Eredmények megjelenítése 54941-től 54960-ig 67615 találatból.
Környezetvédők százai mentik az olajban fürdő madarakat és egyéb állatokat a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa után, és a térségben ezrével telepítik át a teknőstojásokat a partra sodródó szennyezéstől. A kiömlő olaj hatalmas károkat okozott az öböl élővilágában, a pusztuló halakról, növényekről és a vízben lebegő mikroszkopikus élőlényekről nem is beszélve.
Valamivel több, mint négy százalékkal emelkedetek a fizetések 2010 első öt hónapjában a KSH adatai szerint. A reálbérek a versenyszférában 3,9, míg a közszférában 4,3 százalékkal nőttek az elmúlt évhez képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 204 300 forint volt. A legjobban fizető gazdasági ág a pénzügyi és biztonsági tevékenység volt, átlagosan havi 444 ezer forintos bruttó fizetéssel.
Srí Lankán kötelezővé tették az ország két hivatalos nyelvének, a szingaléznek és a tamilnak az ismeretét a rendőrök számára. Srí Lanka még csak most ébred a szingalézek és tamilok között több évtizeden át dúló szinte már polgárháborúból, a politikai akarat a két nyelv kölcsönös megismerésétől is várja a két népcsoport tartós békéjét.
Sajtóinformációk szerint rendőrségi vizsgálatot rendelt el a Pest Megyei Főügyészség, valóban történtek-e visszaélések a Tescónál a rendkívüli munkavégzés kifizetésénél, a cég pedig belső vizsgálatot indított az ügyben. A cég szóvivője elismerte, hogy a kifogásolt számítógépes program nem tökéletes, mert nem tudja kezelni azt, amikor hét napon belül átszervezik a dolgozók munkarendjét.
Augusztus 2-ig meghosszabbította a beadási határidőt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az innovatív, kísérleti programok támogatására meghirdetett pályázati kiírásnál. Az Új Magyarország fejlesztési terv Társadalmi megújulás operatív programjában megjelent konstrukció a hátrányos megkülönböztetés és az egyenlőtlenségek csökkentését szolgálja a munkaerőpiacon.
Lassulást mutatott a kínai gazdaság növekedési üteme, amely leginkább a kormányzati gazdaságösztönző intézkedések enyhítésének a következménye. A világ harmadik legnagyobb gazdasága a második negyedévben 10,3 százalékra lassult éves szinten az első negyedévben mért 11,9 százalékról - közölte a kínai országos statisztikai hivatal.
Az államháztartás hiánya 297,4 milliárd forint volt júniusban. Ezen belül a központi költségvetés 293,3 milliárd, a társadalombiztosítás 7,4 milliárd forintos deficittel, míg az elkülönített állami pénzalapok 3,3 milliárd forintos többlettel zártak - közölte a napokban a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Sólyom László köztársasági elnök október 3-ára tűzte ki az önkormányzati választást, ugyanezen a napon lesz a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választása is. Az önkormányzati választás egyfordulós, amely az ország településszerkezetéhez igazodva, településtípusonként más-más elemekből áll össze.
Elemzők szerint kitöltheti 2013-ig tartó mandátumát Simor András a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó szakértők többsége úgy véli: a jegybank elnök fizetésében sem lesz változás. Így nem valósulhat meg Orbán Viktor miniszterelnök terve, aki a mostani 8 millió forintról 2 millióra csökkentené Simor András havi bérét.
Jóváhagyta a görög parlament a napokban a közalkalmazotti nyugdíj-reformtörvényt.
Miközben a törvényhozás a jogszabályt tárgyalta, egy újabb sztrájk bénította meg a kormány megszorító intézkedései miatt a légiközlekedést Görögországban. A szavazás idején pedig több százan tüntettek a parlament előtt.
Első alkalommal ismerte el a japán Toyota autógyár, hogy több modelljénél is gondok voltak a beragadó, illetve a szőnyeg alá beakadó gázpedállal. Azoknál a visszahívott típusoknál volt probléma, amelyeknél hirtelen, veszélyes gyorsulásra panaszkodtak a vezetők - írta a The New York Times.
A parlagfű jobb megismerését és ezáltal az allergia elleni védekezés javulását szolgálja az az ismeretterjesztő tananyag, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium dolgozott ki a felső tagozatos általános iskolásoknak. A tananyag célja, hogy a diákok elsajátítsák az allergiával kapcsolatos alapvető és legszükségesebb információkat.
Kis híján az életébe került egy kőteleki kéményseprőnek, hogy egy utcai kútból akarta felfrissíteni magát. A kéményseprő munkája végeztével a sapkáját vizezte be a közkútnál, amikor észrevette, hogy a csapból folyó rózsaszínes víz a fekete fejfedőt narancssárgára színezte.
Meg kell tartania viszonylagos önállóságát az APEH-nak, az adórendőrségnek és a VPOP-nak, ám szakmai alapon együtt kell működniük - mondta egy napilapnak Arnold Mihály, akit a napokban neveztek ki az adóhatóság és a VPOP integrációját koordináló bizottság vezetőjének.
Nem megfelelően elkészített bort szűrtek ki két borászatnál, egy termelő uborkája pedig tiltott növényvédő szer hatóanyagot tartalmazott - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján. A közlemény szerint szintetikus glicerint és azorubin színezéket találtak a Balaton-Vin Kft. borában, Farsang Tibor egri pincészetéből származó 2008-as évjáratú Egri Ottonel Muskotály fehér borból pedig mesterséges édesítőszert, szacharint mutattak ki.
Vádat emeltek Szergej Sztanisev volt bolgár kormányfő ellen, mert több titkos iratot is elveszített. Az ügyészség a titkos ügykezelésben elkövetett hanyagság miatt állítaná bíróság elé az egykori miniszterelnököt. Szergej Sztanisev, bolgár szocialisták jelenlegi pártelnöke a vád szerint hét titkos iratot veszített el hivatali ideje alatt.
Csődbe mehet a biztosítási alkuszok többsége, ha a parlament jelenlegi formájában fogadja el a bankadó bevezetését – állítja a biztosítási alkuszokat tömörítő több hazai szövetség. Főként a kis- és családi vállalkozásként működő alkuszcégeknél lehetnek fennmaradási és működési problémák – véli Püski András, a MABIASZ elnöke.
Jelenleg megfelelő a Balaton vízminősége, ám ha legalább három hétig folytatódik a kánikula, akkor elszaporodhatnak a tóban az algák. A kékalgák közül néhány fajta allergiás tüneteket okozhat azoknál a fürdőzőknél, akiknek érzékeny a bőre.
A gazdasági krízis hatásai utolérték a román diplomáciát is. A tárca vezetője bejelentette, a 2010 esztendőben 20 százalékkal csökkentik a minisztérium kiadásait. A lefaragások végrehajtását a kormányzat már korábban elkezdte, 573 alkalmazottól megválnak, és tervezik több nagykövetség, illetve konzulátus bezárását.
Emelni kell a pedagógusok bérét, a minőségi iskolai munkát pedig külön díjazni kell – jelentette ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára. Hoffmann Rózsa azt reméli, hogy a következő évi költségvetés már megteremti az első feltételeket a tanári fizetések emeléséhez.