Szeptemberben az első alkalommal ért el kétszámjegyű éves növekedést a fogyasztói árindex és ezzel újabb rekordot állított be az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló, pénteken publikált jelentése alapján.
Szeptemberben négy havi mélypontra csökkent a kínai nemzeti statisztikai hivatal, az NBS általános gazdasági teljesítményt tükröző kompozit beszerzésimenedzser-indexe.
Ezen belül a szolgáltatóipari aktivitás négy hónapja a leggyengébb növekedést mutatta, a feldolgozóipari aktivitás pedig két hónap teljesítménycsökkenés után mutatott némi növekedést.
Az NBS kompozit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) szeptemberben 50,9 pontra, négy havi mélypontra csökkent az előző havi 51,7 pontról.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megtámadott és megpróbált megerőszakolni egy hazafelé tartó nőt januárban Szigetszentmiklóson
Nagy összegű számlákat fogadott be őrzés-védelmi tevékenységről és távfelügyeletről egy cég, de nem nyújtott semmilyen szolgáltatást, emiatt mintegy százmillió forint adóbírságot szabtak ki rá - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken .
A NAV revizorai a cég telephelyeinek ellenőrzésekor egyáltalán nem találtak őrzés-védelemhez, távfelügyelet ellátáshoz szükséges eszközöket, embereket. A fiktív tevékenységet bizonyította az is, hogy az ellenőrzéssel egyidőben a társaság felbontotta a telephelyeinek, székhelyének őrzésére vonatkozó szerződését, és más céggel sem kötött újat - közölték.
Míg két-három évvel ezelőtt nagy átlagban húsz millió forint elegendő volt egy ingatan megvásárlásához, addig ma már legalább harminc millió forint kell egy átlagos lakás vagy telek megvételéhez a Duna House elemzése szerint.
A társaság közleménye idézi Benedikt Károlyt, a Duna House pr- és elemzési vezetőjét, aki elmondta: míg 2019-ben még a 20 millió forintos ingatlanokkal is szemléltethető volt a piac aktuális helyzete, az idén az áremelkedés és más hatások miatt már legalább 30 millió forintot kell szánni az ingatlanra, ha házat vagy lakást keres a vásárló.
Világszerte 617 244 268 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban,
.A halálos áldozatok száma pedig 6 544 637 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adataiból.
- A tagállamok által körözött legveszélyesebb bűnözők felkutatásában kéri a lakosság segítségét is az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).
Az idei kampányban 92, különböző bűnbandákhoz köthető ember szerepel a szervezet honlapján.
A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint az idei kampányban olyan súlyos bűncselekmények miatt köröznek embereket Európában, mint gyilkosság, emberkereskedelem, fegyveres rablás vagy terrorcselekmények. Szerepelnek közöttük maffiavezérek is, akik ártatlan embereket mészároltak le, kábítószer- és emberkereskedők, valamint olyan bűnelkövetők, akik gyilkosságot vagy más erőszakos cselekményeket követtek el bandájuk nevében.
Az Északi Áramlat 1. és 2. csővezetéken keletkezett kár nem véletlen, az európai energiainfrastruktúra bármilyen szándékos megzavarása teljességgel elfogadhatatlan, amire az Európai Unió határozott és egységes választ fog adni - jelentette ki Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő szerdán.
Borrell az unió nevében közzétett nyilatkozatában kiemelte: az Európai Uniót mély aggodalommal tölti el, hogy minden rendelkezésre álló információ alapján a gázszivárgás szándékos cselekmény következménye.
- Az építőiparban tapasztalt drágulás mértéke az év első felében több mint kétszeresen haladta meg a fogyasztói árak növekedését. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdai értékelése szerint az építőipari alapanyag- és építési termékek gyártói az orosz-ukrán háború piaci hatásait, a kivitelezők pedig a beszerzési nehézségeket az év első felében már beépítették az árakba, de az energiaköltségek elszabadulása és a forint-euró árfolyam ingadozása komoly bizonytalansági tényező lesz az elkövetkező hónapokban.
Az energiafelhasználás átlagosan a ráfordítások negyedét teszi ki az alapanyagok gyártásában, de ez az arány ennél magasabb például a cementnél, az égetett kerámiánál, a téglánál, valamint egyes szigetelőanyagoknál is - hívta fel a figyelmet a szakszövetség elemzése.
Éves összevetésben az alapanyagoknál 20,4 százalékos, az építőipari termelői áraknál pedig 22,8 százalékos áremelkedést mértek az első fél évben, miközben az infláció ugyanebben az időszakban 9,4 százalék volt.
A forint-euró árfolyam ingadozása azért jelent gondot a kivitelezőknek, mert a Magyarországon felhasznált építési termékek, anyagok csaknem fele, 48 százaléka importból származik.
Magyarországon fosztott ki egy Szlovákiából Olaszországba okostévéket szállító kamiont egy öttagú román bűnszervezet, amelynek tagjai ellen most emeltek vádat - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Jánky Judit közölte: az öt román férfi a galántai Samsung-gyárból Piacenzába tartó kamion rakományát szemelte ki zsákmánynak. November 24-én két lengyel rendszámú gépkocsival, GPS-jeladó segítségével követték a kamiont Galántától Lentiig.
