Kortárs magyar művészek Rembrandt-művekre reflektáló több, mint negyven alkotásából nyílt időszaki kiállítás csütörtökön a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
Az építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatást szabályozó kormányrendelet az építési tevékenység megkezdésével kapcsolatos adatok bejelentését teszi kötelezővé az építtető számára, az építésügyi hatósághoz történő bejelentésével egyidejűleg, az építési tevékenységre vonatkozó kivitelezési értékre tekintettel.
A régióban – 7 év alatt -5,3 milliárd euró, EU-s támogatásra számítanak, ez a saját résszel együtt elérheti a 7 milliárd eurót is.
A Debreceni Rendőrkapitányság elkészítette a legfajsúlyosabb bűncselekmények miatt körözött személyek listáját. A rendőrség célja a listán szereplő személyek tartózkodási helyének megállapítása, a körözött személyek elfogása. Ehhez kérik a lakosság segítségét!
Elfogadta az Európai Parlament azt a jogszabálytervezetet, amelynek értelmében a pénzmosás elleni harcért és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozásáért felelős hatóságok szükséges esetben azonnal hozzájuthatnának a pénzt átutalóval kapcsolatos alapvető adatokhoz.
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogadott el „HIV/AIDS: ideje cselekedni” címmel. A szöveg megállapítja, hogy az új HIV-fertőzések fele a 25 évnél fiatalabb embereket sújtja, és a nők a férfiaknál 2–4-szer hajlamosabbak a megfertőződésre.
Serényi H. Zsigmond kiállításával együtt megnyílt a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep 43. nyári időszaka, amelyen 25 művészt lát vendégül Hajdúböszörmény.
A versenyhivatal 100 millió forintos bírsággal sújtotta a Tescót, miután az áruházláncról ismét bebizonyosodott: reklámkiadványaiban több termékére vonatkozóan nem a valóságnak megfelelő adatokat közölt. A vevők megtévesztéséért immár kilencedik alkalommal büntették a Tescót, amelynek mostani bírsága ágazati rekordnak számít.
Az Európai Parlament arra szólítja fel Romániát, megfelelő esetben engedélyezze a gyerekek nemzetközi örökbefogadását. A képviselők többsége aláírta az erről szóló írásbeli nyilatkozatot, így ez a parlament hivatalos álláspontjának tekinthető.
Csütörtök hajnalban az ártándi vámhivatalnál kívánt belépni Magyarország területére egy román kamion, amely okmányai szerint fűrészárut szállított volna Kolozsvárról Angliába.
Július elejéig több mint négyszázan erősítették meg részvételi szándékukat a Debrecenben megrendezendő VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson.
A régióban – 7 év alatt -5,3 milliárd euró, EU-s támogatásra számítanak, ez a saját résszel együtt elérheti a 7 milliárd eurót is.
Esko Seppänen (EUL/NGL, finn) jelentésének elfogadásával szerdán az Európai Parlament képviselői kimondták: minden országnak joga van megtiltani a külföldi radioaktív hulladék és a végső elhelyezésre szánt külföldi kiégett nukleáris fűtőelemek behozatalát.
35 hazai, erdélyi, kárpátaljai, illetve felvidéki iskola képviseletében mintegy 180 diák és tanár vesz részt Magyar Református Középiskolák 11. találkozóján július 5. és 9. között, Debrecenben.
Ugyanarra a tevékenységre nem irányulhat kétféle munkajogviszony - mondta Vojnik Mária, az egészségügyi tárca volt államtitkára csütörtökön reggel a színlelt szerződések felbontása körül az egészségügyben kialakult helyzetről a Nap-keltében.
Az APEH Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága tájékoztatja tisztelt Ügyfeleit, hogy az Igazgatóság központi ügyfélszolgálatán az ügyfelek részére biztosított számítógépen az alábbi szolgáltatásokat vehetik igénybe:
Az európai uniós társfinanszírozású fejlesztések Hajdú-Biharban is éreztetik a hatásukat. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaira a megyéből több mint kétezren pályáztak, közülük 1 047-en kaptak támogatást, összesen csaknem 48 milliárd forintot. Sorozatunkban ezek közül mutatunk be néhány példaértékű projektet.