Pert nyert az ügyészség egy idős francia nő bűncselekmény következtében elvesztett lakása tulajdonjogának visszaszerzéséért
A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a sértettnek évekkel ezelőtt egy házaspár férkőzött a bizalmába, majd - kihasználva az asszony érzelmi kötődését, és azt, hogy családtagként tekintett rájuk - beköltöztek a nő siófoki lakásába és rávették: haszonélvezet fenntartása mellett ajándékozza az ingatlant kiskorú gyereküknek.
Áprilisban az ipari termelés volumene 8,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,8 százalékkal mérséklődött, a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás márciushoz mérten 2,5 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés volumene. Csak két alág kibocsátása nőtt: a legnagyobb súlyú járműgyártásé, valamint a villamos berendezés gyártásáé.
Újabb politikus csatlakozott az amerikai republikánusok elnökjelölti versenyéhez: Chris Christie, korábbi New Jersey kormányzó kedden jelentette be szándékát.
A 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogoT.
nem felel meg a függetlenség és a pártatlanság követelményének egyebek mellett a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának működése - közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága hétfőn.
Ipari tevékenység során oldószerként használt veszélyes anyagok jelenlétét mutatta ki a talajvízben Győrszentivánon egy, a helyi civilek által megrendelt szakértői vizsgálat; az ügyet az LMP a parlament fenntartható fejlődés bizottsága elé fogja vinni - jelentette ki Keresztes László Lóránt, a testület LMP-s elnöke hétfőn online sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: az anyagok talajvízben való jelenléte természetes okokkal nem magyarázható, ezért fontos, hogy további vizsgálatok történjenek.
Mikroműanyagot találtak az Ocean Race nevű világ körüli vitorlásverseny során vett vízminták mindegyikében - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása hétfőn.
Egyes helyszíneken akár 1884 műanyagszemcsét is találtak egy köbméter tengervízben, tizennyolcszor többet, mint a 2018-ban véget ért legutóbbi Ocean Race során végzett hasonló vizsgálatok alkalmával. A tudósok azért hozzátették, hogy ma pontosabb műszerekkel dolgoznak, mint akkoriban.
Victoria Fulfer, a Rhode Island-i Egyetem kutatója nagyon aggasztónak nevezte, hogy minden mintában találtak mikroműanyagot, a part menti területektől az óceán legtávolabbi zugáig.
"Idén sokkal magasabb koncentrációkat látunk, ami lehet a fokozott szennyezés jele, de az elemzésünk megnövekedett érzékenységével is összefügg" - mutatott rá.
- Csehországban 18,6 százalékkal 95 068 darabra nőtt az új személygépkocsik eladása az idén májusig éves összehasonlításban - közölte a cseh autóipari szövetség hétfőn Prágában. A közlemény szerint minden kategóriában nőtt az eladás, az autóbuszok kivételével.
- A 2024-es költségvetés a megszorítások költségvetése lett - értékelte a jövő évi büdzséről szóló javaslatot hétfői, online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd képviselője.
Mellár Tamás azt mondta, hogy kiadási oldalon csak "igen szerény" növekedés van betervezve, ami alól a honvédelmi kiadások jelentenek kivételt, mert azok 55 százalékkal fognak emelkedni. Ugyanakkor a kormány meghirdette az általános takarékosságot, a következő évben az az elvárás, hogy az állami szektorban mindenhol tízszázalékos költségcsökkentést valósítsanak meg - tette hozzá az ellenzéki politikus.
A javaslatban az olvasható, hogy jövőre 2,8 százalékos lesz a háztartási fogyasztásnövekedés és 3,7 százalékos a felhalmozásnövekedés, de ezek forrásai nem látszanak - közölte.
Az indítványban 2479 milliárd forintnyi EU-s támogatás szerepel, amivel szemben 3605 milliárd forintnyi felhasználás van beállítva - emelte ki. Azonban ha nem jönnek az uniós pénzek, de megvalósul a költés, akkor a tervezett 2,9 százalékos államháztartási hiány három százalék fölé fog emelkedni - tette hozzá a politikus.
Horvátországban az első öt hónapban 26 584 új személygépkocsit adtak el, 44,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a horvát belügyminisztérium a Promocija Plus intézet adataira hivatkozva hétfőn.
Trükkös statisztikával veri át a magyarokat az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és az Orbán-kormány.
