Archívum

Eredmények megjelenítése 8001-től 8020-ig 68313 találatból.

Ingatlan.com: megindult a használt lakások árának csökkenése

Ingatlan - 2023-04-27

- Tavaly az év utolsó negyedévében megindult a használt lakások árának csökkenése, a folyamat várhatóan idén is folytatódik - közölte az ingatlan.com csütörtökön.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a múlt év utolsó három hónapjában 2,6 százalékkal csökkent a használt lakások ára - ismertette elemzésében az ingatlanhirdetési portál.

A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta a várakozásoknak megfelelőek a friss adatok.A kínálati piacon már tavaly ősszel látni lehetett, hogy a múlt év utolsó negyedévében a használtlakás-árak szerény mértékben csökkenhetnek.

Ugyanakkor jelezte, a KSH által mért negyedéves szintű árcsökkenés ellenére éves összevetésben még csaknem 17 százalékos drágulásról volt szó 2022 végén. Fontos az is, hogy a hosszú távú adatok alapján, vagyis 2015-höz képest két és félszeresére nőtt a használt lakások ára.

Új bölcsődét adtak át Derecskén

Ajánljuk - 2023-04-27

Új bölcsődét adtak át csütörtökön a Hajdú-Bihar vármegyei Derecskén: a Mese-Vár Óvoda és Bölcsőde 28 férőhelyes új intézményegysége csaknem 300 millió forintból, 217 millió forint európai uniós és állami támogatás felhasználásával készült el.

A Duna House közgyűlésén 3,83 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek

Befektetés - 2023-04-27

A Duna House Holding Nyrt. közgyűlése 3,83 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött.


Debreceni polgármester: a Tisza vize hamarosan eljut Debrecenbe

Helyi - 2023-04-27

- Jól haladnak a Civaqua-program első ütemének kivitelezési munkái: a 15 kilométeres vezetékrendszer kiépítéséből már csak 600 méter van hátra, és a Tisza vize a Keleti-főcsatornán keresztül eljut Debrecenbe, a Tócó-patak forrásvidékére - közölte a város polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.

A DK képviselői feljelentik Orbán Viktor miniszterelnököt

Belföld - 2023-04-27

- A Demokratikus Koalíció képviselői állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása, valamint hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tesznek Orbán Viktor miniszterelnök ellen.

ÉKM: Lázár János felkérésére az országos és a nemzetközi üzleti élet legkiválóbb menedzserei kerülnek a legnagyobb állami tulajdonú cégek vezetésébe

Gazdaság - 2023-04-27

Igazodva az állami vállalatok vezetésével kapcsolatos nemzetközi sztenderdekhez, a magyar mobilitást meghatározó közlekedési cégek - a MÁV, a MÁV-Start és Volánbusz - vezetésében is elválik egymástól az elnöki és a vezérigazgatói pozíció.

A jövőben a cégek újonnan megalakuló igazgatóságaiban és új tagokkal működő felügyelőbizottságaiban, - az államigazgatási tapasztalat jelenléte mellett - a nemzetközi cégek élén szerzett gyakorlatias tudás és a piaci szemlélet érvényesül - közölte az Építési és Közlekedésügyi Minisztérium csütörtökön.

Jogerősen felmentették Romániában Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkárt

Olvastuk - 2023-04-27

- Jogerősen felmentette a román legfelsőbb bíróság csütörtökön Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkárt, akit azzal vádolt a korrupcióellenes ügyészség (DNA), hogy a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként beosztásával visszaélve hozzájárult a román állam megkárosításához.

OGY - A végrehajtókkal kapcsolatban kezdeményez változtatásokat a törvényalkotási bizottság -

Belföld - 2023-04-27

Azonnali hatállyal fel kell függeszteni azt a végrehajtót, aki közvádra üldözendő szándékos bűncselekmény miatt áll büntetőeljárás alatt; a felfüggesztett végrehajtó nem gyakorolhatja a kari tisztségéből eredő jogait - ezt a módosítást javasolta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a bírósági végrehajtásról szóló törvényben csütörtökön.

A testület a kormánypárti képviselők kezdeményezésére kiegészítené az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatok ellátására irányuló jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó rendelkezésekről szóló törvényjavaslatot a végrehajtási törvény módosításával.

