Ázsiai illegális bevándorlókat Nyugat-Európába szöktető embercsempész-hálózatot lepleztek le hétfőn a romániai hatóságok - közölte a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni román ügyészség (DIICOT).
A debreceni akkumulátorgyárnak semmilyen környezethasználati engedélyt nem kellene megadni - jelentette ki hétfői, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján a Párbeszéd társelnöke.
- Az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő szabálytalanságok és bűncselekmények nyomozásának témáit dolgozza fel egy új tanulmánykötet.
Az LMP országos petíciót indított, hogy megakadályozza Magyarország "akkumulátorgyarmattá" válását.
Schmuck Erzsébet társelnök az aláírásgyűjtés egyik helyszínén, a budapesti Nyugati téren hétfőn azt mondta: céljuk, hogy az emberek hozzájárulása nélkül sehol se lehessen akkumulátorgyárat építeni, azaz Magyarország ne váljon akkumulátorgyarmattá.
Emlékeztetett: pártja országos népszavazást kezdeményezett, de addig sem akarnak tétlenkedni, amíg kérdésüket jóváhagyja a választási bizottság.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményében azt írta: állattartásból eredő vita miatt az ügy vádlottjával szemben a szomszédja birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, ezért az akasztói jegyző és a hivatal főelőadója 2022. október 12-én helyszíni szemlét tartott.
Letöltendő fogházbüntetésre ítélt első fokon a bíróság egy fiatalkorút, aki társaival játékpisztollyal rabolt ki gyerekeket a Gellérthegyen - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.
- Minden eddiginél szigorúbb feltételekkel adták ki a kormányhivatal a környezethasználati engedélyt a debreceni akkumulátorgyár építéséhez - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal hétfőn.
Azt írták, hogy a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal által lefolytatott összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárás a legalaposabb hatósági engedélyezési eljárások egyike, amely garantálja, hogy a beruházásnak a lehető legszigorúbb környezetvédelmi feltételeknek kell megfelelnie.
A hét elején a reggelek párásak, ködösek lesznek, de a köd napközben feloszlik, és a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. A hét második felében folytatódik az enyhülés, megszűnnek a kemény éjszakai fagyok. A hét végén változóan felhős idő lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet akár a 15 Celsius-fokot is elérheti - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
- Nem kívánja ismét meghosszabbítani szeptember 30-ig szóló mandátumát Jens Stoltenberg NATO-főtitkár - jelentette ki erről szóló lapértesülésekre reagálva szombat éjjel Oana Lungescua, főtitkár szóvivője.
Oana Lungescu közölte, a NATO-főtitkár nem kéri mandátumának további hosszabbítását, és a terveknek megfelelően még idén távozik posztjáról. Emlékeztetett, Jens Stoltenberg NATO-főtitkári mandátumát háromszor hosszabbították meg, és összesen csaknem kilenc évig szolgált a szervezet élén.
) - Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) patinás klubja, a Los Angeles Lakers gyémántgyűrűvel jutalmazta meg a liga korábbi pontrekorderét, Kareem Abdul-Jabbart, akinek csúcsát kedden döntötte meg a Lakers, egyben az egész NBA jelenlegi legnagyobb ásza, LeBron James.
Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a tiltakozások ellenére három éven belül megépüljön a debreceni akkumulátorgyár - mondta Hohn Krisztina, az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnapi budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.
A szóvivő emlékeztetett: szombaton érkezett hír arról, hogy a CATL kínai akkumulátorgyártó cég szerint a debreceni gyár első létesítményei három éven belül elkészülnek. "Az LMP elképesztőnek és elfogadhatatlannak tartja, hogy ekkora tiltakozás ellenére a fejünk felett áttolják ezt a létesítményt (...), holott láthatják, hogy határozottan tiltakoznak a helyiek a gyár megépítése ellen" - emelte ki.
- Rodrigo Sorogoyen A vadállatok (As bestas) című filmje söpörte be a legtöbb, kilenc elismerést a spanyol filmakadémia Goya-díjának vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepségén Sevillában.
