- Az ukrán parlament megszavazta hétfőn a nők elleni, illetve a családon belüli erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló Isztambuli Egyezményt - jelentette a Jevropejszka Pravda hírportál.
Az előterjesztést 259 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban, négy elutasította, 25 pedig tartózkodott.
Az isztambuli egyezmény ratifikálását elemzők jó jelzésnek tartják a közelgő EU-csúcs előtt, mert ez arról tanúskodik, hogy Ukrajna kész az európai integrációhoz szükséges reformok végrehajtására - mutatott rá a hírportál.
Súlyos megszorításokat jelent az önkormányzatoknak a 2023-as költségvetés tervezete, ezért az Országgyűlés ellenzéki frakciói módosító csomagot nyújtanak be - közölte a főpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Karácsony Gergely az ellenzéki frakciók képviselőivel folytatott egyeztetés után azt mondta: a javaslatok célja az önkormányzatok működőképességének megőrzése, az, hogy "talpon tudjanak maradni ebben a nehéz időszakban".
Kiemelte, a javaslatok elfogadása a fővárosi önkormányzat számára létkérdés, de minden település számára biztosítana fontos lehetőségeket.
"Az önkormányzatok ennek a benyújtott költségvetésnek biztos, hogy a vesztesei lennének, hiszen ránk terheli a kormány azokat a megszorításokat, amelyeket nincs bátorsága végrehajtani" - mondta a politikus.
A közös javaslatcsomag részleteit Gy. Németh Erzsébet (DK), Szabó Rebeka (Párbeszéd) és Vajda Zoltán (MSZP) ismertette.
Gy. Németh Erzsébet, a DK alelnöke elmondta: azt indítványozzák, hogy a szolidaritási adó mértékét vigyék vissza a 2019-es szintre, az Budapestnek 10 milliárd forintos kiadást jelentett. A kormány úgy számol, hogy jövőre 218 milliárdot szed be a szolidaritási adóból. Budapestnek az idei 36 milliárd forint helyett jövőre már 56 milliárdot kellene befizetnie - mondta az ellenzéki politikus, aki szerint ez tarthatatlan állapot.
A volt főpolgármester-helyettes megjegyezte: a szolidaritási adó összegét "nyugodtan el lehet venni a Rogán Antal vezette minisztériumtól, és így nem az önkormányzatokat sarcolnák meg".
A Demokratikus Koalíció (DK) petíciót indít annak érdekében, hogy az alapvető élelmiszerek áfája csökkenjen nulla százalékra.
- Az LMP szerint a multinacionális vállalatok társasági adójának növeléséből kellene finanszírozni a közalkalmazotti bérek inflációkövetését.
Ungár Péter, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a multikkal kellene megfizettetni, hogy például a pedagógusok annyit tudjanak vásárolni a fizetésükből idén is, mint tavaly.
- Az Európai Unió hétfőn egy évvel, 2023. június 23-ig meghosszabbította azoknak a büntetőintézkedéseknek a hatályát, amelyeket Oroszország ellen vezetett be a Krím félsziget és Szevasztopol jogellenesnek tartott annektálása nyomán.
Folyamatosan gyenge teljesítményt nyújt az orosz légierő az ukrajnai háború eddigi szakaszában, és valószínűleg ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy Oroszország csak nagyon korlátozott sikereket ért el a hadjárat kezdete óta - áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett friss helyzetértékelésében.
- A német iparvállalatok szövetsége (BDI) támogatja földgázfogyasztás csökkentésére kidolgozott kormányzati terveket, amelyeket a Németországba irányuló orosz gázexport visszafogása miatt dolgoztak ki.
Valódi háborús bűnnek számít, ezért elszámoltathatóvá kell tenni Oroszországot azért is, ha továbbra is akadályozza az élelmezés szempontjából létfontosságú gabonakivitelt Ukrajnából - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn, az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácsülését megelőzően.
Borrell az ülésre érkezve kijelentette: elképzelhetetlen, hogy több millió tonna búza elzárva maradjon Ukrajnában, miközben a világ többi részén az emberek éheznek.
A kormány 2022. június 16-i ülésén a háborús gazdasági helyzetre való tekintettel áttekintette a kkv hitelpiac helyzetét, valamint megvizsgálta a Széchenyi kártya program eddig elért eredményeit, és döntött a program folytatásáról - jelentette be hétfői közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter.
A megújult Széchenyi kártya program fix kamatozású, legfeljebb 3,5 százalékos hitelei 2022 júliusától év végéig érhetőek el országszerte. "A program keretében elérhető hiteltermékek racionalizálásra és összevonásra kerültek a hitelcélok változatlansága mellett" - ismertette a miniszter közleménye.
