Az Egyesült Államok 43,5 milliárd dollárt költött hírszerzésre a 2007-es pénzügyi évben - közölte helyi idő szerint kedden Washingtonban Mike McConnell nemzeti hírszerzési igazgató (DNI). Kilenc éve ez az első alkalom, hogy nyilvánosságra került adat arról, mennyi pénzt fordít az amerikai kormányzat kémkedésre.
Az úszás népszerűsítése és az úszósport segítése érdekében Debrecen önkormányzata több programot is támogat a Debreceni Sportcentrum és Sportiskola Kht. közreműködésével.
Hét debreceni óvodából 10 csoportban közel 160 apróság vesz részt abban az Úszóovi nevet viselő programban, melynek keretében a gyerekek kedvezményes díj ellenében vehetnek részt úszófoglalkozásokon. A támogatás nem csak az uszodahasználatra és az oktatók díjazására, hanem a gyerekek utaztatására is vonatkozik.
2007. október 26-án 12.10 órakor érkezett a bejelentés a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság Ügyeletére, mely szerint a Debrecen, Derék utca 126. szám alatti lépcsőházban egy ezidáig ismeretlen kilétű férfi fegyvernek látszó tárggyal - az oda küldeményeket vivő - postást megfenyegette és a nála lévő pénz átadására szólította fel.
Az erőszakos cselekmények haladéktalan beszüntetésére szólítottak fel a berlini hatóságok kedden azt követően, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) Törökország elleni támadásai miatt tovább éleződő török-kurd konfliktus az elmúlt 48 órában a Berlinben élő török, illetve kurd közösségekre is átterjedt.
Ferencz Szabolcs Mol-szóvivő eltanácsolja Ausztriát attól, hogy a politika eszközével akarjon nyomást gyakorolni a magyar olajipari cégre, ugyanakkor üdvözli az OMV esetleges privatizálását, írta a WirtschaftsBlatt című osztrák gazdasági napilap.
Magyarország a 24-ik helyen, a korábbihoz képest négy hellyel hátrébb áll azon a listán, amely azt mutatja, hogy az adott ország mennyire ágyazódott be a nemzetközi gazdaságba - derül ki az amerikai Foreign Policy Magazin és az A.T.Kearney tanácsadó cég közös felméréséből.
Ha csak közvetve is, de Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz alelnöke az október 23-iki ünnepi beszédében a németországi nagykoalícióval példálózva, felvetette a nagypártok összefogásának lehetőségét, mint kiutat a jelenlegi súlyos válságból. Orbán Viktor hétfőn a Hír Tv-ben sugárzott interjúban elutasította ezt a megoldást, szerinte a választóktól kapott egyértelmű felhatalmazásra van szükség.
Egy nappal meghosszabbította az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Discovery űrrepülőgép útját, hogy az ausztronauták megvizsgálhassák a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik akadozva működő, az energiaellátás szempontjából kulcsfontosságú alkatrészét.
Nemzeti Gárdát hozott létre Csehországban a szélsőjobboldali Nemzeti Párt - adta hírül a prágai tömegtájékoztatási eszközökben általában újnácinak minősített tömörülés honlapja. A cseh Nemzeti Gárda megalakítására állítólag vasárnap került sor Prágában, amikor a párt néhány tucatnyi híve nagygyűlést tartott a Vencel téren Csehszlovákia megalakulásának 89. évfordulója alkalmával.
A humanitárius szervezetek "egyelőre nem tudják", hogy a Zoé Bárkája-ügyben szereplő 103, Csádból elszállítandó gyermek valóban árva-e, s hogy honnan származik - közölte kedden Genfben az ENSZ Gyermekalapjának, a UNICEF-nek a szóvivője.
Az MSZP szerint klasszikus mutyizás, régimódi panamázás folyik Győrben Szijjártó Péternek, a Fidesz szóvivőjének tudtával - mondta Neupor Zsolt, az MSZP győri szervezetének elnöke Török Zsolttal, az MSZP országgyűlési képviselőjével tartott sajtótájékoztatóján.
A közoktatási normatív támogatást 50 milliárd forinttal, a felsőoktatási intézmények támogatását pedig 9 milliárd forinttal emelné meg a Fidesz a 2008-as költségvetésben - jelentette be Pokorni Zoltán. Az ellenzéki párt alelnöke közölte azt is, hogy az óvodai ellátás fejlesztése érdekében 8 milliárd forintos alapot javasolnak létrehozni, amelyet óvodai férőhelybővítésre lehetne felhasználni.
November közepén a parlament elé terjeszthetjük azokat az új költségvetési szabályokat, amelyek ötpárti egyeztetésben alakulnak ki - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén.
Nyíregyházára, azaz a szabolcsi megyeszékhely kórházába járhatnak a tokaji betegek, az ehhez a kistérséghez tartozó települések lakói pedig a miskolci megyei kórházba, ugyanis kérésükre az ÁNTSZ módosította a kórházi fekvőbeteg-ellátási körzetek határait Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Németországban októberben 109 ezerrel 3,434 millióra fogyatkozott a munkanélküliek száma, arányuk 8,2 százalékra csökkent a szeptemberi 8,4 százalékról, közölték a német munkaügyi hivatalban. Előzőleg, szeptemberben 162 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. Augusztusban 8,8 százalékos, júliusban 8,9 százalékos, tavaly szeptemberben 10,1 százalékos volt az állástalanok aránya.
Vádat emelt egy csádi bíróság tizenhat európai ellen hétfő este többek között amiatt, hogy állítólag gyermekeket próbáltak meg elrabolni az afrikai országból. Az európaiakat - 9 francia és 7 spanyol állampolgárt - múlt csütörtökön vették őrizetbe a csádi hatóságok.
Ma reggel 8 órakor túlterheléses támadás érte a netrisk.hu internetes biztosítási alkusz portálját - közölte az MTI-vel Haraszti Zsolt ügyvezető. A DOS-támadásként is ismert jelenségre azt követően került sor, hogy az alkusz elindította a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás jövő évi díjkalkulátorát.
Az ipari termelői árak az idén szeptemberben az előző havinál 0,3 százalékkal, a 2006. szeptemberinél pedig 2,7 százalékkal voltak alacsonyabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az ipar belföldi értékesítési árai 2007. szeptemberben az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal, a 2006. szeptemberivel összehasonlítva pedig 3,1 százalékkal emelkedtek.
Nyolc sérült van még osztrák kórházakban a hétfő hajnalban Ausztriában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül, néhányuk akár már szerdán hazatérhet. Németh Krisztina bécsi magyar főkonzul kedd reggel elmondta, hogy a sebesülteket grazi és klagenfurti kórházakban ápolják. A grazi tartományi kórházban három súlyos sérült van, köztük az az utaskísérőnő, akinek a karját visszavarrták.
Előre be nem jelentett látogatást tesz kedden Iránban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hogy találkozzon Mahmúd Ahmadinezsád államfővel - közölték az iráni hatóságok. További részletek nem ismeretesek a kormányzati források által közölt útról. Az orosz külügyminiszter látogatása egy olyan időpontban kerül sor, amikor egyre növekszik a feszültség Irán és az Egyesült Államok között az iráni nukleáris program miatt.