Rétvári Bence államtitkár, majd az OMSZ főigazgatója is beismerte, hogy nem a hívástól számítva érkeznek ki a mentők a betegekhez 10-15 percen belül, hanem csupán a riasztástól, azaz a mentőkocsi indulásától mérve. Pedig az embereket nem az érdekli, hogy hány perc alatt megy át a mentőkocsi városon, hanem hány percen belül számíthatnak segítségre.
Az Árnyékkormány válaszokat követel: valójában hány perc alatt ér ki a mentő onnantól, hogy felhívtuk? Miközben az orbáni infláció a megélhetésünket teszi tönkre, addig az Orbán-kormány hagyta úgy lepusztulni a mentőszolgálatot, amivel már az életünket is veszélyezteti.
Felháborodását fejezte ki az MSZP társelnöke hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly februári kairói útjának költségei miatt.
Komjáthi Imre az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, 5,5 millió forintba került a repülőgépen felszolgált vacsora, míg az internetszolgáltatásra hétmillió forintot költöttek.
Újraindul a vasúti közlekedés az átépített pályán Balmazújváros és Debrecen között hétfőn, így a Debrecen-Füzesabony vonalon utazóknak már nem kell pótlóbuszra átszállniuk - közölte a Mávinform.
A közlemény szerint augusztus 6-ig napi nyolc vonatpár közlekedik Debrecen és Füzesabony között, viszont a hortobágyi betétjáratok közül több kimarad a menetrendből. A vonalon az Eger irányába, illetve onnan utazóknak Füzesabonyban továbbra is át kell szállniuk, mert a menetrend a nyári időszakban igazodik a miskolci vonalon - Mezőkövesd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád között - végzett pályakarbantartáshoz.
Csapadékosabbá válik az időjárás a jövő hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű.
A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A Debreceni Sportcentrum csapata nyerte vasárnap a triatlonosok Lengyeltótiban rendezett vegyesváltó országos bajnokságát.
Az LMP szerint a Fidesz gyarmatosító törekvések helyszínévé degradálja Magyarországot; Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere vasárnapi online sajtótájékoztatóján komoly nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a folyamatban lévő kínai beruházásokat.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint azonnal vissza kell vonni a kormányzati rezsiemelést, mert jelenleg ötödannyiba kerül a gáz, mint akkor, amikor a kormány eltörölte a rezsicsökkentést - mondta a párt árnyék-kancelláriaminisztere vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Fontos mérföldkőhöz ért a Párbeszéd - Zöldek, az Európai Zöld Párt 37. kongresszusán az európai zöld pártcsalád hivatalos tagjává választották - közölték a párt társelnökei online sajtótájékoztatón vasárnap, Bécsből bejelentkezve.
Szabó Rebeka, a párt országgyűlési képviselője kijelentette, a bécsi kongresszuson jelen lévő zöld politikusok egyetértettek abban, hogy Európában igazságos zöld átmenetre van szükség, hogy a fenntarthatóságot kell a középpontba helyezni, és hogy a klímaválság és az élővilág válságának árát nem a legszegényebbekkel kell megfizettetni.
"A kormány a mostani háborús idők ellenére is a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógus béremelést tervezi, az ezt megalapozó új pedagógus életpálya törvényjavaslat - több hónapig tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően - hamarosan az Országgyűlés elé kerül" - jelezték.
Az Egyesült Államok legutóbbi népszámlálási adatai szerint az ország lakosságából több mint 1,4 millióan vallják magukat magyarnak, vagy magyar származásúnak.
Lauer Rice Andrea, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke, a legnagyobb amerikai magyar ernyőszervezet vezetője elmondta, hogy az Egyesült Államok magyarságát szervezett formában több mint 100 szervezet, 78 templom, 33 magyar iskola, 25 cserkészcsapat, 12 magyar ház, múzeum és könyvtár tömöríti. Csaknem minden szövetségi államban van magyar közösség - tette hozzá.
- Az amerikai hadsereg egyik szimulációja során egy mesterséges intelligencia által vezérelt drón - annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megbízatását - váratlanul úgy döntött, hogy kiiktatja a vezetőjét, hogy ne tudjon beavatkozni - írta a The Guardian című brit lap pénteken egy amerikai ezredes beszámolójára hivatkozva.
Mivel virtuális gyakorlatról volt szó, ténylegesen nem esett bántódása senkinek.
Tucker Hamilton ezredes, az amerikai légierő mesterséges intelligenciával végzett tesztjeinek és műveleteinek vezetője egy májusi, Londonban tartott szakmai tanácskozáson elmondta: a teszt során az MI "igencsak váratlan stratégiához folyamodott célja elérése érdekében".