Ünnepi közgyűlésen emlékezett az 1956. október 23-i eseményekre a városi képviselő-testület csütörtökön. Ebből az alkalomból 3 Csokonai-díjat, 1 Hatvani-díjat és 2 Hajós Alfréd-díjat adományoztak. Csokonai-díjat a kulturális élet, az irodalom, a művészetek terén végzett kimagasló alkotó tevékenységért adományoz a közgyűlés.
"Biztatónak" tartja Ehud Olmert izraeli miniszterelnök moszkvai tárgyalásait, amelynek során Vlagyimir Putyin elnökkel elsősorban az iráni nukleáris program ügyét vitatták meg - közölte pénteken az izraeli kormányszóvivő. Miri Ejszin szerint Olmert úgy látja, hogy Oroszország és Izrael azonosan ítélik meg az iráni nukleáris fenyegetést.
A Korányi András Alapítvány által támogatott alkotóközösség – élve a jogalkotási törvényben foglalt közvetlen cselekvés lehetőségével ("Az állampolgárok - közvetlenül, illetőleg képviseleti szerveik útján - közreműködnek az életviszonyaikat érintő jogszabályok előkészítésében és megalkotásában")– a tudomány eredményeire alapozva elkészítette a társadalmi egészségbiztosítási és az egészségügyi törvény tervezetét.
Módosított közlekedési rendben járnak a vonatok október 23-án, a nemzeti ünnep, valamint a közelgő kegyeleti ünnepek idején - közölte a MÁV. A vasúttársaság a vonatok közlekedési rendjét az ünnepek alatt a munkarendváltozásokhoz igazította. Most pénteken munkanapi, szombaton pénteki, vasárnap és jövő hétfőn pedig ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
A szakszervezetek elutasították, hogy tovább szigorítsák az előrehozott nyugdíj szabályait az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén, a munkaadói érdekképviseletek közül többen elvileg egyetértettek ezzel, viszont oldalálláspontként nem kifogásolták a kormányzati módosítási javaslatot.
A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének (VTT) programját zászlóshajó programként, komplex módon kellene megvalósítani, hogy mielőbb megvalósuljon és javuljanak a Tisza völgyében élő emberek életkörülményei - hangoztatta Orosz Sándor (MSZP), az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának alelnöke.
A szegénység kezelésére szolgáló programot dolgoz ki a Fidesz a Kisgazda Polgári Szövetséggel, valamint több civil szervezettel közösen; ez a Fidesz készülő programjának részét képezi majd - mondta Iván László, a legnagyobb ellenzéki párt szegénységügyi munkacsoportjának vezetője.
A miniszterelnök hétpontos, a közélet megtisztítását célzó javaslatcsomagja számíthat a közvélemény támogatására - derült ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet telefonos felméréséből. A hét javaslattal egyenként a megkérdezettek 71-95 százaléka értett egyet, ugyanakkor a várható hatással kapcsolatban nem igazán derűlátóak az emberek - írta a Medián, hozzáfűzve, hogy ez a kettősség megjelent az október 5-e és 9-e között 1.200 választópolgár személyes megkérdezésével készített felmérésben is.
Kártérítési pert indított az Il Ferro ellen több mint száz károsult, amiért az autóreklámmal foglalkozó cég február óta nem fizet; a keresetlevelet - amelyben a felperesek azt szeretnék elérni, hogy az Il Ferro fizesse vissza a befizetett díjakat, valamint kapják meg a megígért havi összeget, késedelmi kamattal együtt - pénteken nyújtották be a Fővárosi Bíróságra.
Csáky Pál szerint Gyurcsány Ferenc hivatalos szlovákiai látogatását alaposan elő kell készíteni, meg kell vizsgálni a szlovák fél szándékát: valóban akar-e pozitív elmozdulást a szlovák-magyar viszonyban, vagy csak propagandacélokra kívánja felhasználni a miniszterelnöki találkozót - vélekedik a Magyar Koalíció Pártjának elnöke.
Robert Fico szlovák kormányfő a TASR hírügynökségnek pénteken azt nyilatkozta, hogy a Gyurcsány Ferenccel lezajlott csütörtök esti lisszaboni megbeszélése egy volt csupán az ottani informális találkozók közül.
Illegális baromfivágást is működtető üzemre bukkantak a hatósági ellenőrök csütörtökön Örkényben, ahol 2 tonnányi húst foglaltak le - közölte a Helik Ferenc pénteken az MTI-vel. A Fővárosi és Pest megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának helyettes vezetője elmondta, hogy olyan, húsforgalmazásra engedéllyel rendelkező betéti társaság telephelyéről van szó, ahol a legális raktárhelység mellett működött a feketevágásra kialakított üzemrész.
Felfüggesztette csütörtökön James Watson orvosi Nobel-díjas amerikai genetikust vezetői tisztségéből a New York-i Cold Spring Harbor laboratórium igazgató tanácsa, miután a professzor felháborodást váltott ki minapi lapnyilatkozatával, amely szerint az afrikai feketék "kevésbé értelmesek", mint a fehérek.
Letartóztatták Thaiföld északi részén a világszerte körözött, pedofíliával gyanúsított kanadai férfit - jelentette be az ázsiai ország rendőrsége. A 32 éves Christopher Paul tábori lelkészként és gyermekek lelki tanácsadójaként dolgozott korábban a kanadai hadseregnél, az utóbbi öt évben pedig angoltanárként kelet-ázsiai országokban. Az Interpol példa nélkül álló, az egész világra kiterjedő hajtóvadászatot indított ellene.
A legfrissebb adatok szerint 133 halálos áldozata és mintegy 400 sebesültje volt a pakisztáni Karacsiban csütörtök éjjel elkövetett robbantásos merényletnek. Az iszlámábádi belügyminisztérium egyik illetékese közölte:valószínűnek látszik, hogy öngyilkos merénylők követték el a pusztító támadást.
201 kvalitásos festmény és 6 unikális Zsolnay kerámia került kalapács alá a Virág Judit Galéria és Aukciósház 2007. őszi, 26. árverésén október 17-én a Budapest Kongresszusi Központban. Rippl-Rónai József jól ismert alkotása, az 1998-ban, 90 év lappangás után felbukkant Csukly Károlyné arcképe hatalmas érdeklődésre tartott számot. A máig frissességét és szépségét megőrzött pasztell 12 millió forintos kikiáltási árról 50 millió forintért lelt új gazdára.
Magyarországon először rendeznek úgynevezett szén-dioxid semleges konferenciát október 25-én a Hotel Gellértben. A konferencia megrendezése különböző tényezők miatt közvetve szén-dioxid kibocsátáshoz vezet. A rendezvény szervezői ezt a többlet kibocsátást kompenzálják egy semlegesítő program keretében.
Az Európai Bizottság előzetes számítása szerint a tagállamoknak csaknem 221 millió eurós illetékkel kell számolniuk a tejtermelési kvóta túllépéséért a 2006-2007-es kvótaévben - közölte a brüsszeli bizottság. A múlt évben az összes illeték 355 millió eurót tett ki. Az idén hét tagállam - Ausztria, Ciprus, Dánia, Olaszország, Németország, Luxemburg és Hollandia - lépte túl a szállítási kvótáit.