A módosító javaslat szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatali szervének vezetője a tudomására jutott adatok alapján megállapítja a szolgálatból történő felfüggesztés, valamint a névjegyzékből történő törlés feltételeinek bekövetkeztét, ha a végrehajtó, a végrehajtó-helyettes vagy a végrehajtójelölt közvádra üldözendő bűncselekmény miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll.

Ha közvádra üldözendő gondatlan bűncselekmény miatt áll büntetőeljárás hatálya alatt a végrehajtó, akkor a felfüggesztés csak lehetőség, de ha szándékos bűncselekmény miatt, akkor azonnali hatállyal fel kell függeszteni.

Ukrajnai háború - NATO-főtitkár: a szövetségesek szinte az összes ígért harci járművet átadták Ukrajnának

Vélemény - 2023-04-27

A szövetséges országok szinte az összes ígért harci járművet átadták Ukrajnának, az ország most rendelkezik a területei visszafoglalásához szükséges katonai képességekkel - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Stoltenberg hangsúlyozta: noha meglehet, hogy az ukrajnai háború a tárgyaló asztal mellett fog véget érni, a tárgyalások eredménye a harctereken felvonultatott katonai erőtől függ majd.

Felmentették Ruszin-Szendi Romuluszt, a Honvéd Vezérkar főnökét

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön felmentette beosztásából Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel

Újra láthatja a nagyközönség a Szépművészeti Múzeum antik és reneszánsz szobormásolat-gyűjteményét

Kultúra - 2023-04-27

Hosszú évtizedek után láthatja újra a nagyközönség a Szépművészeti Múzeumban a szobrászat történetét az antikvitás korától a reneszánszig megidéző szobormásolat-gyűjtemény többszáz darabját - közölte az intézmény csütörtökön.

A múzeum európai viszonylatban is gazdag gyűjteményének egy részét a felújított komáromi Csillagerőd kiállításán már 2021 óta láthatja a közönség, a többszáz darabos kollekció közelmúltban restaurált további darabjaival pedig májustól, az Országos Múzeumi és Raktározási Központ (OMRRK) látványraktárában találkozhatnak a látogatók.

Kocsis Krisztián neurobiológus tanácsadóként csatlakozott a Párbeszédhez

Fontos - 2023-04-27

Kocsis Krisztián roma származású neurobiológus tanácsadóként csatlakozott a Párbeszédhez - jelentették be az ellenzéki párt politikusai csütörtöki, Brüsszelben felvett, online közvetített sajtótájékoztatójukon.

NAV: hamis szoftverekkel kereskedett egy férfi az interneten

Kékhírek - 2023-04-27

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai illegális szoftvereket és hamis autódiagnosztikai eszközöket foglaltak le egy férfitől, aki jóval a piaci ár alatt kínálta eladásra a járműdiagnosztikai eszközöket - közölte a NAV csütörtökön.

Próbavásárlást követően a pénzügyőrök ellenőrzést tartottak a férfinél, és 81 autódiagnosztikai eszközt, valamint a hozzájuk tartozó szoftvereket találtak nála. A NAV munkatársai illegális autóipari szoftvereket tartalmazó hordozható számítógépet és két autódiagnosztikai eszközt is lefoglaltak.

GFM: több mint 1 milliárd dollárt vont be a globális pénzügyi piacról az Exim

Pénzügyek - 2023-04-27

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó Magyar Export-Import Bank Zrt. szerdán, jelentős sikerrel, 5 éves futamidejű devizakötvény-aukciót hajtott végre, amelynek során 1,25 milliárd dollár összegű forrást gyűjtött közel 150 európai és amerikai befektetőtől.

A GFM csütörtöki közleménye szerint a kötvények iránt jelentős kereslet mutatkozott, melynek eredményeképp az előzetesen várt hozamszintnél kedvezőbb, 6,32 százalékos, euróban kifejezve 5,7 százalékos kamat mellett jutott forráshoz az Exim.

