A Párbeszéd törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a Fidesz ne szüntethesse meg a közmeghallgatásokat - közölte pénteki, online sajtótájékoztatóján a párt társelnöke.
Ismét éveket csúszhat az M0 északi szektorának megépítése, derült ki Lázár János Bedő Dávidnak megküldött válaszából.
Félmilliótól akár egymillió forintig is terjedhetnek a jogosítvány megszerzésének költségei az orbáni infláció miatt.
Az autósiskolák szerint a drágulásért az Orbán-kormány adóemelései, benzináremelései és rezsiemelése egyaránt felelősek. Ezeket az összegeket sem a tanuló vagy dolgozó fiatalok, sem a családjaik nem tudják már előteremteni.
A Magyar Bankszövetség 2023. június 1-jén megjelent sajtóközleményére, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az alábbi közleményben kíván reagálni.
A Magyar Bankszövetség negatívan értékeli, hogy a 2022-ben ideiglenes jelleggel, két évre bevezetett extraprofit adót a korábban tett vállalásokkal ellentétben a kormány 2024. évre meghosszabbította.
Lázálomnak bizonyulhat az Orbán-kormány idei terve az alig másfél százalékos GDP-növekedéséről is, hiszen már az egymást követő harmadik negyedévben csökken a magyar gazdaság teljesítménye.
A recesszió miatt szenvednek a magyar vállalkozások, dolgozók és nyugdíjasok egyaránt.
Az Árnyékkormány szerint az orbáni infláció és a hibás gazdasági döntések megsemmisítették az Orbán-kormány idei növekedési várakozásait. Orbán GDP-növekedést, gazdasági fejlődést, emelkedő fizetéseket és nyugdíjakat ígért. Ám ehelyett csak az árak emelkedtek; súlyos gazdasági károk, a nemzetközi bizalom elvesztése, a fizetések és a nyugdíjak elértéktelenedése az eredménye Orbán Viktor kormányzásának.
A magyar nemzeti érdek elárulása az, amit a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormány művel!
Miközben a magyar családi, kis- és közepes vállalkozásokat a multikkal ellentétben nemhogy nem tekinti stratégiai partnernek a Fidesz, de válogatott módokon ellehetetleníti őket, a külföldi befektetőkkel egészen más a helyzet.
Idén a nyári emlékek ihletik a fogásokat a Debrecziner Gourmet Fesztiválon, amelyet június 16. és 18. között rendeznek meg a debreceni Nagyerdőn.
Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője a fesztivált beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy míg tavaly az erdő, addig idén a nyári emlékek a fő téma a gasztronómiai seregszemlén, amelyre csaknem 40 vendéglátót, köztük éttermeket, cukrászdákat és kávézókat is várnak.
Az Európai Bizottság nagyon is tudatában van a választási folyamatokkal kapcsolatos információs manipuláció és beavatkozás veszélyének, ez a téma fontos és időszerű - jelentette ki Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos csütörtökön az Európai Parlament plenáris ülésén.
Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el, amelyben a képviselők elítélték, hogy az uniós értékek szisztematikus aláásására szándékos erőfeszítéseket tesznek Magyarországon, ez pedig aggodalomra ad okot, mert jövőre Magyarország tölti be az uniós tanács elnökségét - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
- Tizenkilenc sértettje és tizennégy gyanúsítottja van Magyarországon annak a szexuális célú kizsákmányolással és kényszermunkával kapcsolatos ügynek, amelyben nemzetközi akciót tartottak az Europol, a Frontex és az Interpol szervezésében - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon csütörtökön.
Hatvannégy sértett megtévesztésével tett szert bevételre, illetve akart pénzhez jutni egy férfi, akit a társaival együtt többrendbeli csalással, közokirat-hamisítással és hamis magánokirat felhasználásával vádol a Veszprémi Járási Ügyészség - közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség csütörtökön.
Lengyelország nem csatlakozik a koronavírus elleni vakcinák jövőbeli szállításának feltételeiről szóló megállapodáshoz.
A múlt héten az Európai Bizottság (EB) a tagállamok nevében
kötött a Pfizer gyógyszeripari vállalattal egyezséget- közölte csütörtökön Adam
Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter.
- A tüdőgyógyászat digitális átalakulásának előmozdításáért, továbbá közös népegészségügyi programok megvalósításáért kötött stratégiai megállapodást a Semmelweis Egyetem (SE) Egészségügyi Menedzserképző Központ és az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet (OKPI).
Emberölés miatt emelt vádat a Baranya Vármegyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, akit egy 2017-ben elkövetett gyilkosság gyanúsítottjaként tavaly decemberben fogott el a rendőrség - közölte a vádhatóság csütörtökön.
Ausztrál tudósok olyan áttörést értek el a női meddőségi esetek majdnem egyharmadának hátterében álló, gyakran nagy fájdalommal járó endometriózis kutatásában, amely hatékonyabbá teheti az ismeretlen eredetű betegség kezelését - adta hírül a The Guardian című brit lap csütörtökön.
A kormány jövő évi költségvetési terve fokozná Budapest "kivéreztetését" - írta Karácsony Gergely főpolgármester csütörtöki Facebook-bejegyzésében, amelyben úgy fogalmazott: "ez már vérontás".
"Budapesttől a kormány annyi pénzt akar elvenni, amiből 82 napig működik a város. El akarnak venni az életünkből közel három hónapot. Ha hagyjuk. De nem fogjuk hagyni, mert ez a Budapest-ellenes politika nemcsak igazságtalan, hanem törvénytelen is" - olvasható a főpolgármester posztjában.
Karácsony Gergely azt írta, a kormány 2024-ben is elő akarja állítani azt a tarthatatlan, igazságtalan és törvénytelen helyzetet, hogy Budapest támogatja a kormányt, és nem fordítva.
Idén 33 milliárd forint a Budapestnek járó állami normatíva, jövőre 34,5 milliárdot szánnak erre, vagyis, ha az inflációt is beleszámítjuk, még csökken is a támogatás. Ehhez képest idén 58 milliárd forint szolidaritásinak "hazudott adót, vagyis sarcot" von el a kormány Budapesttől, jövőre 75 milliárdot akarnak elvenni - fejtette ki a főpolgármester kiemelve: a kormány tizenötszörösére emelné a Budapestet sújtó "sarcot".
Idén Budapest 25 milliárddal támogatta a kormányt, jövőre több mint 40 milliárd forinttal kellene támogatnia - írta.
Az első negyedévben a bruttó hazai termék volumene Magyarországon a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz egy 36 éves férfival szemben, aki 2021-ben egy csepeli parkban ismerősére támadt és kegyetlen bántalmazással kioltotta az életét.