A "vidéki thrillerként" jellemzett, az idegengyűlöletről és erőszakról szóló, 2010-ben egy észak-spanyolországi faluban megtörtént eseményeken alapuló alkotás kapta a legjobb film, rendezés, a operatőr, eredeti forgatókönyv, hang, vágás, eredeti filmzene kitüntetését.Alakításáért átvehette a legjobbnak járó szobrot a film férfi főszereplője, Denis Menochet, és férfi mellékszereplője, Luis Zahera is.
A gála másik nagy reménységét, a 77-es modell (Modelo 77) öt díjjal jutalmazták. A hetvenes évek végén, egy barcelonai melletti börtönben játszódó thriller a produkciós rendezés, jelmez, művészeti rendezés, különleges effektek, smink- és frizura kategóriákban bizonyult a legjobbnak.
- Elfogták egy fiatalokból álló társaság négy tagját szombaton, akik az előző napokban látszólag előzmény nélkül támadtak emberekre a főváros utcáin - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a police.hu oldalon.
Továbbra is veszélyes a levegő minősége a Sajó völgyében - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
A levegőhigiénés index rendszerének négy kategóriája van: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes.
Az NNK adatai szerint a szálló por koncentrációja miatt továbbra is veszélyes a levegő minősége a Sajó völgyében Putnokon, Kazincbarcikán, Sajószentpéteren és Miskolcon, valamint Hernádszurdokban, Békéscsabán, Pécsen és Ajkán.
- A Hunor mentőszervezet hatodik napja Antakyában tartózkodó egységéhez még két magyar keresőkutya és vezetőjük csatlakozott, így most már négy profi keresőkutyával kutathatnak váltásban túlélők után - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap .
- Az amerikai légierő - Kanada kérésére - megsemmisített egy azonosítatlan, nagy magasságban közlekedő légi eszközt Kanada északnyugati része felett - közölte a kanadai miniszterelnök szombaton.
Justin Trudeau arról számolt be, hogy Joe Biden amerikai elnökkel egyeztetve adott utasítást az eszköz lelövésére, amelyet - a kanadai légierő gépeivel együttműködve - egy amerikai F-22-es Raptor vadászgép hajtott végre Yukon tartomány felett.
Az első félidő kevés helyzetet, jellemzően leginkább mezőnyjátékot hozott. A debreceniek birtokolták többet a labdát, de alig-alig tudták átjátszani a paksi védelmet. Izgalmat csupán a hazai védelem egy-egy megingása tartogatott, a 18. percben például Hahn kilépett az elalvó védők között, kapura lőtt, de mivel Megyeri még bele tudott kapni a labdába, a kapufa megmentette a Debrecent a góltól.
A szünet után veszélyesebbé vált a Paks, így nem volt váratlan, hogy a góllövőlistát vezető Varga Barnabás idénybeli 12. találatával sikerült előnybe kerülnie. A folytatásban sok volt a szabálytalanság, a hazai futballisták pedig kezdtek egyre feszültebbé válni. A DVSC támadójátékából sokáig hiányzott az átütőerő, ritka pillanat volt, amikor Dzsudzsák a 73. percben nagy helyzetbe került, de Nagy Gergely bravúrral hárította a lövését.
- Az Egyesült Államok kormánya hat kínai légiipari szereplőt sújtott kereskedelmi korlátozással, amelyeket összefüggésbe hoz a feltételezett kínai megfigyelő léggömbprogrammal - jelentette be az amerikai kereskedelmi minisztérium helyi idő szerint pénteken.
A Debrecen 34-22-re kikapott a dán Nyköbing Falster otthonában a női kézilabda Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában, szombaton.
A vendégek egyszer sem vezettek az egész mérkőzésen.
Tiltakozik az új recski bánya megnyitása ellen az LMP, mert elfogadhatatlan, hogy az itt élők megkérdezése nélkül létesüljön ilyen üzem a házaik közvetlen közelében - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton, a Heves megyei településen tartott, online közvetített sajtótájékoztatóján.