Mivel Kínában újra tombol a koronavírus és a hírek szerint egészségügyi eszközökből is hiány van az országban, ezért Tompos Márton, a Momentum szóvivője és frakcióvezető-helyettese felszólította a kormányt, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat a kínai vezetéssel a lélegeztetőgépek értékesítéséről. Erről a szóvivő a Facebook oldalán számolt be.
"Kína elképesztő COVID-hullámot él át, és a hírek szerint eszközökből is hiány van. Mindeközben a magyar kormány több ezer lélegeztetőgépet tart raktárakban, aminek költségét persze nekünk, adófizetőknek kell állni" – emelte ki bejegyzésében a Momentum politikusa, aki hozzátette, ha már a kínai rendőrőrsök ügyében vaknak és süketnek tettette magát a kormány, a beüzemelési jegyzőkönyveket pedig nem hajlandó kiadni a külügy – jogerős ítélet ellenére sem –, legalább itt próbáljanak meg ésszel eljárni.
A jövő héten többfelé várható eső, a hegyekben havas eső, hó is hullhat, a hidegfront nyomán pár fokkal hidegebbre és éjszakai fagyokra is számítani kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn nyugat felől egyre nagyobb területen záródik a felhőtakaró. A csapadékzóna kelet felé terjeszkedik, többfelé, több hullámban kell esőre, záporra számítani, helyenként kiadós mennyiségű csapadék is hullhat. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szél lesz élénk, olykor erős, míg másutt a déli, délnyugati. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 11 fok között várható, a délkeleti határ mentén mérhetik majd a magasabb értékeket.
Kedden kezdetben erősen felhős, borult lesz az ég, ismét többfelé várható eső, zápor, majd nyugat felől felszakadozik a felhőzet, a csapadékzóna kelet felé húzódik. A hegyekben néhol havas eső, hó is hullhat. Az északnyugati, északi szél sokfelé, főleg a Dunántúlon viharossá fokozódik. Hajnalban 1-6, nappal 4-9 fok várható.
Az izraeli kormány visszavonta Rijád al-Malki palesztin külügyminisztertől izraeli beutazási és a szabad mozgást biztosító engedélyét.
A Háárec című újság hírportálja szerint ez amiatt történt, hogy a Palesztin Hatóság a hágai székhelyű Nemzetközi Bírósághoz (ICJ) fordult Ciszjordánia státusával kapcsolatban.Rijád al-Malki minisztert vasárnap délelőtt tájékoztatták arról, hogy az izraeli kormány hétvégi döntése értelmében már nem érvényes a Palesztin Hatóság (PH) területén és Izraelben számára szabad mozgást biztosító utazási engedélye.
- Sok ezren tüntettek Tel-Avivban az izraeli jogrend megváltoztatásának terve ellen szombat este - jelentette a Haarec című újság hírportálja.
A Habima, az Izraeli Nemzeti Színház előtti téren, Tel-Aviv központjában sok ezren gyűltek össze szombat este, hogy tiltakozzanak az igazságszolgáltatási rendszer megváltoztatásának szerda este, Jarív Levin igazságügy miniszter által bejelentett terve ellen.
Az energiaszuverenitás erősítését nevezte kiemelt feladatnak az energiaügyi miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol arról is beszélt, hogy az enyhe tél miatt nem sok gáz fogyott, ezért nagyon magas a gáztárolók töltöttsége Európában és így Magyarországon is.
Lantos Csaba közölte, ugyan még érkezik Európába orosz gáz, de nem lehet kizárni, hogy a háború sokáig tart, valamint azt sem, hogy a gázárak emelkedni fognak
Az Egyesült Államok 50 gyalogsági harci járművet és több száz más katonai járművet küld Ukrajnába egyebek mellett, a héten bejelentett 3,75 milliárd dolláros katonai támogatás részeként - derül ki az amerikai védelmi minisztérium részletes tájékoztatójából.
Laura Cooper orosz, ukrán és eurázsiai ügyekért felelős védelmi államtitkár-helyettes még pénteken azt közölte, hogy értékét tekintve az eddigi legnagyobb támogatási csomagról van szó a háború kitörése óta.
-A feljegyzések kezdete óta 2022 volt a legmelegebb és a legszárazabb év Franciaországban - közölte pénteken a francia meteorológiai szolgálat.
A Météo France mérései szerint 2022-ben az átlaghőmérséklet 14,5 Celsius-fok volt, és mintegy 25 százalékkal kevesebb csapadék esett az átlagosnál. A rekordadatok "a klímaváltozás tünetei" - tette hozzá a meteorológiai szolgálat.
Bűncselekmény hiányában felmentett három embert egy tévésorozat kapcsán a szerzői jogi jogsértés vádja alól pénteken, nem jogerősen a II. és III. kerületi bíróság - közölte a Fővárosi Törvényszék.
