Archívum

Eredmények megjelenítése 62641-től 62660-ig 69705 találatból.

Amerikai parancsnokok szerint Oroszország potenciális veszélyforrás

Amerikai parancsnokok szerint az újjászülető, bizonytalan Oroszország olyan potenciális veszélyforrás, amely miatt nem szabad tovább csökkenteni az Európában állomásozó amerikai haderő nagyságát.

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése MSZP Képviselőcsoportjának közleménye

Az MSZP Képviselőcsoportja az elmúlt napokban a Hajdú-bihari Hét jogszabálysértő megalapítása és működése miatt emelte fel szavát. Azt követeltük, hogy a törvénysértést és a megalapozatlan ráfordításokat szüntessék meg. Ehhez képest a sajtó útján értesültünk - nevét nem vállaló Önkormányzat nevében nyilatkozótól -, hogy igen a Hajdú-bihari Hét című hetilap megalapítására, létrehozására, működésére semmilyen közgyűlési határozat nem született.

NYÍLT LEVÉL Halász D. Jánosnak

Helyi - 2007-10-11

Tisztelt Alpolgármester Úr!

Ön bocsánatkérésre szólított fel bennünket az újságok hasábjain.

Természetesen  örömmel eleget teszünk ennek a kérésnek, AZON, A KIVÁLÓ MUNKÁT VÉGZETT PEDAGÓGUSOKNAK RENDEZETT  ÜNNEPSÉGEN, AMIT ÖN ÍGÉRT MEG 2007. MÁJUS 22-ÉN.

Kósa Lajos: elhibázott elképzelés a főállású képviselőség

Vélemény - 2007-10-11

Kósa Lajos szerint teljesen értelmetlen az az elképzelés, amely szerint az országgyűlési képviselők 2014-től csak főállásban végezhetnék munkájukat; a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke, Debrecen polgármestere erről sajtótájékoztatón beszélt, újságírói kérdésre válaszolva. Ezzel a javaslattal a miniszterelnök mesterségesen hozna létre megélhetési politikusokat - fogalmazott Kósa Lajos.

Kassán ülésezik a szlovák-magyar együttműködéssel foglalkozó bizottság

Külföld - 2007-10-11

Az önkormányzatok közötti együttműködés, területfejlesztés, idegenforgalom, kis- és középvállalkozások kérdéseiről tanácskozott Kassán a szlovák-magyar határon átnyúló együttműködéssel foglalkozó kormányzati vegyes bizottság.

A lelki egészség világnapján

Jogtudor - 2007-10-11

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, amely a pszichiátria területén történő visszaélések feltárásával foglalkozik, levélben kereste fel az egészségügyi minisztert, arra kérve őt, hogy segítsen megvédeni az embereket a pszichiátriai szerek mellékhatásainak veszélyeitől.

Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat

Kultúra - 2007-10-11

Doris Lessing brit író kapta az idei irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Akadémia indoklása szerint a 87 éves, iráni születésű írónő műveiben kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt.

Garanciákat és időrendet követel az Arab Liga a Közel-Kelet-értekezletre

Garanciákat és tárgyalási időrendet követel az Arab Liga annak feltételeként, hogy részt vegyen a George Bush amerikai elnök által kezdeményezett novemberi Közel-Kelet-értekezleten.

Peking határozottan ellenzi a dalai láma amerikai kitüntetését

Külföld - 2007-10-11

Kína határozottan ellenzi, hogy az amerikai kongresszus kitüntesse a dalai lámát - jelentette be csütörtökön Pekingben Liu Csien-csao kínai külügyi szóvivő. Október 17-én nyújtják át Washingtonban a száműzetésben élő tibeti vallási és politikai vezetőnek a Kongresszusi Aranyérmet, a legmagasabb kitüntetést, amelyet az amerikai törvényhozás civileknek adományozhat.

Kovács László: az önkormányzatoknak jó hír az Európai Bíróság döntése

...kontra - 2007-10-11

Kovács László szerint az Európai Bíróság döntése a magyar iparűzési adóról jó hír az önkormányzatoknak, mert mintegy 400 milliárd forintos bevételük van ebből az adónemből, és jó hír a központi költségvetésnek is, mert ellenkező előjelű ítélet esetén ekkora összeget kellett volna átcsoportosítani a kieső önkormányzati bevétel pótlására.

