A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény rendelkezik a vállalkozói járulékfizetési kötelezettségről. A jogszabályt 2006. szeptember 1-jével nem módosították, így a vállalkozói járulékot továbbra is a következő szabályok szerint kell megfizetni.
Az Önkormányzat tulajdonában álló 169 millió Ft névértékű AKSD Kft-ben meglévő üzletrész értékesítésére kiírt zártkörű pályázat értékelése.
Debrecenben az elmúlt években gyakorlattá vált, hogy a város életét, költségvetését súlyosan – és zsebbevágóan - érintő kérdésekről a nyilvánosság kizárásával tárgyalunk. Erre már többször is felhívtuk a figyelmet, azonban hiába: a gyakorlat folytatódik.
Január 1-jétől a nyugellátás melletti munkavégzés után járulékot kell fizetni - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára az ágazati érdekegyeztető tanács ülésén. Forgó Györgyné elmondta: a befizetett járulék növeli majd a nyugdíjat.
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke a konzervatív Konrad Adenauer Alapítvány szerda esti, az ötven évvel ezelőtti magyarországi eseményekkel foglalkozó rendezvényén elhangzott beszédében hangsúlyozta: ha nem lett volna 1956, az Európát kettéosztó vasfüggöny még mindig létezne, és állna az egykori Kelet- és Nyugat-Berlint szétválasztó berlini fal is.
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának nevében Schmitt Pál, Szájer József és Becsey Zsolt képviselők szerdán Strasbourgban megbeszélést folytattak Joaquin Almuniával, az EU-bizottság pénzügyi biztosával, amelynek tárgya a magyar pénzügyi és belpolitikai helyzet volt.
A szocialista EP-képviselő a frakció nevében kikérte magának, hogy az Európai Parlamentben 2 éve Magyarország érdekében végzett munkát - mint fogalmazott - egy nap alatt lejárassa egy olyan ember, aki nem tud megbarátkozni a gondolattal, hogy nem ő a miniszterelnök.
Az Európai Parlament elnöke és frakciószónokai október 24-én reggel, Strasbourgban emlékeztek az 1956-os magyar forradalomra. Többen szóba hozták a mostani magyarországi eseményeket is. Holnap, október 25-én, 11.30-kor szólal fel az EP-ben Sólyom László köztársasági elnök. A képviselők csütörtökön állásfoglalásban emlékeznek 1956-ra.
Béke-Varázs-Éltető erőfeszítés címmel nyílik Giovannini Kornél kiállítása a Vojtina Bábszínház kiállítótermében 2006 október 27-én (péntek) 13.30 órakor. A kiállítást megnyitja Tóth- Máthé Miklós író, Orbán Dominika Csenge és Orbán Ofra Csercsely valamint a Vojtina Társulata.
Rekorddal indult útjára a Szabadság, szerelem: egy nap alatt 29 525 néző váltott jegyet Goda Krisztina és Andy Vajna alkotására.
Jövő hónapban kezdődik a Debreceni repülőtéren a rádiófrekvenciás azonosításra alkalmas karszalag próbaidőszaka. Az eszközzel az utasok objektumon belüli mozgását lehet követni, s ha beválik, akkor a világ más légikikötőiben is bevezetik a főleg a gyanús személyek azonosítására alkalmas eszközt - írja a Világgazdaság.
Három gyerek és öt felnőtt sérült meg abban a balesetben, amely a Hajdú-Bihar megyei Hosszúpályi határában történt szerda reggel.
A bruttó keresetek átlagosan 6-6,5 százalékos növelését javasolja a kormányzati oldal az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT), hogy ezt ajánlják 2007-re a versenyszférának – értesült a Világgazdaság.
Meggyőződtem az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál, hogy a nyilvántartásban egy társadalombiztosítási számon több személynek többféle szolgáltatást számoltak el, ezért megkövetem dr. Molnár Lajos egészségügyi minisztert és kijelentem, hogy a miniszter állításai - amelyeket korábban kétségbe vontam a fenti üggyel kapcsolatban - megfelelnek a valóságnak.
Nyílt levél Wilfried Martensnek,
az Európai Néppárt elnökének
2006. október 24.
Tisztelt Wilfried Martens!
Mikola István október 24.én, kedden az Országgyűlésben azt mondta: a szakmai szervezetekkel ellen fognak állni az egészségügyi reformnak. A kormány a betegeket költségérzékeny szolgáltatás-vásárlónak tekinti - közölte a Fidesz országgyűlési képviselője az azonnali kérdések és válaszok órájában.