Az ügyészség szerint a vádlottak - K.T. és két társa - engedély nélkül átdolgozták a sértett által írt regényt, majd televíziós sorozatot készítettek belőle. A sértett szerint a vádlottak a megfilmesítéssel százmillió forintnál nagyobb vagyoni hátrányt okoztak neki.
- A Gázai övezetben élő fiatalok jelentős számban próbálnak meg Európába menekülni az elviselhetetlen helyi viszonyok elől - jelentette pénteken a helyi média Izraelben.
A TÁRKI legfrissebb elemzéséből kiderült, hogy a társadalom egyre szélesebb rétegeit veszélyezteti az elszegényedés; már nem csak az alacsony nyugdíjjal rendelkezők tartoznak ide, hanem megjelentek a csoportban a diplomások és a fővárosiak, a szegénységi kockázatnak kitettek csoportjában a gyereküket egyedül nevelők állnak az élen.
2022-ben a dolgozók kétharmada nem kapott béremelést a magas infláció ellentételezésére, ráadásul annyival rosszabb a magyarok helyzete uniós honfitársaikhoz képest, hogy a magyar lakosság többségének nincsenek olyan felesleges kiadásai, amiből lefaraghatna.
Az MSZP továbbra is fenntartja azt a javaslatát, hogy az alapvető élelmiszerek áfája 0 százalékra csökkenjen!
Drasztikusan megemelkedett az energiaszegény háztartások aránya az Európai Unióban (EU).
A Századvég új kutatásának eredményei rámutatnak: átlagosan minden negyedik háztartás fűtési nehézséggel és közüzemi díjelmaradással küzd az EU-ban, míg a rezsicsökkentési programnak köszönhetően Magyarország érintettsége az előbbi problémában a második, az utóbbiban a harmadik legkisebb.
- Életbe lépett moszkvai idő szerint pénteken délben az ukrajnai fronton az orosz fél által az ortodox karácsony alkalmából egyoldalúan meghirdetett tűzszünet - jelentette a Vesztyi FM orosz állami hírrádió.
A 36 órásra tervezett fegyvernyugvást Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön rendelte el, január 6-án déltől január 7-én éjfélig. Ezt azt követően tette meg, hogy Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája karácsonyi tűzszünetre szólított fel annak érdekében, hogy a hívők részt vehessenek a templomi liturgiákon.
A fővárosban környezetbarát módon hasznosítják az utcákról begyűjtött karácsonyfákat, amelyekből becslések szerint több mint félmilliót szállítanak majd el - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója pénteken.
- Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy tudassa a településekkel, milyen támogatásra számíthatnak a jövőben az energiaszámláik kifizetéséhez, és ne tartsa bizonytalanságban a városokat, falvakat.
Hohn Krisztina, az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője pénteki online sajtótájékoztatóján arra rámutatott: mivel a városok és falvak még nem kapták meg téli rezsiszámláikat, nem tudhatják, mire lesz elég az a "kis mankó", amelynek kifizetéséről nemrég döntött a kabinet.
Rekordszámú, több mint 4 ezer ember vált milliomossá, öten pedig milliárdossá a Szerencsejáték Zrt. játékaival 2022-ben - közölte a nemzeti lottótársaság.
- Kalifornia államban rendkívüli állapotot rendeltek el a térséget csütörtökön elérő, esőzéssel és széllel érkező erős viharzóna miatt, a hegyekben nagy mennyiségű hó esett a szárazsággal küzdő államban.
Bár még a tél közepén sem járunk és egyelőre enyhe volt az időjárás, az európai gázellátást felügyelő GIE adatai szerint folyamatosan csökken a magyar gáztározók töltöttsége, miközben más uniós országok gáztartaléka nő.
- Bár január eleje szokott a statisztikák szerint az év leghidegebb időszaka lenni, 2023 tavaszias idővel és melegrekordokkal kezdődött, és komolyabb lehűlés a következő 8-10 napban sem várható. Márpedig a túl enyhe idő az évnek ebben az időszakában kifejezetten káros mezőgazdasági szempontból - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön közölt agrometeorológiai elemzésében.
A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 58 ember ellen a Fővárosi Törvényszéken egy műszaki vizsgaállomáson történt korrupciós ügyben. Még 2016 elején a közúti közlekedésben részt vevő járművek hatósági műszaki vizsgáztatását végző vizsgabiztosok abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el a velük rendszeres kapcsolatban álló egyes ügyintézőktől.
Noha már nem volt a katolikus egyház feje, pápának kijáró ceremóniával vettek végső búcsút csütörtökön Rómában XVI. Benedek nyugalmazott pápától, aki az óév utolsó napján, 95 évesen hunyt el egy vatikáni kolostorban.