A magyar kormány elkötelezett abban, hogy a háború okozta gazdasági nehézségek ellenére is támogassa a magyar családokat és a hazai vállalatokat. A kis- és középvállalatok hazánk gazdasági gerincét alkotják és több százezer család megélhetését biztosítják, ezért hiteloldali támogatásuk kulcsfontosságú. A magyar kormány célja, hogy a háború okozta gazdasági helyzetben a rendelkezésre álló eszközei segítségével elkerülje a hitel nélküli gazdasági növekedés kialakulását - hangsúlyozta a miniszter.
"Korábban, 2009 és 2013 közötti időszakban már láthattuk, hogy a hitel nélküli gazdasági növekedés káros, a növekedés kulcsfontosságú pillére a megfelelő mértékű és egészséges szerkezetű hitelezés a vállalkozások számára. Ezt a gazdaságpolitikai célt a kkv-finanszírozás feltételeinek javításán keresztül kamattámogatás és hitelgarancia nyújtásával tudja segíteni a kormány" - fogalmaz a közlemény.
- Az európai iparművészetre a 19. század közepén erőteljes hatást gyakorló japonizmus a témája annak a kiállításnak, amely június 23-án nyílik a Zsolnay Múzeum japán gyűjteményéből Pécsen - közölték a szervezők.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 35 millió forint felügyeleti és 26 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Allianz Biztosítóra - közölte az MNB hétfőn .
A helyszíni ellenőrzésre is kiterjedő jegybanki vizsgálat szerint az Allianz többször nem tájékoztatta ügyfeleit, illetve a kötvény- és kárnyilvántartót egyebek közt a szerződések létrejöttéről, díjhátralékáról vagy megszűnéséről. Hiányosnak találták az adatfeldolgozási, nyilvántartási, ellenőrzési rendszert, valamint a panaszkezelést is.
- Központi csomagfeldolgozót épít és jelentősen bővíti a csomagautomata-hálózatát a Magyar Posta - közölte a társaság hétfőn.
Az automatizált, 38 ezer négyzetméteres csomagfeldolgozót még ebben hónapban elkezdik építeni Maglódon, és a tervek szerint 2023 októberében fejezik be. Az új postai csomagautomatákat a közlemény szerint ugyancsak rövid időn belül, még a nyáron elkezdik telepíteni, és őszig be is üzemelik.
Többségük a fővárosba és Pest megyébe, valamint a vidéki nagyvárosokba kerül, olyan helyeken, ahol könnyen elérhetőek lesznek.
- Beismerő vallomást tett az a 72 éves nő, aki a rendőrök gyanúja szerint halálra késelte vele egyidős élettársát a főváros XIII. kerületében, egy társasházi lakásban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség oldalán hétfőn.
Kecskeméten és Kunszentmiklóson parkoló autók nemesfémet tartalmazó katalizátorait lopkodta három férfi, emiatt vádat emeltek ellenük
- A világon 538 953 305 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 318 631 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban a világon 538 676 346 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 318 034 volt.
Emmanuel Macron francia elnök pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója az élen végzett a francia törvényhozási választások második fordulójában, de elvesztette az abszolút többséget a nemzetgyűlésben - derül ki a francia belügyminisztérium hétfőre virradóra közzétett hivatalos végeredményéből.
Az Európai Bizottság jóváhagyta pénteken azt a mintegy 90 milliárd forint (226 millió euró) keretösszegű magyar programot, amely a kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására szolgál az Ukrajna ellen indított orosz háborúval összefüggésben - közölte a brüsszeli testület.
A közlemény Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős uniós biztost idézte, aki azt mondta: a támogatás lehetővé teszi, hogy a magyar kormány enyhítse az ukrajnai háború gazdasági hatását és azt a likviditási hiányt, mellyel a különböző ágazatok kis- és középvállalkozásai a jelenlegi geopolitikai válság és az ahhoz kapcsolódó szankciók miatt szembesülnek.
Tekintettel a jelenlegi geopolitikai helyzet által okozott nagyfokú gazdasági bizonytalanságra, a program célja annak biztosítása, hogy a rászoruló vállalkozások továbbra is elegendő pénzforráshoz jussanak - emelték ki a brüsszeli indoklásban
artnerségi megállapodást írt alá két ötcsillagos szálloda üzemeltetésére az Accor nemzetközi szállodaipari csoport és a magyar Dreamland Holding turisztikai ingatlanfejlesztő csoport, a Mövenpick hotelmárka a szántódi Mövenpick BalaLand Resort és FamilyParkkal mutatkozik be Magyarországon, a tokaji Minaro Hotel MGallery pedig a márka első Budapesten kívüli szállodája lesz - közölte az Accor pénteken.
A Spirit FM-et üzemeltető Közösségi Rádiózásért Egyesület kapta a Klubrádió korábbi frekvenciáját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése nyomán - tudatta a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken.
Korrupciós cselekmények miatt meggyanúsítottak és őrizetbe vettek egy adóhivatali dolgozót - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.