A nukleáris elrettentő erő kiterjesztéséről is megállapodtak az amerikai-dél-koreai csúcstalálkozón

A Koreai-félszigeten jelentkező nukleáris fenyegetés kezelésére és az elrettentő erő kiterjesztésére konzultációs tanácsot hoz létre az Egyesült Államok és Dél-Korea - jelentették be a két ország elnökének találkozója után Washingtonban szerdán.

A pedagógusok státusztörvénye ellen demonstráltak Budapesten

Belföld - 2023-04-24

A pedagógusok előkészítés alatt lévő státusztörvénye ellen demonstráltak hétfőn Budapesten.A mások mellett a pedagógus szakszervezetek által szervezett Le a bosszútörvénnyel! Le az elnyomással! elnevezésű megmozduláson résztvevők a Kálvin tértől a Ferenciek tere és a Március 15. tér érintésével vonultak a Belügyminisztérium épülete elé.

A belügyi tárca Széchenyi téri épülete előtt Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának tagja beszédében azt követelte, hogy a kormány vonja vissza a státusztörvény tervezetét, mivel annak nem a közoktatás megjavítása a célja, hanem a pedagógusok megregulázása. Úgy folytatta: ehelyett a kormány olyan jogszabályokkal álljon elő, amelyek betöltik azt a szerepet, amelyet a kabinet az EU felé vállalt, mert - mint fogalmazott - "akkor a közoktatás is javulni fog és pénz is lesz".

Az EP öt frakciója levélben fordult az Európai Bizottsághoz a magyar panasztörvény miatt

Külföld - 2023-04-24

Az Európai Parlament öt pártfrakciója levéleben fordult az Európai Bizottsághoz, amelyben aggályaikat fejezik ki a többi között az Országgyűlés által április 11-én elfogadott panaszokról, közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény miatt.

Az Árnyékkormány 13 pontos cselekvési tervvel csökkentené az orbáni inflációt

Belföld - 2023-04-24

Az Árnyékkormány ma megtartotta az idei negyedik, összességében pedig a kilencedik Árnyékkormányinfóját. Az Árnyékkormány a mai ülésen az orbáni infláció letörésével, a tanárok elleni státusztörvénnyel, a készülő európai médiaszabályozással és a rendvédelmi dolgozók helyzetévelfoglalkozott.

Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter a mai Árnyékkormányinfón egy 13 intézkedésből álló cselekvési tervet ismertetett az orbáni infláció letörésére és hatásainak csökkentésére. Ebben többek között szerepel

- az alapvető élelmiszerek áfájának ideiglenes 0%-ra csökkentése,

- az energiaárakon lévő áfa ideiglenes 5%-ra csökkentése,

az üzemanyagárak literenkénti árának 500 forint alá szorítása adócsökkentésekkel,

- valamint a nyugdíjak emelése és az európai minimálbér bevezetése is.

Így "segít" a magyar kormány – Több hónapos hitegetés után elbocsátották a Tungsram dolgozóit

Hiába ígérték meg februárban a Tungsram megmaradt újpesti és hajdúböszörményi dolgozóinak, hogy egy másik befektető átveszi őket, mostanra kiderült, ez korántsem így lesz. A hajdúböszörményi üzemből többen is utcára kerülnek, az újpestiből mindenkit elbocsátanak.

A pápalátogatás nem Bayer-show

Mint arról a magyar sajtó a hétvégén hírt adott, a Fidesz megmondóembere, Bayer Zsolt békemenetet szervezne a pápalátogatásra. A kormánypártok politikai bunkósbotjaként funkcionáló propagandista elmondta, hogy "ennek politikai üzenete is lenne".

Ezen kijelentés okán a Jobbik-Konzervatívok nevében kérjük a magyar kormányfőt, Orbán Viktort és a köztársasági elnököt, Novák Katalint, hogy határolódjanak el Bayer Zsolt felhívásától és deklarálják, hogy nem támogatják, hogy politikai eseménnyé degradálják a szentatya látogatását. Kérjék meg barátjukat és propagandistájukat, hogy vonja vissza bejelentését, amellyel Békemenetet hirdetett Ferenc pápa szentmiséjére. A szentmise nem politikai rendezvény, azon nincs helye pártpolitizálásnak, ez egy normális országban elképzelhetetlen lenne!