Szeptember 7. és 10. között várja az érdeklődőket az AVL-Érdi Jazz Fesztivál koncertekkel, tárlattal és irodalommal.
A fesztivál fellépői Magyarországról, az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Lengyelországból érkeznek dzsessz-rock, blues, kortárs dzsessz és kubai ritmusokkal - közölték a szervezők.
Első alkalommal adták át az Aurum Futuri kiválósági díjakat, amellyel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) oktatóit és kutatóit ismeri el.
Első alkalommal Csernátony Fanni egyetemi adjunktus és Fehér Bori tudományos főmunkatárs, a MOME Innovációs Központ Social Design Hub vezetője érdemelte ki a kitüntetést.
A Demokratikus Koalíció azt követeli, a szakmai szervezetek bevonásával a kormányzat alakítsa át az új napelemesekre vonatkozó elszámolási tervet úgy, hogy senkit se érhessen hátrány.
Kocsis-Cake Olivio, a párt környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztosa szombati online sajtótájékoztatóján azt mondta: megengedhetetlen, hogy az új napelemeseket "százszoros rezsiemeléssel" sújtják, miközben a kormány miatt a régi napelemeseknek sem fog megtérülni a milliós befektetés.
Az MSZP arra kéri a kormányt, szeptember 30-ig állapodjon meg az Európai Bizottsággal (EB) annak érdekében, hogy Magyarország hozzájusson az európai uniós támogatásokhoz, amelyekből finanszírozni lehetne az eddig jól működő bölcsődei támogatás fenntartását is.
- Négy magyar érem született az elöltöltő fegyveres hosszútávlövész világbajnokságon, amelynek a Veszprém melletti újmajori katonai lőtér adott otthont.
- Kigyulladt autóból szabadítottak ki egy Ausztriába tartó román családot pénzügyőrök az M1-es autópályán; végül senki sem sérült meg - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton.
Legördült a tízmilliomodik elektromos kormánymű a gyártósorról az 1600 munkavállalót foglalkoztató maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft.-nél.
Az idén húszéves cég a régió meghatározó vállalatává és egyik legnagyobb foglalkoztatójává vált. A 70 ezer négyzetméteres maklári Bosch gyár nemcsak az újgenerációs elektromos kormányművek gyártásában tölt be fontos szerepet, hanem a kormányoszlopok és -tengelyek fejlesztésben is; mintegy 6,5 millió terméket és részalkatrészt gyártanak évente.
Az elmúlt évben mintegy 23 millió kilométert tettek meg az autómegosztó szolgáltatások használói.
A három carsharinggel foglalkozó társaság, a GreenGo, a ShareNow és a Mol Limo szolgáltatására már több százezer ember regisztrált a Jövő Mobilitása Szövetség összegzése alapján.
Száz dirigens mutatkozik be a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyen, amely vasárnap kezdődik Szegeden - közölte Gyüdi Sándor, a megmérettetésen közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója.
- A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerint az elmúlt harminc év legfontosabb lépése volt a fogyatékosságügy intézményi területén, amikor eldöntötték, hogy felszámolják a kommunizmus örökségét, és a nagy, 100-200 fős intézmények helyett 6-12 fős lakóotthonokat alakítanak ki.
- Az első Szentély idejében épített, mintegy 2800 éves rejtélyes csatornarendszer maradványait találták meg izraeli régészek Jeruzsálemben - jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szerdán.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány kétszer is meglopta a magyarokat a lélegeztetőgép-biznisszel: először akkor, amikor túlárazva megvették a gépeket, másodszor pedig most, amikor a felesleges gépek tárolásáért is fizetni kell.
Arató Gergely a DK frakcióvezető-helyettese szerdai online sajtótájékoztatóján arról beszélt: újabb adatigénylési per erősítette meg, hogy a kormány százmilliárdos nagyságrendben okozott kárt a magyaroknak a lélegeztetőgép-bizniszben, amikor egy közvetítő cégen keresztül több mint 300 milliárd forintért vett 17 ezer lélegeztetőgépet. Az adatigénylésből kiderült az is, hogy a gépekből azóta sem sikerült értékesíteni egy darabot sem, raktárban porosodnak a megvásárlásuk óta.
A Fidesz durván becsapja a választóit, amikor azt állítja, hogy nem támogatja a migrációt - jelentette ki a Mi Hazánk munkaügyi kabinetének elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Lantos János azt mondta, a külföldi, jellemzően harmadik világból érkező vendégmunkások száma már elérte a százezret, ami lenyomja a magyar munkavállalók bérét és felgyorsítja elvándorlásukat Nyugat-Európába.
A Mapei Kft. 8 milliárd forint értékű beruházásában egy fedővakolat gyártó gépsor és egy 12 ezer négyzetméteres új raktár létesül az országban - közölte az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó cég szerdán.
A 2025-re megvalósuló fejlesztés Magyarország mellett a régiót is képes ellátni a hőszigetelő rendszerekhez kapcsolódó magas minőségű vakolatokkal.
Hozzátették, hogy a beruházást egy 2022-es kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította.
A rendőrség mentette ki Izraelben az ultraortodox szélsőségesek haragja elől, egy "ostromlott" épületből a polgármesternőt Bét-Semesben kedd este - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
Rekordszintű volt a kifizetett osztalék összege a második negyedévben a világon - áll a Janus Henderson brit alapkezelő jelentésében.
Az alapkezelő a világ mintegy 1200 legnagyobb, tőzsdén jegyzett cégének adatai alapján azt közölte a honlapján, hogy az idén a második negyedévben globálisan 568,1 milliárd dollár osztalékot fizettek ki, 4,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinálA budapesti székhelyű Car Service Partner Kft. és a prágai székhelyű azonos nevű cég megfelelő engedélyek nélkül nyújthatott pénzkölcsönt Magyarországon, ezért az MNB azonnali hatállyal betiltotta a tevékenységüket - tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán kiadott közleményében.
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a három emberrel szemben, aki idén januárban a román - magyar határon csempészett át két eltűntként keresett gyereket.
A vádirat szerint a rendőrjárőrök január 26-án állították meg és igazoltatták Csanádpalotán, a határ közelében a két gyermekkel sétáló vádlottat, aki sem a saját, sem a gyermekek személyazonosságát nem tudta hitelt érdemlően igazolni.
Júliusban immár tizenkettedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán felkerült adatok szerint.Júliusban az egy évvel korábbihoz képest 15,2 százalékkal, 851 156-ra ugrott a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma, miután júniusban 17,8 százalék volt az éves növekedés.
Az idei első hét hónapban 6 millió 290 ezer 849 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, ami 17,6 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakkal összevetve. A négy legnagyobb uniós autópiac közül Spanyolországban volt a legjelentősebb a növekedés, 21,9 százalékos az első hét hónapban, majd Olaszország következett 20,9 százalékkal, Franciaország 15,8 százalékkal és Németország 13,6 százalékkal.
A pénzügyőrök 2169 doboz, 4,6 millió forintnyi magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy angol kisteherautóban az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán