Archívum

Eredmények megjelenítése 63581-től 63600-ig 69846 találatból.

Öngyilkos merénylet Észak-Irakban: 20 halott

Külföld - 2007-08-22

Legalább huszan meghaltak és negyvenen megsebesültek abban az öngyilkos merényletben, amelyet szerdán követtek el az észak-iraki Baidzsi olajkitermelő városban. A kamikáze egy üzemanyag-tartálykocsit vezetett neki a helyi rendőrparancsnokság kapujának.

MNB: enyhén csökkent a forgalomban lévő papírok állománya

Befektetés - 2007-08-22

Az állampapír-piacon az év második negyedévében 1,8 százalékkal 11.911,5 milliárd forintra csökkent a forgalomban lévő papírok állománya - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai jelentésében. A csökkenést kizárólag a kéthetes MNB-kötvények állományának 37,3 százalékos átmeneti visszaesése okozta.

Kóka: új válaszokra van szükség

Fontos - 2007-08-22

Néhány évvel ezelőtt valóban az autonómia és a kollektív jogok lehettek a legfontosabb kérdések, Románia és Magyarország európai uniós tagsága után azonban ezek nem igazán időszerűek - jelentette ki Kóka János, a Szabad Demokrata Szövetség (SZDSZ) elnöke. A politikus az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilapnak és az Erdélyi Riport című hetilapnak adott interjút.

SZDSZ: Miért a koronára esküsznek a tisztavatáson?

Belföld - 2007-08-22

Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese szerdai közlése szerint arra vár választ a miniszterelnöktől, hogy a Szent Korona miért van jelen a tisztavatási ceremóniákon, a tisztek és tiszthelyettesek miért a királyságot is jelképező koronára esküsznek.

KSH: A külföldiek kevesebbet, a magyarok többet költöttek

Gazdaság - 2007-08-22

Az év első felében 17,3 millió külföldi látogató 402 milliárd forintot költött el Magyarországon, ehhez képest a magyarok külföldi költései 236 milliárd forintot tettek ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Negyven éve volt ilyen korai szüret Villányban

Ajánljuk - 2007-08-22

Megkezdik a héten a térség zászlósbora, az oportó szedését a villányi borvidéken, ahol ilyen korai szüretre utoljára negyven évvel ezelőtt volt példa - írta szerdán az Új Dunántúli Napló. Bock József, a villányi hegyközség elnöke a lapnak azt mondta: a forró, aszályos időjárást esőzések követték, így bár a termés 20-25 százalékkal kevesebb, a később érő fajták tekintetében a legjobb évjáratokat is felülmúló borok készülhetnek.

Japán energia szükséghelyzet elrendelése előtt áll

Japánban szerdán 17 év után először a Tokyo Electric Power (Tepco) villamosipari társaság aktiválta szükségtervét az esetleges áramhiányra való tekintettel. Hiány a szigetország legnagyobb atomerőművének leállítása és a kánikula beköszönte miatti következhet be.

Továbbra is csökken a külföldi munkavállalók száma

Gazdaság - 2007-08-22

Az idén az első félévben 29.251 külföldi munkavállaló kapott munkavállalási engedélyt, zöld kártyát magyarországi munkavégzéshez, vagy kezdhette meg a munkát egyszerű regisztrációval. Ez 9.222-vel kevesebb, mint 2006. első félévében - közli az Állami Foglalkoztatási Szolgálat

Titkos jelentés szerint a CIA nem tett meg mindent az al-Kaida megállítására

Külföld - 2007-08-22

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetői nem tettek meg mindent a 2001. szeptember 11-i, Amerikát ért támadások előtt annak érdekében, hogy megállítsák az al-Kaida terrorszervezetet - ezt tartalmazza egy kedden nyilvánosságra került, mindeddig titkosan kezelt jelentés.

Zöldadó-tervek a szaktárcánál

Gazdaság - 2007-08-22

A jövőben többet kellene áldozniuk a vállalkozóknak és a lakosságnak a környezet védelmére, legalábbis azért több adót kellene fizetni a környezetvédelmi tárca javaslatai szerint - írta szerdán a Népszabadság egy, a lap birtokába került dokumentumra hivatkozva. A szaktárca bevezettetné például a szén-dioxid-terhelés utáni díjat.

