Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
Néhány héttel ezelőtt lebukott három magyar drogcsempész - egy testvérpár (egy férfi és egy nő) és a nő barátja -, akik egy lakóautóban szállították a drogot; a járműben június 10-én több mint 60 kilogramm marihuánát találtak Letenyén. Mint kiderült, a lakókocsi Olaszországból érkezett, onnan csempészték be Magyarországra a drogot.
Az elkövetők diósdi lakhelyén további mintegy 8 kilogrammnyi kábítószert találtak, valamint vákuumfóliázó gépet és nagy összegű pénzt is lefoglaltak.
- A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.
"Úgy döntöttem, hogy az előrelépés legjobb módja, ha átadom a fáklyát a fiatalabb generációnak, és ez a legjobb módja a nemzet egyesítésének" - fogalmazott az elnök a mintegy tízperces, az országos televíziókban is közvetített megszólalásában.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint megalapozatlan a Közbeszerzési Döntőbizottság 200 millió forintos büntetést kirovó határozata, ezért azt közigazgatási perben megtámadja.
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával arra vállalkozott, hogy kémiai molekulákból kiindulva életet teremt laboratóriumi körülmények között a MiniLife elnevezésű, hat éven át tartó projekt keretében, amely az Európai Kutatási Tanács tízmillió eurós támogatásával valósul meg.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfői közleménye szerint a biokémia és az evolúcióbiológia talán legnagyobb nyitott kérdése a földi élet keletkezése, amelyről eddig számos elméletet alkottak már meg, de a válasz mindeddig nem született meg.
Szathmáry Eörs akadémikus, evolúcióbiológus, aki maga is sokat foglalkozott ezzel a problémával, arra jutott, hogy ennél egy még alapvetőbb kérdésre sem tudjuk a választ: egyáltalán hogyan jöhet létre élettelen anyagokból élő. Ugyanis valódi, szerves életet szintén nem volt még képes senki létrehozni földi kutatólaboratóriumban.
Szathmáry három kutatótársával, Sijbren Otto és Gonen Ashkenasy vegyészekkel, valamint Andrew Griffiths molekuláris biológussal úgy gondolta, ez a feladat a mai tudás birtokában már megoldható lehet.
A munka alapjául egy magyar kémikus, Gánti Tibor több mint fél évszázados, korát jócskán meghaladó elmélete szolgál, amely három, az élethez feltétlenül szükséges összetevőt ír le. Elmélete szerint az élőlényeknek mindenképpen rendelkezniük kell egy anyagcseréért felelős rendszerrel, egy információtároló és -másoló rendszerrel, valamint egy határfelülettel, amely elválasztja az élőlényt a környezetétől.
) - Saját gyártmányú humanoid robotokat használ majd a jövő évtől az üzemeiben a Tesla, kezdetben kis számban és belső célokra - jelentette be Elon Musk vezérigazgató hétfőn az X üzenetküldő szolgáltatáson.
Az Európai Bizottság felülvizsgált értelmező iránymutatásokat tett közzé hétfőn a légi utasok jogairól, hogy segítse a rendeletek betartását és összehangolását az illetékes nemzeti hatóságok számára.
Naponta több millió áldozata volt a kiberbűnözésnek 2023-ban az EU-ban - közölte az Europol hétfőn.
A legfenyegetőbb internetes bűncselekmény a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a pénzügyi csalás - írták a kockázatértértékelési jelentésben.A bűnözők egyre inkább a kis- és középvállalkozásokat veszik célba, mivel azok digitális védelme elégtelen. Sokan esnek áldozatul adathalász-támadásoknak, úgynevezett romantikus, társkereső csalásoknak, online piaci átveréseknek és zsarolóprogramoknak is - közölte az Europol.
A szervezet felhívta a figyelmet a mesterséges intelligencia (MI) segítségével elkövetett kiberbűnözés fokozódó térnyerésére is.
"A mesterséges intelligencia egyre inkább a bűnözők által használt eszközzé válik" - áll a jelentésben. A mesterséges intelligenciával támogatott, gyermekek szexuális zaklatását bemutató anyagok aggasztó fenyegetést jelentenek, amit szoros figyelemmel kell kísérni. Az MI által módosított és teljesen mesterséges tartalmak egyre nagyobb kihívást jelentenek a bűnüldöző hatóságoknak, különös tekintettel az elkövetők személyazonosságának azonosítására - olvasható a jelentésben.
A Tisza Párt elnökévé választotta a tisztújító közgyűlés Magyar Pétert.
A párt alelnöke Radnai Márk, a párt operatív vezetője és Tarr Zoltán, az európai parlamenti delegáció vezetője - tették hozzá.
Az Európai Tanács hat hónappal meghosszabbította hétfőn az Oroszország elleni korlátozó intézkedéseket - jelentette be az európai uniós testület közleményben.
Csehország július és augusztus folyamán 100 ezer lőszert küld Ukrajnának - jelentette be Jan Lipavsky cseh külügyminiszter Brüsszelben hétfőn.
Annalena Baerbock német külügyminiszter azt mondta: Joe Biden amerikai elnök döntése, hogy lemond újraválasztásáról, azt mutatja, hogy hajlandó hazája érdekeit a sajátjai fölé helyezni.
