010-07-27
Újabb tárgyalási fordulót tart a szabad kereskedelmi megállapodásról Indiával az EU. A felek decemberre szeretnék véglegesíteni a megállapodást.