A kkv-nek kiírt tendereken 34,73 milliárdot nyertek

Gazdaság - 2007-10-11

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében a márciusban a kis- és középvállalkozások (kkv) számára kiírt pályázatokon 556 vállalkozás 34,73 milliárd forint uniós támogatást nyert - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A támogatások segítségével a vállalatok összesen 140 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg - mondta a gazdasági miniszter.

Hat cég adott be ajánlatot a kormányzati negyedre

Gazdaság - 2007-10-11

A nyolc alkalmasnak minősített jelentkezőből csak hat adott be ajánlatot a kormányzati negyed felépítésére és 25 éven át tartó működtetésére - mondta az MTI-nek Láng Balázs a projekt kommunikációs vezetője. Mint a projekt irányítói korábban jelezték, az Infopark Fejlesztési Zrt. visszalépett, majd a spanyol Sedesa csoport kérte az október 1-i ajánlatbeadási határidő meghosszabbítását egy héttel, de az október 8-i határidőre sem tett ajánlatot.

Bajnai: készül a szabálytalanságok bejelentésére szolgáló honlap

Fontos - 2007-10-11

Néhány héten belül elkészülhet az a portál, amelyen bárki bejelentést tehet bármilyen uniós pénzt illető szabálytalansággal kapcsolatban - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter egy sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. A miniszter elmondta, hogy még egyeztetnie kell az adatvédelmi biztossal.

További hiányszakmákban nyitja meg munkaerőpiacát Ausztria

Külföld - 2007-10-11

Az osztrák gazdasági és munkaügyi miniszter rendeleti úton újabb hiányszakmákban - az eddigi három helyett csaknem ötvenben - nyitja meg az ország munkaerőpiacát a közép- és kelet-európai EU-államok előtt jövő év január elsejétől.

Elvi fenntartásai vannak az EU-nak a lex Mollal kapcsolatban

Jogtudor - 2007-10-11

Egyelőre csak általános közlésekre épülő, elvi jellegűnek tűnnek azok a fenntartások, amelyeket az Európai Bizottság jelzett a Magyarországon Lex Molként ismertetett jogszabályhoz fűzött kommentárjaiban.

MDF: Gyurcsány lépjen fel a Centrum Parkoló ügyében

Belföld - 2007-10-11

Határozott fellépést vár a miniszterelnöktől a Centrum Parkoló Kft. ügyében az MDF - hangsúlyozta az ellenzéki párt elnöke csütörtökön. Az MDF beadvánnyal fordult a parlament ügyrendi bizottságához, hogy vegye napirendre a parkolótársaságot vizsgáló bizottság ügyét. Dávid Ibolya szerint az a kérdés, Gyurcsány Ferenc ki akarja-e deríteni, hogy a parkolóbotrányoknak köze van-e a pártfinanszírozáshoz.

Sztrájkot hirdetnek november 21-re a vasutasok

Gazdaság - 2007-10-11

Sztrájkot hirdet november 21-re a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) - közölte az érdekképviselet csütörtökön. A tiltakozás egyik oka a kormány által módosított, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény - áll a közleményben.

Financial Times: a magyarok a Gazpromot sejtik a háttérben a Mol-OMV-ügyben

Külföld - 2007-10-11

A magyarok azt gyanítják, hogy a Molra tett OMV-ajánlat hátterében az orosz Gazprom és más orosz érdekeltségek mozognak, áll a Financial Times csütörtöki elemzésében, amely szerint a régi EU-tagok is ugyanúgy védik energiaiparukat, mint Magyarország.

Rekord befektetés a régió ingatlanpiacán

Befektetés - 2007-10-11

A múlt évi 13 milliárd euró után az idén 15-20 milliárd eurót invesztálnak az ingatlanfejlesztők Közép- és Kelet-Európában, bele értve Oroszországot is, ebből Magyarország 1,5 milliárddal részesedik - hangzott el a Jones Lang LaSalle ingatlantanácsadó Ingatlanpiaci Körkép című kiadványának csütörtöki budapesti bemutatóján.

Európai Bíróság: a magyar iparűzési adó összeegyeztethető a közösségi joggal

Pro... - 2007-10-11

A magyar iparűzési adó olyan jellemzőkkel bír, amelyek megkülönböztetik a hozzáadottérték adótól (HÉA). A helyi adókról szóló törvény felhatalmazza Magyarország önkormányzatait, hogy illetékességi területükön helyi iparűzési adót (HIPA) vezessenek be - hangzik az Európai Közösségek Bíróságának álláspontja.