"Nagyon tisztelem az amerikai elnök döntését" - fogalmazott Baerbock, majd hozzátette: Biden "hihetetlenül sokat tett" a transzatlanti kapcsolatokért, és nem csak elnökségi hivatali ideje alatt, amelyet - mint kiemelte - Oroszország ukrajnai háborúja beárnyékolt.
- Az Európai Tanács hétfőn jóváhagyta az örmény fegyveres erőknek az Európai Békekeret (EPF) égisze alatt nyújtandó, 10 millió euró (3,9 milliárd forint) értékű támogatást - derül ki a testület hétfői közleményéből.
- Magyar kutatócsoportok kiderítették, miért cserélnek szerepet a madárszülők. A HUN-REN-PE Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport vezetésével írt tanulmány szerint szociális tényezőktől függ, hogy az apa átveszi-e az anya szerepét a szülői gondoskodásban - közölte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat hétfőn.
A HUN-REN-PE Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport, a HUN-REN-DE Reproduktív Stratégiák Evolúciója Kutatócsoport, valamint az Állatorvostudományi Egyetem Biológiai Intézetének kutatói tanulmányukban azt az evolúciós dilemmát vizsgálták, miért vállalnak a hímek és nőstények különböző szerepeket a szaporodásban.
- A hazai ingatlanpiacon a Duna House (DH) becslése szerint az első félév 61 646 adásvétellel zárult, ami 40 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a DH hétfőn.
A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta, hogy meghozta a várva várt ingatlanpiaci fellendülést 2024 első fél éve, a megújult otthonteremtési támogatásoknak, a kedvező kamatkörnyezetnek és a gazdasági helyzet javulásának köszönhetően ugyanis jelentősen megugrott az ingatlanvásárlási kedv.
Teljes mértékben elfogadhat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon vádja, hogy az Európai Unió a háborút pártolja - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben hétfőn.
Josep Borrell, a tagországok külügyminisztereinek tanácsülését megelőzően közölte, Orbán Viktor miniszterelnök közelmúltban tett moszkvai és pekingi útjával összefüggésben külön megbeszélést fog kezdeményezni hétfőn annak nyomán, hogy - mint mondta - a magyar külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén azzal vádolta az Európai Uniót, hogy a háborút pártolja.
- Izrael az ott végzett terrortevékenység miatt csökkenti az Al-Mavaszi nevű, a Gázai övezet déli részén felállított humanitárius övezet területét.
Ezért az ott élőket Hán-Junisz keleti részének lakóival
együtt a humanitárius övezet megmaradt részeibe való távozásra szólította fel
hétfőn
- Kábítószer-kereskedelem miatt a Debreceni Járásbíróság elrendelte egy polgári és két prügyi férfit letartóztatását pénteken - közölte az ezt megelőző rajtaütési akciót vezető, Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel.
A kínai központi bank történelmi mélypontra, 3,35 százalékra csökkentette az egyéves hitelek referenciakamatát.
Ugyancsak rekordalacsonyra vitte le az ötéves lejáratú hitel kamatát, 3,95 százalékról, 3,85 százalékra.Elemzők azzal számoltak, hogy a jegybank nem változtat a kamatszinten.
Joe Biden amerikai elnök visszalépett az elnökjelöltségtől, és alelnöke, Kamala Harris elnökjelöltségét támogatja.Joe Biden az X közösségi oldalon vasárnap közzétett levelében úgy fogalmazott, hogy "úgy hiszem, a pártom és az ország legjobb érdeke azt szolgálja, hogy visszalépjek és kizárólag kötelezettségeim teljesítésére fókuszáljak elnöki időszakom hátralévő idejében".
Egyben azt ígérte, hogy döntésének részleteit a héten a nemzethez intézet beszédében fejti majd ki.
A demokrata párti elnök egy másik, a közösségi médiában közzétett üzenetben azt is közölte, hogy teljes mértékben támogatja Kamala Harris alelnök jelöltségét, valamint Donald Trump legyőzése érdekében a Demokrata Párt egységét sürgette.
Kamala Harris közleményében megtiszteltetésnek nevezte Joe Biden támogatását, és azt ígérte, hogy a jelölést kiérdemli és elnyeri majd.
A demokrata párti szabályok szerint Joe Biden nem ruházhatja át hivatalosan az elnökjelötséget, hanem arról az elnökjelölő konvención a delegáltak szavazatai döntenek, ott kell elnyerni a többséget. A Demokrata Párt augusztus 19. és 22. között Chicagóban tartja az elnökjelölő országos gyűlését.
Az Egyesült Államok teljes légiforgalmát érintette és több repülőterén is ideiglenes zárlatot okozott az egész világra kiterjedő technológiai üzemzavar, ami egy amerikai kiberbiztonsági világcégtől, a Crowdstrike-tól indult pénteken.
A legnagyobb amerikai légitársaságok közül a Delta Air Lines, a United Airlines és az American Airlines is közleményt tett közzé, hogy a reggeli órákban komolyabb nehézségekkel szembesültek informatikai rendszereik működtetésében, és egész nap további fennakadások várhatók.
A szövetségi légügyi hatóság (FAA) közölte, hogy bizonyos mértékig minden repülőtér érintett volt a fennakadásban.
A légiközlekedés mellett egészségügyi szolgáltatók, rendőrségi kommunikációs rendszerek, bankok, tömegtájékoztatási intézmények is érintettjei voltak a Crowdstrike internetbiztonsági világvállalatnál bekövetkezett leállásnak