A pihenőhely közelben várakoztak addig, míg a sofőr elaludt, majd felnyitották a kamion csomagterét. Egy kisteherautóra hét raklapnyi, 121 okostévét pakoltak át, amelyek értéke csaknem 18 millió forint volt. A vádlottak ezután egy budakalászi családi ház garázsában parkoltatták a lopott holmit.
Mintegy négymilliárd forint költséggel bővítette termelési kapacitását az elmúlt bő egy évben a Hungerit Zrt.
Az új panírüzem tavaly októberi beindításával évi 11 ezer tonnára növelték az előállított termékmennyiséget, és ezzel a legnagyobb hazai gyártókká léptek elő ebben a szegmensben. Hasonló volumenbővítést értek el a szentesi kacsasütő beruházás megvalósításával: a kétmillió darabos termelést további egymillióval emelték. A Hungerit kacsavágó kapacitása jelenleg az egyik legnagyobb egész Európában, és a csirkefeldolgozásban is meghatározó szereplők, ezt az elmúlt időszakban a munkafolyamatok piaci igényekre hangolt átalakításával tették még hatékonyabbá. Évente már 20 millió csirke feldolgozását végzik el az üzemben, ahonnan a cég jelenleg több mint húsz országba szállítja termékeit. Ezek közül a legfontosabbak az angol, a német, a román, az osztrák és cseh piacok.
A csaknem kétezer dolgozót foglalkoztató Hungerit Zrt. jelenleg újabb beruházásokat készít elő, a csirke-, mind a kacsaágazatukban terveznek telepátalakításokat és -fejlesztéseket, valamint telepvásárlásokat, míg a következő időszak legjelentősebb beruházása egy új csirkevágóhíd létrehozása lesz. A kivitelezés a tervek szerint jövőre indulhat el. Az új üzem évente 40 millió csirke vágására lesz képes, a legmodernebb technológiai megoldások alkalmazása mellett.
Az MNB idén a korábban vártnál magasabb, 13,5-14,5 százalék közötti inflációval és az előző Inflációs jelentésében szereplőnél gyengébb, 3,0-4,0 százalék közötti gazdasági növekedéssel számol legfrissebb Inflációs jelentésében, amelynek fő számait kedden közölte a jegybank.
- Az alapkamatemelési ciklus lezárásával nincs vége az infláció elleni küzdelemnek, a jegybank más eszközökre nagyobb hangsúlyt fektetve folytatja a pénzügyi szigorítást és az infláció elleni küzdelmet - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 125 bázispontos kamatemelést követő sajtótájékoztatón, kedden.
A belügyminisztérium kedden közölt végleges adatai szerint az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország alkotta jobbközép szövetség a kétszáz fős felsőházban 112, a négyszáz tagú alsóházban 235 mandátumot szerzett az előrehozott parlamenti választáson.
A baloldali Demokrata Párt (PD) irányította koalíció a felsőházban harminckilenc, az alsóházban nyolcvan helyet foglalhat el.
A Kremlt rendkívüli módon aggasztja az Északi Áramlat csővezetékeken észlelt károsodás és nyomáscsökkenés, ezért a példátlan helyzet sürgős kivizsgálását sürgeti - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtószóvivő szerdán újságíróknak.
A Masterplast Nyrt. növekedési terveinek finanszírozásához 8-10 milliárd forintos nyilvános lakossági és intézményi forrásbevonást tervez új részvények kibocsátásával - ismertette a vállalat vezetése kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Felavatták kedden a norvég gázt Dánián keresztül Lengyelországba szállító, évi 10 milliárd köbméter kapacitású Baltic Pipe vezetéket a Szczecin mellett fekvő északnyugat-lengyelországi Goleniówban.
Az 1,6 milliárd eurós beruházást jelképesen Andrzej Duda lengyel elnök, Mateusz Morawiecki lengyel, valamint Mette Frederiksen dán kormányfő avatta fel a goleniówi gázkompresszor-állomáson rendezett ünnepségen.
- A Kúria jogerősen öt év fegyházra ítélte kémkedés miatt Kovács Béla volt jobbikos politikust kedden - írta a mandiner.hu.
A legfelsőbb bírói fórum a harmadfokú eljárásban bűnösnek mondta ki a Jobbik egykori európai parlamenti képviselőjét az Európai Unió intézményei elleni kémkedés és költségvetési csalás, magánokirat-hamisítás miatt, s büntetését öt év fegyházra, illetve tíz év közügyektől eltiltásra súlyosította. Kovács Béla leghamarabb büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhat feltételesen.
Az Európa Tanács az emberi jogokról és a környezet védelméről szóló, kedden közzétett ajánlásában felszólította tagállamait, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2021. októberi határozatával összhangban fontolják meg a tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való jog nemzeti szintű elismerését alapvető emberi jogként.
Prostitúcióra kényszerítés miatt elfogták egy magyar bűnszervezet három tagját magyar-német nemzetközi együttműködésben, az Europol biztosítása mellett - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedd reggel a police.hu oldalon.