Százharminc kifogás népszavazás kapcsán az Alkotmánybíróságon

Belföld - 2007-08-22
Százharminc kifogás érkezett az Alkotmánybírósághoz a népszavazási kezdeményezések kapcsán; a testület belátható ideig jószerével mással sem tud foglalkozni, csak ezekkel - írta szerdán a Népszabadság. A tandíj visszavonását célzó kérdés referendumra bocsátását például tizenöten kifogásolják. A Fidesz és a KDNP másik öt kezdeményezését is sokan támadják.

Az antifasiszták közösségét tömörítő Magyar Antifasiszta Liga felhívása

    A fasiszta szellemiségű, a nyilas vészkorszak szimbolikáját, saját jelképükként megjelenítő csoportok az ordas eszméik terjesztése, a minden jóérzésű embert felháborító nyílt provokációik mellett, most már egy erőszakra szervezett horda, az u.n. Magyar Gárda szervezésébe is belefogtak.

MDF: Drága kormányzati ingyencirkusz egészségügyi reform helyett

Vélemény - 2007-08-22
    Nagyon drága ingyencirkusz” folyik a kormányban koalíciós egyeztetés címén. Hónapok óta hallgatjuk az egészségügy reformjáról szóló ígérgetéseket és ötletelést, ám eredmény sehol. A kormánypártok lassan már egy éve a biztosítókról vitatkoznak, de maguk nem tudják biztosítani a választókat arról, hogy értenek ahhoz, amiről vitatkoznak.

Veres Gábor és Veres Tamás közleménye

Jogtudor - 2007-08-22

Az elmúlt napokban sajnálatos módon a különféle médiumokban egy sikeres nyírbátori rendezvény, az AzFeszt szervezése kapcsán nevünket felhasználva édesapánkat dr. Veres János pénzügyminisztert, negatív színben feltüntető kampány indult. Az abszolút jogszerűen lezajlott üzleti vitát manipulált eszközökkel különféle bűncselekményekként mutatják be a médiumok.

Török Dániel bizonyított

Sport - 2007-08-21

Vasárnap este, ötödik – vagyis jubileumi – alkalommal rendezték meg a K1 Magyar Nagydíjat a Főnix Csarnokban. A hazai szurkolók nagy örömére az idei győzelem egy debreceni titáné, Török Dánielé lett, aki holland, magyar és francia ellenfeleit utasította maga mögé.

Rendőrségi hírek

Kékhírek - 2007-08-21

Püspökladányban 2007. augusztus 16-án éjszaka az utcán megtámadtak egy férfit. Hátulról ütötték le, amikor elesett tovább bántalmazták, elvették táskáját, melyben többek között készpénz és iratok voltak. A bejelentést követően, a helyszíni szemle és tanúkutatás eredményként elfogták a rendőrök azt a hat fiatalkorú püspökladányi fiút, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével. Csoportosan elkövetett rablás miatt az eljárás tovább folytatódik. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.

Csökkent a budapesti szállodák foglaltsága

Gazdaság - 2007-08-21

Csökkent a budapesti szállodák népszerűsége- derül ki a Deloitte tanácsadó vállalat augusztusi felméréséből.  Az adatok szerint az idén az első hat hónapban a budapesti szállodákban az átlagos foglaltság 61,5 százalék volt, ami 5 százalékkal alacsonyabb az előző évinél.

Nincs megállapodás a közterület-használatról a Belváros és az EüM között

Belföld - 2007-08-21

Továbbra sincs megállapodás az Egészségügyi Minisztérium (EüM) által használt parkolóterületről az V. kerület és a tárca között, mert a tárca változatlanul vitatja annak tulajdonjogát - közölte Rogán Antal (Fidesz), a városrész vezetője kedden Budapesten. A polgármester szerint a tárgyalásokat csütörtökig folytatják, ha addig sem állapodnak meg, bírósághoz fordulnak.

Felülbírálta egy ausztráliai bíróság Mohamed Hanif vízumügyét

Külföld - 2007-08-21

Felülbírálta kedden egy ausztráliai bíróság a kormány döntését Mohamed Hanif indiai orvos vízumügyében. Hanifot azzal gyanúsították, hogy köze volt a júniusi londoni és glasgow-i merényletkísérletekhez két másodunokatestvére révén.

Veres János és fiai szerint manipulált felvételek kerültek napvilágra

Belföld - 2007-08-21

Veres János pénzügyminiszter és fiai szerint manipulált felvételek kerültek napvilágra a nyírbátori Azfeszt fesztivál szervezésével kapcsolatban. Az ügyet kirobbantó büfés azt mondta: nem védelmi pénz megfizetésére kérték. A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény - írja a keddi Népszabadság.